Máig sem értem, unokám meg nem is hiszi el nekem , hogy miképpen járhattam hat évig egy iskolatáskával. Még 1956 tavaszán nem kis utánajárással kimehettünk családlátogatás címén vonattal Losoncra és Rimaszombatra. Előttem van, hogy kaptam egy barna, krokodilos mintázatú két első zsebes iskolatáskát. Amit hat évig megtartottam. Vagy én voltam jó és gondos vagy az északi szomszédaink tudták hogyan kell egy ilyen tehertételnek megfelelő alkalmatosságot varrni. És ha hiszik ha nem hat év után még édesanyám hernádvécsei ismerősei elvitték és használták. Unokám – a lányomat nem beszélem ki , ő is a szakmában van -az egy évszakos táskákat kedveli.
Erről jut eszembe , hogy kollégám óriási ötlettel állt elő – megrendezzük a beiskolázási expót Miskolcon a Zsolcai kapu 3. számú székházunk első emeletén. A tanévkezdéssel kapcsolatos megunt , kinőtt de még használható cuccokat cserélgethetik, adhatják vehetik akik ellátogatnak hozzánk. Figyeljék az Északban, hogy mikor lesz -kíváncsiságból magam is ott leszek. Hátha meglelem a csehszlovák bőrdíszműipar remekét , az elnyűhetetlen iskolatáskámat. Benne az elefántos radírjaimat , a Hardmutos színes ceruzáimat és a harmatosan illatozó gumi-vászon tornacsukámat.
Tokaj
