
Kategória: Gyászhír


Elment Lóri – búcsúzunk Kabdebó tanár úrtól
Elhunyt Kabdebó Lóránt 84. életévében vasárnap . Temetésével kapcsolatban közleményt adnak ki.

ELHUNYT ONGA POLGÁRMESTERE, MADZIN TIBOR
A települést 1994 óta, közel 30 éve polgármesterként irányító Madzin Tibor január 13-án, csütörtökön veszítette életét. A tragikus hírt megerősítette…

Meghalt Damu Roland – a Jóban rosszban szappanopera induló sztárja
December 27-re virradóan 47 éves korában elhunyt Damu Roland, írja a Blikk. A lap értesüléseit a színész családja megerősítette. Damu Roland december…

Isten Veletek – ezzel búcsúzott Gallyas Károly – Mezőcsáton született, angol földben nyugszik majd
Karcsi legalább két évtizede, már nem volt itthon, Magyarországon, Mezőcsáton a szülővárosában. Pedig a szíve hazahúzta, de hiába, Gallyas Károly…

Hiányozni fogsz Tibor – nálad minden vevő VIP kiszolgálásban részesült
Kedves Tibor barátom, Most, hogy ily módon szembesülök a tragédiával, a gyászhírrel elszorul a szívem. Nem nehéz felidézni az első…

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Cionista Szövetség egykori vezetőségi tagja a Mazsihisz volt ügyvezetője
Zoltai az akkor még Budapesttől független városban, Újpesten született. Szülei Tusák Piroska (1904–1945) és Zucker Béla (1904–1945) voltak; mindkettejüket megölték a holokauszt során. Zoltai…

Elhunyt Ráday Mihály újságíró, szerkesztő a Budapesti Városvédők elnőke
Szomorú hírt osztok meg Önökkel, 79 éves korában elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület…

ELHUNYT TRÉBA GYULA, A MISKOLCI ÚJSÁGÍRÁS MEGHATÁROZÓ ALAKJA
Miskolc város vezetése mély megrendüléssel értesült arról, hogy életének 79. évében, miskolci otthonában elhunyt Tréba Gyula újságíró, aki hosszú…

Elhunyt Fűlöp herceg -egy hiján száz éves lett volna – Kerényi László, még Budapesten a Vadászati világkiállításon találkozott vele
Pénteken kora délután jelentette be a Buckingham-palota, hogy meghalt Fülöp herceg. A brit monarchiában leghosszabb ideje regnáló uralkodó hitvese, II.…

Elment Mogyóros Zoltán – felesége búcsúszavai a közösségi oldalon – hiányozni fogsz mindannyiunknak
Drága élet nem akarok búcsúzni! TE voltál a MINDEN! El sem tudom mondani,milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. Az…

GYÁSZOL A VENDÉGLÁTÓ KÖZÖSSÉG: ELHUNYT JÁRCSICS EMIL
Életének 66. évében, március 6-án reggel elhunyt Járcsics Emil, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe, Venesz-díjas mesterszakács – tudatta…

Elbúcsúztatták Kriza Ákost, Orbán Viktor is lerótta a kegyeletét
A miniszterelnök beszédet is mondott a szombati szertartáson Miskolcon. “Büszkék vagyunk arra, hogy melletted harcolhattunk” – írta ki Facebook-falára Orbán…
A miskolci Mindszenti Evangélikus Temetőben helyezik örök nyugalomra Kriza Ákost szombaton
Sokan szeretnék utolsó útján is elkísérni Dr. Kriza Ákost, amelyet sajnos a járványhelyzet szigorú szabályai nem tesznek lehetővé. A gyászszertartás…

A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben ma délben eltemették a 82 évesen meghalt Sas József humoristát, a Mikroszkóp Színpad…

Elhunyt -drága édesapám! – Grudzinski Zoltán (Zsolti) (1947-2021)😭 – fia búcsúztatója
Nagyon nehéz a szívem és annyi mindent szeretnék mondani neked. 51 éve szeretlek és én tudom legbelül, hogy 51 éve…

Elhunyt Dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – díszsírhelyet kap az önkormányzattól – a Velünk a város frakció részvétnyílvánítása
Hosszú, súlyos, méltósággal viselt betegség után 2021. január 18-án elhunyt Dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere. Dr.…
Meghalt Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere
2021.01.19. 07:38 Meghalt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – derül ki a család kedd reggeli közleményéből, amit változtatás nélkül közlünk.…
Az utolsó interjú Sas Józseffel: ezt mondta lapunknak az állapotáról a legendás humorista
Sas József utoljára november elején nyilatkozott a Blikknek / Fotó: Fuszek Gábor Blikk-információ Utoljára barátjára emlékezve nyilatkozott a Blikknek Sas…

Elhunyt Dudla József – az MSZMP megyei pártbizottságának utolsó első titkára
Távozott az élők sorából Dudla József a pártállam utolsó megyei első titkára. Legendásan jó vezető volt, az akkori ranglétra minden…
Elhunyt Bistei Attila jogász, Miskolc volt önkormányzati képviselője és a Miskolci Egyetem oktatója
Miskolci születésű jogász, itt végezte tanulmányait, itt szerezte jogi doktori oklevelét. Főállásban dolgozott a Miskolci Egyetem különböző karain 1989…

Emléke szívünkben örökké él, soha nem feledünk – ma búcsúztatták dr. Panyi Bélánét, Erzsikét
Szerettei, családi barátai jó ismerősei körében, katolikus szertartás keretében ma búcsuztatták a Szentpéteri kapui temetőben dr. Panyi Bélénát, dr. Pogonyi…

Nyugodj békébe Kati – az MSZP nekrológja
Korinthus Katalin (1953-2020.) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Korinthus Katalin az MSZP miskolci szervezetének egyik alapítója, a párt egykori országgyűlési…

Elhunyt Zádorfalva polgármestere – Horváth Tibor
Horváth Tibor, Zádorfalva települését vezette, ám az eddigi információk alapján a COVID-19 megfertőzte és végzett is vele. A sajnálatos halálhírt…

Elment Éva néni – a legidősebb miskolci holokauszt túlélő
Fájó, megtört szívvel tudatja szerető családja, hogy a régó utolsó Holokauszt túlélője, Erdős Pálné, Éva néni 98 éves korában csendesen…

Szádeczki Zoltán búcsúztatása a Miskolci evangélikus templomban
A MINAP galériája

Szádeczki Zoltánt szombaton búcsúztatják a miskolci belvárosi evangélikus templomban

Gyászol a magyar szinkronszakma: elhunyt Németh Piroska gyártásvezető – gyászhír
Budapest, 2020. október 2., péntek (OS) - Több ezer film, több száz sorozat szinkronja kötődik a legendás szakember nevéhez. Több,…
































Tokaj













