A Miskolci Törvényszék 2019. január 21-én ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik szamurájkarddal és vascsővel a kezükben fenyegették egymást, majd összeverekedtek.
A megállapított tényállás szerint 2016. július 6-án, a délutáni órákban a II. rendű és a III. rendű vádlott Miskolc, Pereces városrész egyik játszóterén veszett össze, mely után mindketten hazaindultak. A III. rendű vádlott számára ezzel nem fejeződött be a vita, így még aznap, 20 óra körüli időben megjelent a II. rendű vádlott háza előtt egy szamurájkarddal. Ezt látva a II. rendű vádlott egy vascsövet vett magához és kiment a ház előtt kiabáló férfihoz. A kölcsönös szóváltás során megegyeztek, hogy eldobják a kezükben lévő „fegyvereket” és ököllel mennek egymásnak az utcafront melletti üres telken.
A verekedés közben otthon tartózkodott II. rendű fia is, a fiatalkorú I. rendű vádlott, aki látva a kinti verekedést, „csatlakozott” ahhoz. Apja védelmére kelve körülbelül 3-4 alkalommal megrúgta a földön fekvő III. rendű vádlott mellkasát, de többször megütötte annak hátát is, amikor megpróbált felállni.
A vádlottak verekedésének a szomszédok vetettek véget, akik szétválasztották a három férfit. A III. rendű vádlott vonatkozásában a mellkasát érő ütések miatt légmell alakult ki, mely közvetetten életveszélyesnek minősül. A többi résztvevő 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A törvényszék az I. és II. rendű vádlott felelősségét életveszélyt okozó testi sértés, míg a III. rendű vádlottét garázdaság miatt állapította meg. A bíróság a fiatalkorú I. rendű vádlottat 1 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A II. rendű vádlottal szemben 3 év, míg a III. rendű vádlottal szemben 1 év 4 hónap szabadságvesztést szabott ki.
Súlyosító körülmény volt, hogy a garázda jellegű magatartások egyre gyakrabban fajulnak el erőszakos, élet ellen irányuló magatartássá.
A bíróság ítélete ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Miskolc, 2019. január 21.