
Szántó István
Related article
BÍRÓSÁGI ELJÁRÁST IS VONHAT MAGA UTÁN
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A rendőrök...
Elektromos furgon Legyesbényének – a Belügyminisztérium pályázati keretéből kapták
Legyesbénye önkormányzata pályázat során száz százalékos támogatással kapott egy elektromos szállító járművet. Elsősorban mezőgazdasági munkákhoz kell használniuk, de bármilyen feladatok, kommunális és egyéb...
Pályázat hirtelen felindulásból
Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről. ...
Mikor tavaszodik Tapolcán – ezt is én írtam, de nem mostanában – Junokám mi lesz véled
Úgy vagyok, mint Pavlov kísérleti ebe. Az ismerősnek tetsző megsárgult fotók láttán máris a vetítőben érzem magam. Jönnek, áramlanak a színes emlékképek,...
Csak olyan vakcinával oltanak , amelyeket más országokban is használnak – ódzkodnak a kínaitól
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye Budapest, 2021. január 16., szombat (OS) - Magyarországon az oltás önkéntes, az emberek önként döntenek arról, hogy beoltatják-e...
Amikor az ufok vére zöldre festette a pénztárt – hogyan tettem szert egy tucat kaparósra – így lehet megkopasztani a Lidl-t
Nemrégiben azon akadtam fenn, hogy a 15. születésnapját ünneplő Lidl áruházlánc nem valami fair módon honorálja a vásárlóik hűségét. Pontosan, érthetően fogalmazva minden...
Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami...
Nehéz volt kijelentéseket hallani az alku áráról. Úgy éreztük, az életünk nem elég fontos
Avi/ujkelet.live A háború 508. napja: Ma reggel a KAN közrádió interjút készített Agam Berger őrszemnővel, akit 2023. október 7-én túszul ejtettek a Nahal...
Örökbefogadási akció – miénk lehet a közterületi parlag – egy miskolci öregúr megelőzte a fővárosiakat
Időnként nem árt kitekinteni a világba. Ellesni, ellopni a jó ötleteket. Budapesten már egyre több kerületben tették lehetővé a közterületek örökbe fogadását. Az...
Nosztalgiaprojekt – meg lesz a régi villanyrendőr – tökéletes hamisítvány készül
Szombaton ok nélkül senki nem telefonál. Főleg hivatalos munkaügyekben nem szokás. Kíméljük egymás idegrendszerét, ha csak nem valami jó örvendetes hírt akarunk közölni....
Mit ajánl a doki – milyen a jó szóda – bükki forrásból, pezsegjen
Fröccsöt PET palackos ásványvízből nem lehet csinálni. Ehhez szóda kell, a hagyományos üveges lenne jó de az már a múlté. Szerencsénkre ma már...
A Géniusz kirakatában – az idei könyveim – itt a legújabb
Szombaton reggel mindhárom idei könyvem felsorakozott a miskolci Géniusz áruház kirakatában. Itt a legújabb a Kádártól Castróig. Pénteken fél háromtól ugyanitt dedikálás. Aki...
Csak állóhely jut a pénztárosoknak – fárasztó kísérlet a Vörösmarty UNIOCOOP áruházban – vonzó a társbérlő nívós kínálata
Egyébként kedvelem az UNIOCOOP áruházakat. Az árucsarnokba azért járok mert a városban csak ott kapható író. Most éppen a Vörösmarty üzletükbe tévedtem. Szó...
A Bükkvidéki kedvéért – zsákutca, nem látható tiltó táblával – itt aratnak, kaszálnak a közterületesek – a vállamon a költségvetés sorsa
Időnként olyan érzésem támad mintha a magyar költségvetés az autósok vállát nyomasztaná. Ha megvettem, ha eladtam adózom, ha guruluk minden üzemanyag árából literenként...
A színfalak mögött: Így jött létre Izrael és Egyesült Arab Emírségeket között a kapcsolatok normalizálására irányuló megállapodás
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek csütörtök este bejelentette a kapcsolatok teljes körű normalizálását az Egyesült Államokkal közösen kiadott nyilatkozat formájában. A Walla...
A 12. áldozat, bizonyítékok, stratégia és Erdogan fenyeget
Avi/ujkelet.live A háború 297. napja, északi front: A Hezbollah terrorszervezet Madzsdal Samsz elleni rakétatámadásának 12. áldozata a 11 éves Guevara Ibrahim. הנרצח ה-12:...
Pedagógus nap Tiszaújvárosban
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2019. május 29-én tartotta a Tiszaújvárosi járás pedagógus napi megemlékezését a Derkovits Gyula Művelődési Központban. Nincs még egy olyan...
A gyalogos és páncélos erők már Gázában, csúszás a segélyosztásban és Zini
Avi/ujkelet.live A háború 597. napja, Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők tovább bővítik a harcoló erők körét a Gázai övezetben. az Ejtőernyős-dandár tegnap belépett...
Magyarország az élen jár a vezetékes szélessávú internet-hozzáférés igénybevétele, valamint az 5G felkészültség tekintetében – simogassuk meg a buksijukat – mikor nem ugrál az IP cím
A jó és örvendetes hírt a Telekom küldte. Amikor ezt olvasom, bizonyára velem együtt sokan a fejükhez kapnak. Ha egyszer minden oké, akkor...