
Bill Gates járványtól tart – világméretű ebola – akár a pestis is újra támadhat – a fekete himlő máig is köztünk van


A Microsoft alapítója járványügyi szakértőkre hivatkozva azt mondta, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. A világ leggazdagabb embere arra kérte az országokat a müncheni biztonságpolitikai konferencián, hogy fektessenek be az olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt nagy mennyiségű vakcinát lehet előállítani. A felkészülés költsége 3,4 milliárd dollárt jelent, míg a járvány évente akár 570 milliárd dollár kárt okozhat.A Miskolc Holding Zrt. új vezetése 2019. decemberében átfogó vizsgálatot indított a saját szervezetén belül, a folyamatok racionalizálására. Ennek keretében...
Ígérem ha ilyen kocsim lesz , soha nem parkolok tilosban és megveszem a várakozási jegyet. Bár elgondolkodtató, hogy ha mégis ennyi lé csörög...
Mi sem vagyunk kőből. Vagy teljesen bronzból. Talán ez lehet a címe ennek a tökéletes remekműnek. Minden elismerésem kijár az alkotójának. ...
Régóta szemezek egy ilyen törpeautóval. A városban ezer előnye van. Max. tempó 45 kilométer óránként, rendőr legyen a talpán aki ezzel bemérne. Állítólag...
Van, amikor az embert a biológiai szükségletei kapkodásra késztetik. Ám ilyenkor még az ég is összeesküdik ellenünk. Jómagam is így jártam a miskolci...
A Hámori-tó és az úgynevezett mászószikla közötti útszakasz kopórétegének cseréjét végzik a március 16-val kezdődő hét első felében. Az aszfaltozás kilométernyi...
Meredeken zuhannak a gazdát váltott, összevont megyei lapok példányszámai. Nem sokára az Észak, a Napló és a Kelet is Mészáros Lőrinc médiabirodalmához csatlakoznak....
Elárulom, hogy egy hasonló kötvényt őrizgetett a nénikén csaknem nyolcvan esztendőn át . Gyönyörű, szép nagy biztosítási kötvény volt pontosan 1922 -ből. Anyai...
Olyan mínusz tíz fok lehetett amikor a miskolci hölgykoszorú körbefonta Radnóti Miklóst. Nem messze a mártírhalált halt költő lakásától. Miklós kabát nélkül volt,...
Drága Édesapám 1962 augusztusának utolsó napján hunyt el. Napra pontosan három hónap alatt gyűrte le a kór. Alig 13 esztendősen asszisztáltam végig azokat...
Hamarosan beköszönt pészach, a szabadság ünnepe, amelyet ősi hagyományaink szerint közösségi és családi széderesték megtartásával ülünk meg. A szédervacsora.mazsihisz.hu címmel létrehozott oldalunkon az...
A miskolci FIDESZ – beleértve az országgyűlési képviselőket és Kiss János miniszterelnöki biztost is – kárörvend azon, hogy Miskolc hitelfelvételre szorul, és így...
Úgy tartják, hogy a tiszteletet megkövetelni nem, csak kiérdemelni lehet. Orvosi szakmám sok éve elhunyt professzora régi, poroszos stílusú vezető volt. Még nem...
020. szeptember 23, szerda A Szupermenta program legújabb tesztje 16 teljes kiőrlésű búzaliszt és 2 Graham-liszt felhasználásával készült péktermék – köztük toast, vekni...
Még emlékszem Miskolcnak erre a részletére, ahol ma már négy sávon döngetnek az autók. Bezzeg a békebeli években még itt a Szinva patak...
Szerényen , laikusként megjegyzem, hogy bizonyos dolgoknak, hadd ne írjam ide, sosincs gazdája. Itt viszont konkrétan , leírták, miért mire szabták ki a...
Mielőtt közreadnám a családfa kutatással foglalkozó felmérés eredményét elárulom: a közelmúltban kezembe került egy különösen érdekes tanulmány, egy a múlt század harmincas éveinek...
Egy megyénkbeli, vidéki polgármester nagy plénum előtt azzal büszkélkedett, hogy a farára rajzoltatná Gyurcsányt és Vona Gábort. Ismerem a szókimondó úriembert szerintem a...
Szakszervezetünk felhívja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és az összes Megyei Igazgatóságnak a figyelmét, hogy a koronavírussal kapcsolatos védekezéssel összhangban függesszék fel a különböző...
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Fazekas József, alsózsolcai vállalkozó. A korábbi Sajó Hús Kft. tulajdonosa, ügyvezetője évtizedeken át működtetett vágóhidat és húsüzemet, több húsárú...

