Odahajtott a kíváncsiság amikor még álltak a sátrak a városháza előtt. Most szünet van, a hírek szerint hamarosan folytatódik a kempingezés. Volt szerencsén higgadtan beszélgetni a táborozókkal. Kérdezgettem, mi a gond, meddig szeretnék fenntartani a város frekventált pontjain a nyomortelepeket. A válaszként mutattak egy levelet amelyben valakit felszólítanak, a tartozása kiegyenlítésére és kérik tőle a bérlemény visszaadását, pontosabban a fenti okok miatt kilakoltatják. Tudom egy ilyen hivatalos levél télvíz közeledtével senkinek se esik jól.
Kérdeztem, akkor most mi ellen tiltakoznak? Mit szeretnének valójában? Akarják e, hogy örökre konzerválják a jelenlegi áldatlan állapotokat vagy együttműködnek e az önkormányzattal a kérdés megoldásában. Kinek fontos, hogy most Miskolc e miatt kerüljön az országos és a nemzetközi média fókuszába?
Mert ugye azt senki nem vitatja, hogy nemcsak a számozott utcákat de az ezekhez hasonló slamos gócokat sebészi pontossággal fel kell számolni. Mint ahogyan a József Attila utcában is tették. Megjegyzem azt a nyomortelepet még az első világháború után teremtették meg. Csaknem száz év kellett, hogy ettől a szégyenfolttól megszabaduljunk.
Most mondják, könnyen beszél az aki nem ismeri az ott élők nyomorúságát, minek hablatyol az aki nem ott lakik. Nos, a válaszom – a számozott utcákban élők akár egy parkvárost is létrehozhattak volna abban a környezetben. Tenni akarni kellett volna. Igényesebbnek kellett volna lenni és a akkor senkinek nem jut eszébe, hogy radikálisan eltüntesse a lepusztult házakat. Különben a városháza – bárki mást is állít – a leghumánusabb módon kezeli a kérdést. Bár nem könnyű okosnak lenni, de az ott demonstrálók is megértették, nem az utcára kerülnek. Ők viszont mégis ahhoz a részhez ragaszkodnának amit kellőképpen lelaktak, belaktak és oda a postás is csak párban mer bemenni.
Eszembe jutott, amikor a Gyurcsány könyvet írtam – rákérdeztem, miért nem ment le egy láda sörrel a Kossuth Lajos téren kempingezők közé. Csak úgy, egy kicsit diskurálni, ingujjban, testőrök nélkül. Bátor ember, nem ették volna meg, nem koncolták volna fel, viszont szemtől szembe – face to face – megismerték volna egymás nézeteit. Talán még a végén együtt énekelték volna a Székely Himnuszt. Fletó gondolkodott, s kinyögte a tanácsadói , a testőrei nem engedték. Volna.
Megeshet, hogy egy ilyen közvetlen eszmecsere többet érhet mint három hivatalos szervezésű, ásványvizes, pogácsás kerekasztal a kamerák kereszttüzében.Ez csak egy ötlet. Nekem ugyan nagyon úgy tűnt a sátorlakók se tudják mit szeretnének. Tartósítani a nyomortelepeket vagy közös erővel túllépni a patthelyzeten. Mások nyomorúságából politikai tőkét kovácsolni kétélű fegyver. S csúnya dolog.
Egy kis dumcsi mindig jót tesz.
