A Bazilika környékén egymást érik a luxus éttermek. Így aztán látszólag megy a konkurencia harc egymás között. Csaknem valamennyinek a bejárata előtt csinos hölgyek most pokrócba burkolózva csábítják be a külföldieket. Vadásznak rájuk. Ők a palimadara. Őket meg lehet kopasztani. Honfitársaink már óvatosabbak, de nem annyira hogy el ne csábuljanak egy kitűnőnek mondott igazi olasz étterem látványakor.Na, innentől kezdek panaszkodni.
Ez a hely zsúfolt, minden nap, mert jó a híre. Mondom kipróbáljuk. Kerül amibe kerül. Mint ahogyan a jobb filmekben, s jobb helyeken szokás az asztalhoz kísérnek. Pontosan abban a pillanatban amikorra helyet foglaltattunk.
Látom, van minesztrone leves langusztával. Kérek egyet, persze languszta nélkül. Nem vagyok oda tengeri herkentyűkért, sőt kifejezetten irtózom ezektől . Otthon sajnos nem kergettek a tenger gyümölcseivel az asztal körül, így paraszt gyomrom nehezen békül a flancos kajákkal. Megkapom az áhított levest, amiben minden van, talán még az a rák is, de az íze förtelmes. Mindenki végig kóstolja az asztalnál. Senkinek nem tudom passzolni. Próbálom feljavítani a forró vizes valamit. A kocsimban van egy eredeti minesztrone leves konzerv, mit nem adnék ha erre most becserélhetném. Ám nem megy, teszek bele egy kis paradicsomot, sajtot és ecetet. Más nincs az asztalon. Az ecet domináns íze átható, már is ehető lesz.
Következik a pap-fojtogató nudlis valami, vargányával, tejszínnel és nyers sonka darabkákkal. Olívaolajjal feljavítom , laktató és tényleg tömít, nemcsak az egyházi szolgákat. Aki spagettit rendelt vagy pizzát nem panaszkodott, csak annyit mondtak, nem ez lesz a törzshelyük. Bár körbe nézve az egy négyzetméterre jutó ismert emberek száma meghaladta az országos átlagot. Hadd emeljem ki közülük Schmuk Andort a nyugdíjasok egyszerű védőszentjét aki most gyermekek társaságában vacsorázott.
Hogy mi volt jó ? A limonádé, a málnás. Nagyon jól mixelték.
Végül a számla nem volt valami horribilis, kártyával fizettem. A leolvasó terminált az asztalhoz hozták, s a blokkot egy mappába rejtették. Diszkréten. Úriember csak egy pillantást vet erre és már is nyugtázza, bekódol. Persze borravalósan. Engem figyelmeztettek, itt nem ez a szokás. A szerviz díj bele van kalkulálva. Tehát jeleztem, annyit fizetek ami a számlán szerepel. A felszolgáló viszont sértettnek tűnt. Érzékeltem hiányolja a gavallériámat. Kénytelen voltam rákérdezni – a szervizdíjat bele számította e. Őszinte volt, igen. Hát akkor ennek örülök. Boldoggá tett, hogy nem kellett megaláznom valamilyen alamizsnával. Hangsúlyoztam, na ez a megoldás nagyon európai.
Két napja ég a jobb fülem. A babona szerint , valami nem kellemeset beszélnek rólam. A fene se bánja. S néhány fotó a helyszínről – a hatalmas óriás tányérok csalókák. Ezzel az adagok ami nem kicsik mégis aprónak tűnnek. Persze ez csak optikai csalódás. A leves is sok volt. Főleg ebből a minesztronéból. S még egy , a számlát – mindig átböngészem – Le Roy kiadású – ez egy mások jó nevű étterem. Tehát itt valami tulajdonosi összefonódás lehet. Talán az anyacégnél kellett volna ennünk, ott ugyanis még sosem csalódtam.
