Begyemben a bankok. Régi otépés vagyok, megszoktam, amikor még csak barátkoztunk az ilyen pénzügyi manőverekkel mint az átutalásos számlafizetés meg a papíralapú csekkel való játék nem is volt már pénzintézet. Így leragadtam náluk. Ahányszor dolgom akad a miskolci erődítményszerű bankban büszkén nézek körül – lám az én lóvém is benne van ebben a luxusban. A belső mint egy cirkuszi aréna, nem irigylem őket a nyári hűtési vagy a téli fűtési számláért. Na de még csak bírják.
Gyakran próbálnak más bankok is elcsábítani – megesett, hogy adtak egy szép hitelkártyát – amit sose használtam. Viszont jól mutatott. Arról nem szóltak, hogy ezért havonta fizetni kell csak utólag követelték volna. Nem ettem meg, visszaadtam és örök hűséget fogadtam az otépének. Már csak azért is mert még ma is van egy zöld műanyag fűzetem – ez volt a magyar bankkártya elődje – tulajdonképpen csekkek, ha kiállítottam a postán adtak rá pénzt, cirka 15 ezer forintig.
Kártyaügyben az a szívfájdalmam, hogy egyre ritkább az otépés automata. A Búza tér könyékén valamikor volt az OMV kútnál és a vásárcsarnokban. Ma már csak a Kertész áruháznál van. S ma már nem mindegy, hogy melyiknél tankolom a tárcámat. Az unicredit meg cselez a gépre nem írják ki melyik banké.
Csak egy kérdés – ez a sok bank miért nem egyezik meg, hogy minden automatánál egyformán mérik ki a pénzt? Csak azért, hogy a kedves ügyfél ne járja le a lábát ha manít akar kivenni. Ez csak egy apró figyelmesség lenne – az ügyfelek irányába,. Ez egy régi otépés ötlete.
szantograf.hu
