A hekusok is ott voltak – dokumentum, én hoztam be a CB rádiózást Magyarországra – nem bírtak lebeszélni – olyan volt mint a Holdra szállás, fárasztó

Ez a kép csak úgy előkerült az albumból. Érdekes, egyszerűen kikívánkozott. Én meg örülök neki. Ugyanis nemrégiben szokás szerint fikáztak, amikor leírtam: a CB rádiót, a CB rádiózást én terjesztettem el az országban.

Hosszú előtörténete van annak, hogy miért és miként kattantam erre rá, azokban az években amikor még a 27 megahertzes rádiósávon senkinek nem adtak engedélyt az Ostrom utcában. Mindig is szerettem a telekommunikációs kűtyűket és úgy gondoltam veszek a kocsimba egy olyan rádiótelefont amellyel kapcsolatot tarthatok a lakásban. Az erre való előkészület csaknem annyi energiámba került mint a holdra szállás.

Minek, miért úgy se ér ez semmit – próbált lebeszélni Kovács György Attila a frekvenciagazdálkodási iroda vezetője. Hasztalan.

Média hadjáratba kezdtem, még az Autó Motorban is egy kétoldalas cikket írtam erről a nyolcvanas évek elején. Ha hiszik ha nem ennek a rádiózási formának semmilyen kultúrája nem volt itthon, a vérbeli rádióamatőrök pedig megmosolyogták hiszen ők óceánokon átívelő kapcsolatrendszerekben utaztak. Én meg szerényen Diósgyőrből szerettem volna a kocsiból hazaszólni, hogy melegíthetik a mákos tésztát lakásunkon, az Arany János utcában.

Végül minden akadályt leküzdve támogatókat szerezve felvettem a kapcsolatot Brunner Gábor barátommal aki akkoriban az Elme Erlach rádiókereskedésben dolgozott. Három dossziényi irattal felfegyverkezve utaztam a Hegyeshalmi határra ahol az úgy nevezett beléptető sávban – határ övezeti engedéllyel -átvettem négy láda CB rádiós kiállítási anyagot. Talán akadnak még akik emlékeznek rá, hogy az országban először a miskolci Tokaj vendéglátó házban Barna Gyuri barátom adott helyet a bemutatónak. A megnyitó előtt este készült ez a kép ha jól tudom Kerényi László jóvoltából.

A fotón a szemüveges úr az osztrák Elme Erlach a tulajdonos aki nem akart hinni a szemének, hogy sikerült összehoznom ezt az üzletet amire másnap kígyózott a sor az épület előtt. Mindenki látni akarta milyen is egy ilyen herkentyű amellyel 30 kilométeres távolságra minden drót nélkül eldumálhatunk. Figyelem – abban az időben a vezetékes telefonra általában hat nyolc évet kellett még várni! Unokám kinevetett – hogy milyen hülyeségeket tudok kitalálni.

A lényeg, hogy ezt a képet most alaposan szemügyre vettem. Akkoriban is sejtettem, hogy nem vagyunk egyedül, de itt jól kivehető – az állambiztonsági emberek szinte körbeültek. Figyeltek, hallgatóztak, szerintem az asztalunk be is lehetett drótozva, Emlékeim szerint az illetékes szervek meg voltak győződve, hogy Elme Erlach úr az emigrált Brunner Gáborral aki át se akart jönni hozzánk az ideológiai fellazítás jegyében ezekkel a távolba beszélő készülékekkel lerombolhatják az épülő szocializmus alapjait.

Tudtam, hogy a figyelő szemek kereszttüzében voltunk mindvégig, de akkor per pillanat fel se tűnt ez számomra. A kép viszont most mindent leleplez. A témát majd szívesen folytatom ha valakit érdekel. Én ugyanis Kerényi Lacival együtt ott voltunk amikor lehúzták az Elme Erlach gmbh rollóját és a megmaradt árukészletből mazsolázhatunk. Kedvünkre. Jó sztori, el fogom mondani.

A kép pontosan 1982. március 19. este készült Miskolcon.