Avi/ujkelet.live

A háború 758. napja : Jó reggelt!


Nem a törökökre: Izrael továbbra is ellenzi a török biztonsági erők Gázai övezetben való bevetését, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este. A jelentés szerint magas rangú izraeli tisztviselők azt mondták, hogy Jeruzsálem megvétózta ezen erők Gázai övezetbe telepítését.

A források arról is beszámoltak, hogy Donald Trump amerikai elnök továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a törökök szerepet kapjanak a Gázai övezetben. Ennek fényében két lehetőséget fontolgatnak: fegyvertelen erők bevetését, vagy a törökök bevonását az övezet újjáépítésébe.


Libanon: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette, hogy likvidálta tegnap a dél-libanoni Remanban a Hezbollah elit Radwan Erőjének négy terroristáját, az egyikük a terrorszervezet logisztikai támogatásáért felelt.


Még mindig Libanon: Libanoni kormányforrások azt nyilatkozták a szaúdi Asharq Al-Awsat újságnak, hogy Libanon nem ellenzi ,,a civil technikai szakértők” számának növelését az Izrael és Libanon közötti tűzszünet végrehajtását felügyelő öttagú bizottság ülésein részt vevő katonai küldöttségben, hogy a szárazföldi határátkelőhelyekről tárgyalhassanak, és elvégezhessék a határátkelőhelyek műszaki ellenőrzését.

A források hangsúlyozták, hogy „a civil technikai szakértők nem diplomaták vagy politikusok lesznek”. A források szerint a Libanon által a közvetítőknek bejelentett tárgyalási mechanizmus a közvetett tárgyalások.

Meg kell jegyezni, hogy Libanon a korábbi, Izraellel folytatott, a tengeri határok kijelölésével kapcsolatban tárgyalások tapasztalataira támaszkodik, amelyekre 2020 októberében és 2022 októberében került sor. Ezek során egy technikai küldöttség és egy katonai küldöttség vett részt a közvetett tárgyalásokon, amelyekre az ENSZ dél-libanoni békefenntartóinak (UNIFIL) Rasz a-Nakura-i központjában került sor amerikai közvetítéssel. A források tisztázták, hogy ez a kísérlet megismétlődhet a szárazföldi határon fennálló nézeteltérések megszüntetése érdekében.


Júdea és Szamária: Palesztin riportok arról számoltak be, hogy telepesek az éjszaka két autót és egy baromfitenyésztésre használt épületet gyújtottak fel Far’ata faluban.


Szde Teiman: A Katonai Ügyészség belső vizsgálata, amely nem vizsgálta az ügyészség személyi állományát, és a katonai főügyész helyettesének verziója. Újabb leleplezések a katonai rádióban a katonai ügyészség ügyében – a kiszivárogtatás és az eltussolás.

A részleteket ismerő források szerint a Katonai Ügyészség legfelsőbb rangjaiban négy tiszt volt titkos partner a nyomozati anyagok és a Szde Teiman fogolytábori videó kiszivárogtatásában. Köztük volt maga a katonai főügyész, Jifat Tomer-Jerusalmi, a szóvivője, valamint egy másik magas rangú tiszt, aki az ügy idején magas beosztást töltött be a Katonai Ügyészség legfelsőbb rangjaiban.

A tanúvallomások szerint az említett magas rangú tiszt titkos bűntársa volt a kiszivárogtatásnak – de meg kell jegyezni, hogy amikor a Katonai Ügyészségnél folytatott fiktív nyomozásra adott hamis választ benyújtották a Legfelsőbb Bírósághoz –, már nem volt beosztásában. Abban az időben már a Katonai Ügyészségen kívül szolgált, és nem vett részt a hamis válasz benyújtásában.

Magával a Szde Teima üggyel foglalkozó magas rangú katonai ügyészek WhatsApp-csoportja nem foglalkozott a kiszivárogtatás kérdésével. Ez egy belső csoport, amelyben frissítéseket küldtek a nyomozati iratokról, de a kiszivárogtatás nem ott szerveződött, hanem egy privát WhatsApp-levelezésben. Más szóval: a csoportban részt vevő összes ügyész egyike sem volt érintett, és nem tájékoztatták a kiszivárogtatásról. A titkos partnerek és a kiszivárogtatással kapcsolatos „hallgatás kötelékében” lévő partnerek köre korlátozottabb volt.

A Katonai Ügyészség által a Szde Teiman fogolytáborból kiszivárgott videó forrásának kivizsgálására lefolytatott belső vizsgálat során nem hallgatták ki a Katonai Ügyészség azon munkatársait, akik hozzáférhettek a vizsgálati anyagokhoz, állítják a részleteket ismerő források. A nyomozást a katonai főügyész helyettese vezette, anyagokat gyűjtött és kikérdezett számos személyt a katonai bűnügyi nyomozó részlegből, akiknek hozzáférésük volt a nyomozati anyagokhoz – de magát a Katonai Ügyészség tagjait nem kérdezte ki és nem is hallgatta ki. Ez kétségeket vet fel a lefolytatott belső vizsgálat mélységével és komolyságával kapcsolatban, amely végül arra a következtetésre jutott, hogy több tucat ember fért hozzá az anyagokhoz – ezért a szivárgás forrása nem állapítható meg.

A katonai főügyész-helyettes zártkörű beszélgetéseken azt állítja: „Nem vettem részt a kiszivárogtatásban, és fogalmam sem volt, hogy azt a főügyészség legfelsőbb szintjén hajtották végre.” A belső vizsgálatot az ügyészségen anélkül folytatta le, hogy fogalma lett volna arról, hogy a magasabb beosztású ügyészek szivárogtattak. A katonai főügyész helyettese jelenleg nem gyanúsított az ügyben, és a szokásos módon folytatja feladatait. Később esetleg tanúvallomást kell tennie.

A vezérkari főnök ma számos lehetséges jelöltet mutat be a védelmi miniszternek a katonai főügyész posztjára. A kinevezés legjelentősebb esélyesének Doron Ben Barak tartalékos dandártábornok, korábbi katonai főügyész-helyettes és katonai cenzor. Ben Barak dandártábornok több mint öve éve nem szolgál a Katonai Ügyészségen. A biztonsági és jogi szervezetekben már a jelenlegi ügy kirobbanása előtt is őt tartották a poszt következő vezető jelöltjének.


Konfrontáció: Jichák Joszef, egykori szefárd főrabbi, aki egyben az ultraortodox Sasz párt spirituális vezetője is, arra kérte követőit, hogy kérdőjelezzék meg minden olyan tanár véleményét, aki azt állítja, hogy a világ öregebb, mint ahogy az a Teremtés könyvében szerepel.

A prédikációjáról készült videófelvételen Joszef kijelentette, hogy a messiás 15 év múlva eljön, és hogy 200 évvel azután vége lesz a világnak.

„Ha vannak olyan tanárok, akik azt magyarázzák [a diákoknak], hogy a világ évmilliók óta létezik – uraim, állítsátok meg őket, ne maradjatok csendben, és ne hallgassatok, csak mert kellemetlen kommentelni” – folytatta Joszef. „Ne mondják meg nekem, mikor teremtették a világot. A világot kevesebb mint 6000 évvel ezelőtt teremtették.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Likvidálás Libanonban, nem a törökökre és hamarosan jön a Messiás first appeared on Új Kelet Live.