Valahogyan a hintázásért sose voltam oda. Pedig mint minden családban szokás volt a gyerekeknek hintát szerelni az ajtófélfára vagy a kertes házakban az udvaron a fára. A képe jól látszik ez a játék kortól független. A miskolci népkertben valamikor sok hajóhinta volt, emlékszem sorba álltunk értük. Máig se tudom miként mértük az időt, hogy ki meddig szálldoshat. A lípítyóka magyarosan a mérleghinta volt a kedvencem. Ott derült ki, hogy nem vagyok elhízva, erőlködnöm kellett a földet éréshez.
Különben most a retro sorozatomba három téma van előkészületben. A tarsolyomban egyszer a miskolci mutatványosok , a Harangi család, a miskolci pékség, a kenyérgyár és a hajdani szép emlékű miskolci üveggyár, amely drótos, színes üvegtábláival uniformizálta a panelházakat. Egyelőre ennyire látok előre.
Akinek ezekhez van képe, ötlete, emléke, javaslata tisztelettel várom. S köszönöm.
S még egy lényeges, a nagy melegben a Géniusz standjánál mindössze hárman kerestek meg ma csütörtökön délután. Vásároltak is. Zavarkó István úrnak aki sokáig a Tigáz igazgatóhelyettese volt két könyvemet dedikáltam. Bevallom, ahhoz képest, hogy mennyire nagy volt a könyvvásári érdektelenség,még büszkélkedhetek is a szerény eredménnyel.
Véleményem szerint a vásár a Szent István téren nem olyan mint az Erzsébet téren. Azt szoktuk meg, noha a mostani tágasabb szellősebb. Tudom az operafesztivál miatt kellett új helyszínt keresni.
