Kedvenc állatom a maci. A medve. Nem szégyellem, sokáig őriztem az első aranysárga plüss hálótársamat. Mígnem kiskorában a lányom megörökölte. Nála már nem lehetett ilyen becsben, mert az idők során elszakadtunk, nem tudom hová tűnt. Csak arra emlékszem, hogy két fekete üveg gyöngyszerű, kilógó szemei voltak, s az orra festve volt. Jó gyermekként mindent kibeleztem, de ennek megkegyelmeztem.
Talán e miatt aggódom annyira azért a lengyel medvéért ami ma már Rudabánya környékén kóborol. Mivel jeladóval ellátva nyomon követhető az útja, az egész világ tudja mi célból barangol az unió határain belül. A párzás ideje van és ilyenkor a férfiak nem az iránytű alapján tájékozódnak. A lábukat lejárják, hogy megtalálják azt a rést ahová bejutva már is a mennyországban érzik magukat. Ez a szerencsétlen polski maci egy magyar medvelányt szeretne. Mi tudjuk, ilyen nincs csak valamelyik állatkertben. Tudjuk, hogy a mi felchipezett állatunk nem agresszív , nem bánt , nem bántana senkit , sőt éppen egy nagy adag kedvességre áhít.
Tehát mi már mindent tudunk, csak a medvénk nem tudja, hogy mi bevándorlás ellenesek vagyunk. Nem is sejti, hogy mi most tüzeljük fel magunkat az illetéktelen behatolók ellen. Minden esetre, jómagam, s még sokan mások a lengyel medvefiú mellett állunk, támogatjuk a háztűznéző túráját. Szurkolunk neki, amennyire csak erőnkből futja. Még azt is javasolnám, kábítsuk el és hozzuk össze valamelyik vadasparkban az ilyenkor szokásos nászt.
Közbe figyelem az interneten – merre kószál a maci. A mozgásából kitűnik, hogy egyre ernyedtebb, fáradtabb és csak keresi a párját. Ha ez így folytatódik mire rátalál, elfelejti minek is kereste. Kedves lengyel medve nem csüggedni, sokan vagyunk így, kitartás, az idő mindent megold.
