Mint ismeretes, a közelmúltban megszüntették dr. Barkai László professzor igazgatói tisztségét a miskolci megyei kórházban. A méltatlan döntés nagy felzúdulást váltott ki az intézményben. Barkai László aki most már Egerben erősíti az egészségügyet megfellebbezte a felmondást. A bíróság a tegnapi napon jogerősen úgy döntött: a vezetői megbizatásának visszahívása joggal való visszaélés volt.
Az érintetteket még sikerült szóra bírni, megtudni, hogyan fogadják a bírósági határozatot. Nem tudni, hogy visszahelyezik e a pozíciójába vagy kártérítési igényt nyújt be a kórház ellen. Egy biztos, Barkai László az egri kórházon kívül a fővárosban Egerben és Szlovákiában is tanít és gyógyít.
Szántó István
Related article
Már megint Hernádvécse – Az isten szabadságra ment – a legújabb könyvem már mindenütt kapható
A fenti két eredeti formájában mutatja az ősi hernádvécsei kastélyt. Ma már aligha ismerni rá, ugyanis az új tulajdonos olyan luxusszállót, kastélyt rittyentett...
Pénteken ünnepi fénybe öltözik Miskolc
Rendhagyó módon, egy valódi Angyal kapcsolja fel az ünnepi fényeket november 29-én, pénteken 17 órától Miskolc belvárosában. Veres Pál polgármester segítője...
Ez lenne az etalon -térdprotézisra nem jár a rokkikártya – az umbuldák után megint átestünk a paci másik felére
Ez a szobor teljesen elhagyatott, talán a hajdani széplaki újságíró üdülő területén lehet. Körötte építkezés, s látszik, hogy útban van ez az alkotás....
Kitüntetések a jubileumi kamarai napon – Kerényi László képei
Huszonöt éve annak, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) vezető testülete november 29-ét a Kamara napjának nyilvánította, és ahogy...
Antiszemita incidens Miskolcon – leverték a kipáját – nálunk szerencsére ritka az ilyen inzultáció
Súlyos, egyértelműen antiszemita indíttatású incidens történt a múlt hét végén Miskolcon. Szeptember 6.-án este 8 óra után belvárosban egy férfi hangosan kezdte el...
10 milliárd forint jogosulatlan járadékot követelnek az orthodoxok a Mazsihisztől- a jussukat kérik
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség közleménye Budapest, 2021. március 2., kedd (OS) - A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) határozottan fellép...
Kamarás Máté nyitotta meg Vascsák Andrea kiállítását a City Hotelben
Megnyílt Vascsák Andrea rajzművész kiállítása City Art Galériában Kamarás Máté színész, musical és rockénekes méltatta a kiállítást, amely megtekinthető a Miskolci City...
A Magyar Evőversenyzők közleménye: Magyar Országos Bajnokság – ez nem áprilisi réfa
Több kilós ételek, hatalmas mennyiségek és Amerika. Ez vár azokra akik beleférnek a várható 190 nevezőbe, akik elindulhatnak az első Magyar Országos Evő...
Ha kell lőnek – osztogatják a katari száz dollárosokat – a pénzeső nyugalmat terem
ujkelet.live Az Izraeli Védelmi Erők állítólag a gázai határ mellett állomásozó csapatoknak szigorú tűznyitási protokollt szabott ki a törékeny nyugalom megőrzése érdekében,...
Elkötelezetten készülök a neológia és a magyar zsidók érdekeinek képviseletére – Nógrádi Péter bemutatkozása
Nyíregyházán születem, 1959-ben. Négyen voltunk testvérek, vallásos családban nôttem fel. Szüleim holokauszttúlélôk, édesanyám két húgával járta meg a haláltábort, édesapám munkaszolgálatos volt. Tôlük...
Ünnepélyes megemlékezés Bánhidy József sírjánál a színházi világnapon
Bánhidy József előtt tisztelegve tartanak megemlékezést Miskolcon, a színházi világnapon annak apropóján, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése február 29-én...
Kiderült, milyen baktériumokat rejtenek mindennapi használati tárgyaink – van aki retteg a parolázástól – a Zewa összeállította a legtöbb baktériumot hordozó hétköznapi tárgyaink TOP 10 listáját
Volt egy kedves kollégám aki kínosan rettegett a kézfogástól. Ha csak tehette kerülte. Annyira betegesen, hogy ha mégis rákényszerült azonnal szaladt a...
Tájékoztató veszélyhelyzet alatti eltérő engedélyezési szabályokról
Egyszerűsödik az ügyintézés számos hatósági engedélyhez kötött tevékenység kapcsán a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020.(V.8.) számú Kormányrendelet értelmében....
Bandi hazajött – órás volt a Centrum mellett – szerinte sokat szépült fejlődött Miskolc
Lauttman András, Bandi barátom kis órás üzlete évtizedekig a miskolci centrum áruház mellett volt. Weisz úr boltját örökölte meg. Majd egy idő elteltével...