Az Állami Számvevőszék közleménye a  kampánypénzek ellenőrzéséről

Kétszer elolvastam az alábbi sorokat. A közleményből nekem csupán annyi ülepedett le a maradék szürkeállományomban, hogy a több pártrendszer kurva drága. Sokba kerülnek nekünk, az adó fizetőknek.  Választások előtt minden induló pártot kistafírungoznak, hogy legyen pénzük önmaguk népszerűsítésére, kampányra.Persze a törvény megszabja, hogy minden induló mozgalom az előző évben elért eredménye alapján kapja a minimumot. A régi pártok pedig a parlamenti szereplésük alapján arányosan részesülnek a kincstári vagyonból. Vannak akik elszámolnak vannak akik ezt elmulasztják ám ahogyan hallom azok járnak a legjobban akik egyszerűen a nyakára hágnak ennek a juttatásnak. Majd eltűnnek mint a szürke szamár a ködben. Ha most valaki azt mondaná, hogy ezen a téren szigorítani kellene rögtön a demokrácia megnyirbálásáról beszélnének. Nehéz okosnak lenni, noha mindenki beismeri, hogy sok a kamupárt amelyiknek a vezetői csak az állami támogatás reményében mókuskáznak. Az adónkból. S akkor tessék elolvasni ugyanezt, hivatalos formában is. Az illusztráció Brüsszelből van, ott se különb a helyzet.

Budapest, 2019. január 12., szombat (OS) –

Az Állami Számvevőszék tájékoztatása a kampánypénzek ellenőrzéséről

 

A 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése

jelenleg folyamatban van. Az ÁSZ felhívja a figyelmet, hogy az

ellenőrzései során a jogállam védelme, a törvényi előírások

betartása érdekében, a vonatkozó törvények keretei között biztosítja

a szabályok szerinti eljárást. Az ellenőrzött szervezetek részére

megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki

megállapítások nem nyilvánosak, azokat kizárólag az Állami

Számvevőszék jogosult nyilvánosságra hozni. A jelentéstervezetekben

lévő megállapítások és egyéb információk nyilvánossá tétele

jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ami ellentétes a jogállam

érdekeivel.

Minden közpénzt használó szervezet felé – így pártok felé is –

elvárás az átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása. Kiemelt

közérdek, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártok

gazdálkodása – közte a kampánypénzek felhasználása – törvényes és

példamutató legyen.

Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján a 2018. április 8-i

országgyűlési választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek

és jelölő szervezetek választásra fordított pénzeszközeinek

felhasználását. Az ÁSZ a hatályos törvényi előírás alapján

választáson indult és azon mandátumhoz jutott jelöltek, valamint az

egy százalék feletti listás eredményt elért jelölő szervezetek

elszámolásait ellenőrzi a jogszabályi előírások szerint.

Az ÁSZ hangsúlyozza: a kampánypénzek felhasználására éselszámolására vonatkozóan a számviteli törvény, a kampánytörvény ésa párttörvény egyértelmű és kötelező előírásokat tartalmaz ajelölőszervezetek számára. Ezek  betartása teremti meg akampánypénzek átláthatóságát és elszámoltathatóságát. Mindenki által köztudott: a törvényi előírások nem ismerete nemmentesít a be nem tartás következményei alól. A Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat. Pedig ennek elkerülése érdekében az Állami Számvevőszék hírportálján számos alkalommal tájékoztatta a közvéleményt, illetve az érintett jelölteket és jelölő szervezeteket a kampánypénzek törvényben előírt ellenőrzéséről, amivel az ÁSZ támogatta a jelölő szervezeteket és jelölteket a kampánypénzekkel való törvényi előírásoknak megfelelő elszámolásban. Az ÁSZ a hivatalos kampánymegkezdése előtt, 2018. február 16-án tájékoztatót, mint segédletet közzé, amely az általános tudnivalók mellett bemutatja a számvevőszéki ellenőrzés szempontjait, az elszámoltatás általános követelményeit, a vonatkozó határidőket. Az ÁSZ a Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást,valamint az ellenőrzésükről szóló jelentés tervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére. Az ÁSZ a két párt beérkezett észrevételeinek értékelése után a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján. A további, az adatszolgáltatást a törvényi előírásoknak megfelelően teljesítő jelölő szervezetek – Demokratikus Koalíció, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Magyar Szocialista Párt, Magyarországi Németek Országos Önkormányzata – esetében az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírás alapján észrevételezésre megküldte a jelentéstervezeteket az érintett pártoknak. Az ellenőrzött jelölő szervezetek vezetői a törvényi előírásnak megfelelően a számvevőszéki ellenőrzés megállapításaira a nem nyilvános jelentéstervezet kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban észrevételt tehetnek. Az Állami Számvevőszék az ellenőrzöttekkel kapcsolatos minden megállapítását jelentésekbe foglalja, amelyeket az ellenőrzött szervezetek észrevételeinek értékelése után a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján.