L. Simon László nemcsak jó verseket ír, de időnként kimondja azt amit mások csak gondolnak. A reklámadóról most ne beszéljünk. Az érintettség okán tartózkodom a véleménynyilvánítástól. Pontosítok, amit mindenki tud, szükség helyzetben minden kormány onnan vesz el ahol van. Ahol sok van aztán odaadja annak akinek kevés jutott.
A múlt héten S. Simon úr kimondta – nincs nagy olvasói igény a folyóiratokra. Nem is kell erőltetni amit csak lehet vigyük át online változatba. Az irodalmárok és a szakemberek persze igénylik a megjelenési lehetőséget , de ha nincs kereslet a mondanivalójukra akkor nincs más mint spórolni a papírral. Ez olyan egyszerű mint az egyszeregy. Az állam a költségvetésből így is támogatja ezeket a néhány száz példányos szűk körben olvasott magazinokat, de a szerzőknek is több jut ha ezért nem kell fákat kivágni a papír előállítására.
Én se vagyok olyan barbár mint gondolnák. Én se örülök a növekvő igénytelenségnek ám mint ahogyan L.Simon úr is mondja kihalóban a klasszikus irodalomra áhítók tábora. Az ő verseit persze olvassák mert Ő írta, keresik benne a csomót, mint a kákán.
Valamikor olvasó ország voltunk, ma írók országa lettünk. Minden olvasóra jut három író. S ez az arány csak egyre jobb lesz. Ráragadtunk a képernyőre s csak a friss ropogós hülyeségekre kattintunk. Körülnéztem a standon – nincs is folyóirat az újságosnál. Ha kérek rendel de maga se tudja mi a választék. Itt tartunk.
Mosom kezeimet, nekem az ÉS az ami bejön.
