Köreimben rendre egyedül maradok a véleményemmel.
Mindannyian jónak tartják a kötelező katonai szolgálat megszüntetését. Elhamarkodott volt. Ez arról jutott eszembe, hogy a tartalékos katonák vezetői éppen Miskolcon üléseztek a hétvégén. Ott nyilván csak arról lehetett szó, hogy a jelenlegi politikai környezetben szükség van egy stabil, jól felszerelt, alaposan kiképzett, könnyen mozgósítható véderőre. Nem illő párhuzamot vonni az átkosban létező munkásőrséggel, amely kimondottan ideológiai alapon szerveződött, de azt mindannyian tudtuk, hogy a korabeli Varsói Szerződés vezérkara velük is számolt egy nagyobb nemzetközi konfliktus esetén.
Amikor a kötelező katonai szolgálatot felszámolták, abban a hurrá optimizmus hangulatban kevesen voltak a döntéshozók között olyanok, akik két vagy három esztendőt szolgáltak. Akad köztük néhány egyetemi előkészítős, aki csak belekóstolt a katonaéletbe, de a többség csupán az ebből eredő politikai előnyökért szavazta meg. Nem gondolták végig ennek a következményeit. Nyilván a karcsúsított hadsereg kevésbé terhelte az állami büdzsét. No, meg elhitték, elhitették, hogy a nemzetközi helyzet már nem fokozódik, mint ahogyan Virág elvtárs jósolgatta annak idején. Azt hittük jómagam is, hogy ránk tört a világbéke, a nagyhatalmak egymás keblére borulnak és a tankok csövét lehegesztik. Mivel az első és a második világégés közötti tűzszünetet tartós békének láttuk elgyengültünk.
Persze a keleti tömbön belüli országok között nem mindegyik gondolta így. Románia hadereje példaértékű a NATO számára. Bár külhoni békefenntartóként mink is jók vagyunk a világban, de egy ukrán nacionalista politikus kimondta – ha ők reggel elindulnak, délután már a Balatonnál vacsoráznak. Nem tudom, miként mondhat valaki ilyen fenyegető marhaságot egy nyugati katonai tömbhöz tartozó országgal szemben, de érdekes módon tőlünk senki nem reagált erre.
S amikor a kötelező katonai szolgálat előnyeit ecsetelem, elsőként a hadsereg nevelő erejét mondom elsőként. Volt egy olyan fiatalokból álló társadalmi réteg, amely itt tanulta meg, a fehérneműt időnként cserélni kell. S nem egymás között. Hogy este fogat mosunk, s reggelenként fürdünk. Igen sokan itt tanulták meg a rendet és a fegyelmet és közben még valamilyen polgári szakmát is elsajátítottak. Bár úgy érezhettük, hogy fiatalságunk legszebb éveit kell angyalbőrben bújva tölteni utólag csaknem mindenki kedélyes nosztalgiával emlékszik vissza a katonáskodására.
Különben a Sajó árvizénél is hiányoztak a fiatal katonák, a sorozottak. Akiket ha nagyon kellett kukoricatörésre is bevethettek vagy télidőben hó eltakarításra. Hiányoztak. Helyettük pocakos, szuszogó hadd ne mondjam ki milyen íróasztal mellől kivezényelt félkatonai szervezet egyenruhásai zsákoltak.
Egyébként nagyon remélem, hogy igazából senkinek nem jut eszébe újra elrendelni a kötelező sorkatonai szolgálatot. Politikai bukta lenne. Ám az is, ha nem kezdik el a sorkötelesek összeírását, honvédelmi nevelését, felkészítését egy esetleges szükség helyzetre. Van ugye egy M betűs törvény, miszerint ami egyszer megtörténhet, az úgy is bekövetkezik. S ha így van, akkor legalább tudni kellene, hogy kik azok, akik nemcsak egészségügyi, hanem más fontos szempontok alapján is hadra vezényelhetők.
Ha jól emlékszem a hetvenes években a Tisza áradásánál a már középkorán túli apósomat is felkérték, segítsen a mentésben. Jött a Zil teherautó és Mezőcsát minden épkézláb férfija felpattant a platóra. Zokszó nélkül. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ne már, most amikor a négyrészes Belphegor tévésorozat utolsó részét sugározzák…
