
Velencében falújságon közlik a gyászhíreket – még mécsest is gyújtanak az elhunytak emlékére


Szörfözök a Hír és az ATV csatornái között. Látom pontos beosztás szerint minden órára kiadagolnak egy olyan bűncselekményt aminek a szálai baloldali politikusokhoz...
Több mint 400 millió forintból kívül-belül megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Margaréta Bölcsőde. A Bokréta út 1. szám alatt található bölcsődében kicserélték a...
Túl vagyunk a szokás reggeli lapindítón, mikor megcsörren a telefonom. A polgármester keres, hogy találkozzunk a Búza téri piacon, mert hamarosan ott...
Immár több mint egy félévszázada, talán 1969 májusának elején, a ballagás előtt, az utolsó tanítási napon csoportosan mentünk az alma materbe. Mi a...
Időnként a kezembe akad egy egy kép a kupacból. Sajnos gondolkodnom kell, hogy mikor készülhetett, kik vannak rajta és mi célból téptük a...
Kerényi László miskolci dokumentumfilmessel, a város igazi lokálpatrióta polgárával készített egy hosszú interjút Monos Márta az egyre nagyobb hallgatottságú Csillagpont rádióban. Ebből...
A Kassai úti Rónai Ferenc Általános Iskola udvarán, 2018. június 30. szombat Csatolmányok VII. Péter-Pál napi mulatságok péter-pál mulatságok Tolvai Renáta aktuális...
Itt van egy izgalmas, friss levél: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG VIZSGÁLATI OSZTÁLY Tárgy: határozat Hiv.szám: Üi: Tóth Viktor r. alezredes Tel.: +36...
Lakás kiadó frekventált helyen Miskolcon a Csabai kapu 24. szám alatt a földszinten . Berendezett, nívós, téglaépület, kedves lakókkal. A ház előtt a...
Dr. Üveges István Arnót polgármestere köszöntötte a Borsod Abaúj Zemplén megyei regionális polgárőrnap résztvevőit ma délelőtt Arnóton az általános iskolában. Dr. Túrós András...
Szakmámból eredően azt hiszem, hogy mindenhez értek. Mindenhez konyítok. Különben honnan lenne bátorságom mindenbe bele kotyogni. A közírás nemcsak kemény meló, felelősség is....
Végleg szakítottam a Lidl áruházzal. Nem először mondom, hogy korábban is jobban kedveltem az Aldit. Ám barátságunk végére azzal tettek pontos, hogy a...
Ismerős? Német Miklós Magyarország egykori miniszterelnöke.A jól sikerült képet Kerényi László készítette a közelmúltban a Balaton felvidéken ahol egy teljes délután kérdezgethettem miniszterelnök...
Különös, de a miskolci főutcán mára már valamennyi üzlethelyiség profilt váltott. Talán ez a kevesek közül való amelyik megőrizte az eredeti funkcióját. Ez...
Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legsikeresebb művem. Él még a Kádár kultusz, sőt a mai fiatalok is egyre élénkebben érdeklődnek,...
Egy városi rendőrkapitány észreveszi – szolgálaton kívül – hogy egy fiatal útonálló egy idős nőt kirabol. A tiszaújvárosi főrendőr kiugrik a kocsijából és...
Vannak dolgok amikor csettinteni kellene. Na ez szép volt fiúk, hajrá így kell. Aki múltját nem becsüli a jövőjét nem érdemli. Nem szó...

