Hű de sok minden történt az elmúlt napokban. Korántsem érdemes fontossági sorrendben górcső alá venni.
Kezdjük a fenti képpel, ez volna az Anna terasz melletti szalmatetős bungaló amely többször is lángra kapott. Majd egyszer csúnya módon eltűnt. Örökké sajnáljuk. Bár a hatvanas években már alaposan leamortizálódott és leginkább úgynevezett garniszállóként működtek a komfortmentes szobák. Egy óra egy ezres, baráti alapon ha Fischer Imi vagy Szűsz János volt a recepciós akkor egy üveg habzó bor is megtette. Az állapotok szörnyűek voltak, a szobákban volt egy hideg vizes mosdó, a toalett meg a folyosó végén.
A zárt csupa üvegajtós bungaló főleg vállalati bulikon és érettségi találkozókon lett feldíszítve. Hangulata volt. Kár érte. Mint minden egyébért amit ukmukfukk szanáltak. Remélem az a sok minden újdonság ami most Miskolc Tapolcán megnyílt feledteti velünk az elmúlt negyedszázad hanyatlását.
Folytatom – már előre látom a kevésbé jóindulatú posztokat – Magyarországra látogat , hivatalos meghívásra a miskolci csodarabbi Izraelből. Magas szinten történt a meghívása és hasonló szinten szeretnék fogadni. Hogy mitől csoda – nagy tudású, nagy tiszteletű és máig is őrzi az itteni óhazai emlékeit. Sőt büszke rá. Megjegyzem, akik reménykednek a süllyedő miskolci zsinagóga megmentésében azok már is párhuzamot vonnak a közelgő vizittel kapcsolatban. Lehet, találgatni nem érdemes. S most az lesz a feladatom, hogy önszorgalomból utána nézek a rabbi miskolci gyökereinek.
S még egy sokáig fontolgattam, mi is legyen a jövő heti retro témám az Északban. S egyszer csak kapok mailt Réti Pétertől, jelzi a hétvégén volt a Földes gimnázium negyedik F osztályának találkozója. Na erre minden emlékem visszatért. S ezt tetszik nem tetszik megosztom majd a héten a kedves Olvasóval.
S, hogy mi várható még a héten – hétfőn, a helyi fiataloknak, Bükkszentkereszten a polgárőrök közlekedésbiztonsági vetélkedőt tartanak az iskolában. S erre ellátogat dr. Túrós András nyugalmazott tábornok, a szövetség elnöke, megyénk volt rendőrfőkapitánya. Tudósítunk az eseményről.