Még emlékszem Miskolcnak erre a részletére, ahol ma már négy sávon döngetnek az autók. Bezzeg a békebeli években még itt a Szinva patak csörgedezett.
Ilyenkor próbálok elmerülni a régmúlt várostervezőinek, főépítészeinek a szürkeállományában. Mennyire látták ők előre a fejlődés útját. Vagy ha sejtették, hogy egy természetes vízfolyás milyen nagy kincs akkor miért nem álltak ellen az akkori ostoba politikusok megalomániájának.
Miközben a belvárosból folyamatosan kiszorították a közúti forgalmat tönkre tették az óvárost, Miskolc leghangulatosabb utcáit. Sopron, Szentendrén Egerben és még nagyon sok magyar városban megküzdöttek a hozzáértők a fennmaradásukért.
Nálunk viszont. Amikor Horváth Béla főépítészt megkérdeztem, mennyi volt fontos a belvárost teleszórni a lélektelen panelmonstrumokkal megválaszolta. Érvei előtt meghajolok – szerinte az Arany János és a Vörösmarty kiszögelésben menthetetlen ósdi romos házak voltak minden komfort nélkül és az ott lakók elhelyezése sem volt egyszerű. Se víz se közmű nem volt arra. S akkor mást nem tehettek, nem találtak zöld mezős területet házépítésre. Ez viszont már sántít. Keresni kellett volna.
Hogy miért sírom vissza ezt a szívemnek kedves patakparti tájat és a Szinván túl a betonba zárt Pecét is?
Nos a világ minden jobb települése valamilyen éltető vízfolyás mellett alakult ki. Különösen akkor amikor még a vízi energia is kellett a malmokhoz és a kovácsműhelyekhez. Nem is sejtve, hogy ezek a nagyvárosokat átszelő vizek klimatikus hatása már akkor is kincset jelentett.
Leigáztuk a természetet – Sztálin után szabadon Mao már csak lopta ezt – most a természet visszavág. A Fülöp szigeteken már igázott is egy hatalmasat.
szantograf.hu
