„Aki a VIP-ben ül, nem látja, mi van lent.” Az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok mellúszó úgy döntött, végleg felhagy a versenyzéssel. Miért pont most? Mihez kezd ezután? Nagyinterjú. Miért pont most? Miért nem két éve, miért nem két év múlva? A riói olimpia után úgy gondoltam, hogy a budapesti világbajnokságon mindenképp szeretnék bizonyítani, és noha nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, eszembe sem jutott azt mondani, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég volt. Aztán év elején, január közepe, vége fele kezdtük azt érezni Nagy József edzőmmel, hogy sehogy sem megy, nem tudom már az elvárt szintet hozni. Ez az állapot hetekig tartott. Egyik hétfő reggel rám nézett és azt mondta: figyelj Dani, ez így nagyon nem kerek. Nyomjuk meg ezt a hetet. Rendeljünk mindent alá, mintha edzőtáborban lennénk és utána meglátjuk van-e értelme az egésznek. Lemondtam minden programom, kizárólag az úszásra koncentráltam. Nem éreztem magam jól a medencében, fizikálisan nem bírtam a tempót, meg se közelítettem a legjobb időimet. A szombati edzés után eldöntöttük, ennek így már tényleg nincs értelme. Itt a vége.
Szántó István
Related article
Együttműködik a DVTK és a Lillafüredi ásványvíz
A DVTK labdarúgócsapata mellett partnerklubjainkat, valamint a kosárlabda- és a jégkorong-csapatot is támogatja a Lillafüredi ásványvíz. Tovább szélesítjük eddigi kiváló együttműködésünket a...
Áttörés a halál elleni vakcina fejlesztésében
Kígyóméreggel szemben immunis önkéntes ért el tudományos teljesítményt. Az amerikai Tim Fried, aki önként több száz harapásnak vetette alá magát 16 mérgeskígyófajtól,...
Megszavazták Pelczné Dr. Gáll Ildikó belső piaci kormányzásról szóló jelentését
Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel megszavazta Pelczné Dr. Gáll Ildikó jelentését az egységes piaci kormányzásról. A fideszes EP-képviselő által javasolt...
Megindult Bahmut felé az orosz hadsereg
Folytatják az előrenyomulást az orosz csapatok a donyecki régióban lévő Artemivszk (Bahmut) város közelében – jelentette ki a vasárnapi hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov...
Van e kedve egy királyi leszármazottal pót-szilveszterezni a Vécsei kastélyban – most még jelentkezhet
Úgy néz ki, hogy szilveszterhez hasonló telt ház lesz ismét a Vécsei kastélyszállóban. Pót-szilveszter lesz pénteken este hét órától és ha minden rendben...
Hogyan javíthat egy rákbeteg férfi az életkilátásain?
– Mindenkinek van egyéni felelőssége abban, hogy önmaga és szerettei részt vegyenek a meghirdetett szűrővizsgálatokon, panaszok esetén pedig elvégeztessék azokat a kivizsgálásokat, amelyek...
Honlapot indított az Akadémia az áltudományok ellen
Amint a felelős szerkesztő a portál beköszöntőjében elmondja: a tudomány világában kevésbé járatos ember nincs könnyű helyzetben. Napjaink információáradatában egyre nehezebb megtalálni a...
Lépéselőny a rákkal szemben Salgótarjánban is
Fókuszban a prosztatarák: riportfilm a kezelési lehetőségekről, szaktekintélyekkel készült riportfilm bemutatása, majd dr. Beöthe Tamás urológus (képünkön) „Test és lélek” ismeretterjesztő videó előadása....
A Száhel bemutató részeként oroszlánok érkeztek a Miskolci Állatkertbe
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében új állatok érkeztek az intézménybe. A három oroszlán már el...
Hol voltak ezek a szép házak Miskolcon? – aki tudja ossza meg velünk
Kevesen emlékezhetnek rá, hogy ezek az épületek merre is voltak Miskolcon. Elárulom, mindkét különleges nyaraló az Avas tetején állt. A második világháború után...
A butadién gyár mellé műgumigyár épül Tiszaújvárosban
Magyarországi vegyes vállalat alapításáról és autógumikhoz használt gumialapanyag-gyártó üzem létesítéséről kötött megállapodást a Mol Nyrt. és a Japan Synthetic Rubber Corporation (JSR) –...
Piacjáró vagyok – ha egy országot fel akarsz fedezni – gomolyát paradicsommal
Közel vagyok a Búza téri piacig. Így aztán ha kedvem tartja merő szórakozásból is átballagok. Jó szokás szerint pénzen kívül semmi mást nem...
Több mint 300 új fa és cserje a Szentpéteri kapui kerékpárút mentén
A március elején kezdődött Szentpéteri kapui kerékpárút fejlesztés új szakaszához érkezett. A nyomvonal kijelölést követően a földmunkákkal párhuzamosan, a főként elöregedett...
A 100 tagú Cigányzenekar közreműködésével HARMÓNIA teremtődik az ország keleti felében
Együttműködési megállapodást írt alá a 100 tagú Cigányzenekar és nyíregyházi székhelyű Gondoskodó Központ. A HARMÓNIA nevet kapta az a program, amely hosszú távon...
Agrárminisztérium: óvatosnak kell lenni, ha csíkos kismalacot látunk
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók ellési időszaka miatt. Az AM vasárnap a Facebook-oldalán a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak,...
A hernádvécsei Hotel Vécsecity a Tv2 Kandász Travel című műsorában- nem kihagyni – és még egy csomó mesés ajánlat – csatlakozzon a gasztronómiai klubunkhoz
https://www.youtube.com/watch?v=0Pljz5U6hck Figyelem, ezt nem szabad kihagyni. A Vécsecíty a tévében. Majd utána már is mehetünk tesztelni. Egyébként ebben a szuper luxus kastélyban szeretnénk...

