Trackwood után úgy néz ki a HELL drifterének sikerül a címvédés!

Budapest, 2014. augusztus 27. Augusztus 22-én és 23-án ismét Máriapócson gyűltek össze a drift szerelmesei, hiszen három kategória legjobb pilótái álltak rajthoz, hogy füstbe borítsák a pályát és az ellenfél szélvédőjét, ugyanis a Street és Pro kategória mellett az Eastern European Drift Championship (EEDC) kiváló versenyzői is tiszteletüket tették a driftarénában. A HELL driftere, Grózinger Zsolt a megszerzett második helyezésével úgy néz ki, hogy egy versennyel a vége előtt biztosítani tudja a bajnoki címvédést, ami eddig még egyetlen pilótának sem sikerült! Ráadásul a HELL másik bajnok driftere, György Szilveszter a hétvégén szerzett pontokkal rögtön a dobogó második fokán követi csapattársát a szezon jelenlegi állása alapján.

A Rabócsringen rendezték meg az idei hazai bajnokság 4 fordulóját, a Trackwood Drift Fesztivált. A rendezvényen számos nagy hírnévnek örvendő külföldi pilóta is részt vett az EEDC kupasorozat jóvoltából, így lóerő most is volt bőven, a Lipicai ménes eltörpült a jelenlévő autók erejéhez képest.

Az egész pénteki nap az edzésé volt, így a pályát ellepték a magyar és külföldi pilóták és füstölték a gumikat rendesen. A versenyzők este felvonultak a városban, és japán szokás szerint az atya megáldotta az autókat. Szombaton a délelőtti kvalifikáció után a magyar pilóták versenyeivel indult a küzdelem Street és Pro kategóriában, az EEDC bajnokság futama már az éjszakába nyúlóan kezdődött igazán különleges hangulatot idézve.

A HELL másik pilótájának, György Szilveszternek a hétvégén kapóra jött, hogy a szervezők által rendezett nyílt napon a bajnokság egyik pontozóbírója Mészáros Zsolt, azzal az autóval vett részt, amellyel Szilveszter a 2012-es bajnokságban bajnoki címet szerzett. Mivel az új NISSAN kocsijába épp még szerelték – a korábban rendetlenkedő helyett – az új váltót, így Szilveszter az E30-at kölcsönkérve nevezett a versenyre. Mivel nem szerette volna kockáztatni a kis bajnoki autó épségét, szépségét, így a felvonuláson a városban részt vett, majd másnap a kvalifikáció során megtette a „tiszteletköröket”, hisz a végső elszámolásban az így megszerzett 18 pont nagy szerepet játszik. Az óvatos versenyzéssel a kvalifikáción a 8 helyet érte el Szilveszter, ami elég volt arra, hogy összesítésben a második pozícióba lépjen elő.

A HELL Racing Team másik pilótája, Grózinger Zsolt a hétvégén ismét hatalmasat autózott, és bár az Ő NISSAN-jával is akadtak problémák, a gyors és szervezett csapatmunkának köszönhetően a verseny végén 2013 legjobb magyar pilótájaként a dobogó 2. fokára állhatott fel. A verseny napján izgalmas csatákban menetelt előre egészen a negyedik magyar bajnoki forduló döntőjéig, ahol Marcin Banowicz-al került össze. A két döntő kör megtétele után a bírák nem tudtak döntést hozni, így a végeredmény VISSZAHÍVÁS lett! Újabb két kör következett, és végül a külföldi srác bizonyult jobbnak. Grózi, így a legjobb magyarként, a második helyet szerezte meg. De még hátra volt az EEDC, melyen idén indult először a HELL bajnoka. A sors fintora, hogy a TOP16-ban ismét Marcin Banowicz-al került szembe. A magyar bajnokság döntőjében látotthoz hasonlóan szoros csatát vívva, az első 2 kör megtétele után, ismét nem sikerült döntést hozni. Egy újabb visszahívás következett, melynek végén vért izzadva, de ismét Marcin Banowicz nyert.

Októberben a Hungaroringen lesz az idei sorozat záró futama, a nagy FINÁLÉ! Ha minden jól alakul, a Szilveszter NISSAN-jába elkészül az új váltó, így egy jó versenyt zárva, ismét meglehet a 2012-es évhez hasonlóan a HELL 1-2. helyezés az év végi összesítésben: Grózi megvédi bajnoki címét, Szilveszter pedig a technikai problémák ellenére a remények szerint felállhat a dobogó 2. fokára, ami óriási teljesítmény! Gratulálunk mindkét pilótánknak!