SzántóGráf » » SAM_0063
SAM_0063

Szántó István
Related article
Erzsébetvárosban a baloldal korábban is lopott és most is lop – Fidesz közlemény
A baloldal ott folytatja Erzsébetvárosban, ahol 2010-ben abbahagyta. Emlékezetes, hogy a Hunvald-korszakban a nyomozó szervek elvitték a baloldali polgármestert és ugyancsak letartóztatták az...
Szántó István
0 Comment
Az évszázad miskolci krimije folytatódik – miért kellett a kamera látószögét elfordítani – a rendőrnő nyolc hónap után se ment le a mélygarázsba – ki főzte meg az egyes számú tanút, hogy rágalmazzon , maga mondta el a bíróságon – máig sincs klasszikus Colombo ballonom , csak a képzeletében
Például valaki egy kis fekete tárgyat a zsebéből kivéve mellmagasságra magára fogja. Csak nézzen körül alaposan hátha az ezer...
Szántó István
0 Comment
KMB: Látogatást tett a körzeti megbízott
Meglátogatta a kórházban a helyi körzeti megbízott azt az upponyi férfit, akit pár nappal ezelőtt megmentett a kihűléstől. Mint arról korábban beszámoltunk az...
Szántó István
0 Comment
Szmotrich szerint közel áll ahhoz, hogy a hadsereg helyett kormányzati adminisztrációt vezessen be a területeken
ujkeletlive Szmotrich a miniszterelnökre hivatkozva kijelentette, hogy közel van a területek feletti kormányzati szuverenitás kiterjesztése Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] és pártja törekvései a...
Szántó István
0 Comment
Betörők kutakodtak volna a portálon – az életveszélyes fenyegetéseket is komolyan veszem
Valaki vagy valakik megpróbáltak az éjszaka a portált feltörni. A gép jelezte és mar sikerült beazonosítani az Ip címet. A többi az illetékek...
Szántó István
0 Comment
Elhunyt Murányi Marcell – újságíró, főszerkesztő
Az újságíró, főszerkesztő, kommunikációs tanácsadó ötvenöt éves volt. Murányi Marcell – újságíró szülei pályáját követve – csaknem két és fél évtizedet töltött el...
Szántó István
0 Comment
Lepukkant a Rákóczi út – telebombázták ATM pénzadagolókkal – a CIB magára hagyta a sajátját – bedeszkázott kirakatok, berácsozott kapualjak
Régóta ismerem a Budapesti Rákóczi utcát. A félreértések elkerülésére a hetedik kerületet, a hajdan virágzó részt ami a Keleti pályaudvartól az Erzsébet hídig...
Szántó István
0 Comment
Likvidálták a 12 gyerek haláláért felelős terroristát, és jelentés a frontokról
Avi/ujkelet.live A háború 363. napja, Júdea: Csütörtök délután egy terrorista késsel felfegyverkezve érkezett a Jehuda Regionális Dandár főhadiszállásához, mely Hebron mellett van, jelentette...
Szántó István
0 Comment
Bank bumm….- Budapest Bankot robbantottak – a cél egyértelmű
Kezdjük azzal, hogy Budapesten brutálisan bankot robbantottak. Majd mint valami fiatalkorút nem nevezték meg a pénzintézetet. Miközben mindenki láthatta melyik bank előtt robbant...
Szántó István
0 Comment
A főügyész szerint a nemzetközi bírálatok legerősebb ellenszere az állami vizsgálóbizottság felállítása
ujkeletlive Háborús politika A főügyész szerint a nemzetközi bírálatok legerősebb ellenszere az állami vizsgálóbizottság felállítása Gali Baharav-Miara főügyész állami vizsgálóbizottság létrehozására szólított fel...
Szántó István
0 Comment
Mi nem gyógyítja a rákot? Elemző előadás a vegyész szemszögéből
Mi nem gyógyítja meg a rákot? – avagy a csapból is csodavíz folyik. Közérthető elemző előadás a vegyész kutató szemszögéből a betegeknek is...
Szántó István
0 Comment
ENGEDÉLY NÉLKÜL TARTOTT FEGYVEREKET, ÉS KÁBÍTÓSZERT FOGLALTAK LE A RENDŐRÖK
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a...
Szántó István
0 Comment
Elnökségi ülés a mezőkövesdi Balneoban – tanácskozott a rendőrtábornokok egyesületének vezetősége
Kellemes helyszínt választottak a rendőrtábornokok egyesületének elnökségi ülésére. A képen balról jobbra : Dr. Bodrácska János nyugalmazott rendőr vezérőrnagy (Budapest), Dr. Papp Imre nyugalmazott...
Szántó István
0 Comment
Új elnök vezeti a Gyógyulj Velünk Egyesületet
Kapitány Zsuzsanna gyógytornász-fizioterapeuta, a Semmelweis Egyetem oktatója, munkájában évtizedek óta segíti a daganatos betegek rehabilitációját, a gyógytornászok képzését. Az egyesületnek alapítása óta aktív...
Szántó István
0 Comment
Véletlen tűz vagy csak egy bevált trükk – a Bajza utca sarkán van egy palota …..
Szépen leamortizálódott ez a Kodály köröndi palota. Annyit tudunk, hogy megvették a tetőteret és most kezdték a beépítést. S a munkálatok közben valami...
Szántó István
0 Comment
Tavasz 2020
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése TAVASZ 2020 címmel alkotói pályázatot hirdet általános és középiskolai fiatalok számára. ...
Szántó István
0 Comment
Programod van! A hétvégén Volkswagen-találkozó! – Hírek – Hírek és hírlevél
Már csak párat kell aludni, s újra itt a Volkswagen-találkozó, ahol ismét számtalan program vár a Volkswagen-fanatikusokra, valamint az autók szerelemeseire és azok...
Szántó István
0 Comment
Ott volt a helyünk – esély a beszállításra – akár autót is gyárthatunk – Miskolc is bemutatkozott
Automotive Hungary néven rendezték meg a magyarországi járműgyártók és alkatrész beszállítók kiállítását Budapesten az elmúlt héten. Erről Miskolc se maradhatott le. Esély van...
Szántó István
0 Comment
A 6 túsz megölése, a Philadelphi és az elmenekült riporter
Avi/ujkelet.live A háború 334. napja, tüntetések: Tiltakozók ezrei akadályozták a forgalmat a Tel-Aviv-i Begin utcában, az Izraeli Védelmi Erők főhadiszállása előtt kedden. Immár...
Szántó István
0 Comment
Az év első nyílt napja az Állategészségügyi Telepen
A Miskolci Állategészségügyi Telep 154. alkalommal tartja meg nyílt napját 2022. január 8-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között a...
Szántó István
0 Comment