SzántóGráf » » dudla
dudla

Szántó István
Related article
A miskolci Fidesz-KDNP becsapta a miskolciakat- a Velünk a város frakcióközleménye – reagálás az ellenzék bojkottjára
Veres Pál polgármester Miskolc Megyei Jogú Város 2020-as költségvetése kapcsán minden politikai pártot egyeztetésre hívott. Meglehetősen átlátszó indokokra hivatkozva a Fidesz...
Szántó István
0 Comment
Érdekes kreáció – ki a Jobbik befelé az Összefogás – düledező óriásplakát
A Csabai kapuban a városba vezető úton áll ez a düledező óriásplakát. Egyik oldala a Jobbiké a másik pedig az Összefogásé. A Kormányváltó...
Szántó István
0 Comment
A második menet – ez az a hely ahol a gyerekeket hallgatják meg – aranyköpések sorozata a legnagyobb videomegosztóról – köszönöm annak aki megszerezte és feltette – öt évig rejtegette előlünk
Hogy miként zajlik egy szembesítéses nyomozás a gyermek meghallgató szobában. És miért ott kellett ezt megtartani. Nem titok, elsőre kiderült a rendőrnő és...
Szántó István
0 Comment
Ismerjék meg az IDF legidősebb tartalékos katonáját!
Izrael mintegy 300 ezer tartalékost hívott be a Hamász terrorszervezet elleni harc kezdetén. Van köztük egy nem mindennapi ember, a 95 éves Ezra...
Szántó István
0 Comment
Még több katonát vezényelnek az osztrák-magyar határra
További 400 katonát vezényelnek az osztrák-magyar határra a rohamosan növekvő illegális határátlépések megfékezésére. Összesen 15.768 illegális bevándorlót fogtak el eddig az év első...
Szántó István
0 Comment
A lágy kontaktlencsék terápiás alkalmazásáról készült egészségügyi szakmai irányelv „A lágy kontaktlencsék alkalmazásáról terápiás céllal a szaruhártya betegségek kezelésében” címmel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával készített egészségügyi szakmai irányelvet az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szemészet Tagozat
A szaruhártya betegségek korszerű kezelésére új, tudományos és klinikai tanulmányokból származó eredmények jelentek meg és váltak elérhetővé hazánkban. A kontaktológia fejlődésével egyre több...
Szántó István
0 Comment
Európai Mobilitási Hét Miskolcon 2016 – "Ésszerű közlekedés – Hatékony gazdaság"
Miskolc Önkormányzata tizenhatodik alkalommal csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek célja a polgárok figyelmének felhívása a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, az ésszerű autóhasználatra,...
Szántó István
0 Comment
Második alkalommal tartott közös tanácskozást a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény Titkársága és az Európai Unió (EU) Bizottsága, valamint az uniós tagországok képviselői az új dohány- és egyéb élvezeti célú nikotint tartalmazó termékek szabályozásával összefüggésben tapasztalt kihívások összegyűjtése és egységes válaszok kidolgozása céljából
A tanácskozás aktualitását az adja, hogy az EU Bizottsága a 2014/40/EU dohánytermék-irányelv alkalmazásáról szóló jelentést készített, amelyben az eddig elért eredményeket vizsgálja. Véleményük...
Szántó István
0 Comment
Augusztus 20. – parkolási rend, nyitvatartás a piacokon
Parkolás A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő várakozási területeken és parkolóházakban az alábbiak szerint kell fizetni a parkolásért augusztus...
Szántó István
0 Comment
Tavasz 2020
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése TAVASZ 2020 címmel alkotói pályázatot hirdet általános és középiskolai fiatalok számára. ...
Szántó István
0 Comment
Tudnivalók a tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről – Miskolc
A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek...
Szántó István
0 Comment
Az Emírségek a palesztin vezetésről: ,,Mint Ali Baba és a 40 rabló”
Avi/ujkelet.live Antony Blinken amerikai külügyminiszter és magas rangú arab tisztviselők egy csoportja között körülbelül egy hónappal ezelőtti találkozója félbeszakadt az Egyesült Arab Emirátusok...
Szántó István
0 Comment
Egy volt vadászpilótát neveztek ki az Iszlám Köztársaság elleni küzdelem élére – gyanúsan magyaros a neve – Tal Kalman
Aviv Kochavi vezérkari főnök kedden kinevezte Tal Kalman dandártábornokot a vezérkar új igazgatóságának élére, mely elsősorban Izrael Iszlám Köztársaság elleni küzdelmére összpontosít. A...
Szántó István
0 Comment
Jom Hazikaron – 1594 névvel bővült az elesettek és megöltek listája
ujkelet.live Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja, vasárnap este veszi kezdetét Izraelben. Az 1860 óta vezetett adatok szerint a...
Szántó István
0 Comment
A meghízott grund – ezt is én írtam – ahonnan kiebrudaltak – tömény emlék az elmúlt negyven esztendőről
Igen ezt is én írtam az egyik könyvembe – nos ma megfordultam ebben a házban. Ez az a hely ahol semmi se változik,...
Szántó István
0 Comment
A Nemzetközi Bíróság elrendelte Izrael Rafah-hadműveletének leállítását
Avi/ujkelet.live A háború 231. napja: A hágai Nemzetközi Bíróság pénteken elrendelte, hogy Izrael haladéktalanul állítsa le katonai hadműveletét a dél-gázai Rafah városában, a...
Szántó István
0 Comment
Sztrájkolnak vagy nem a fogorvosok – s ha egyszerre veszik ki a szabadságukat – folyamatosan nő az állami támogatásuk
A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás javítása iránt. A fogászati alapellátásra fordított összeg 2010 óta 22 milliárdról 33 milliárd forintra nőtt. Praxisonként...
Szántó István
0 Comment
Csak azért is itt vásárolok – műszaki outlet a Szeles utcai bevásárló udvarban – ne fizessen az elegáns környezetért – ahol minden olcsóbb – jár a garancia
Tessék csak gondolkodni! Ha bemegy egy nagy puccos műszaki áruházba, mennyit fizethet az elegáns környezetért. Szerintem sokat. Így aztán elárulom, hogy Miskolcon a...
Szántó István
0 Comment
Élménygyűjtemény
ÉLMÉNYGYŰJTEMÉNY – avagy legszebb napom a gödöllői kastélyban A gödöllői kastély megnyitásának 25. évfordulója alkalmából szeretnénk összegyűjteni a legjobb pillanatokat, amelyek a kastélyról...
Szántó István
0 Comment