A Semmelweis napi kitüntettek – az ünnepségen elhangzott méltatások – közkivánatra

Semmelweis napi ünnepség – 2019. június 28. – péntek

Amikor feltettem a kitüntettek névsorát, többen hiányolták az ott elhangzott méltatásokat. Jogosan. Ha nem késő most pótolom. Így  teljes  a kép.

 

 

Semmelweis Díj kitüntetésben részesül:

 

Prof. Dr. Lombay Béla a Képalkotó Diagnosztikai Centrum főorvosa

A radiológia területén több, mint fél évszázados kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységéért, mellyel hazai és nemzetközi téren is elismerést és tiszteletet vívott ki, továbbá az oktatói munkájáért.

Főorvos Úr megbecsült és köztiszteletben álló orvosa a kórházunknak, ahol 1967-től állt alkalmazásban közalkalmazottként, jelenleg közreműködő orvosként.

Csecsemő- és gyermekgyógyász, radiológus valamint gyermek radiológus szakorvosi képesítéssel rendelkezik.

1986-ban osztályvezető főorvosi kinevezést kapott, 2013-ig folyamatosan irányította a magas szakmai színvonalon működő Gyermekradiológiai Osztályt. 1988-ban védte meg kandidátusi disszertációját, habilitált doktori címet 1997-ben szerzett, 1998-ban a Semmelweis Egyetem magántanára lett. 2002-től a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetének professzora. Jelenleg a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar tanszékvezető helyettese is.

Szívügyének tekinti a medikusok és az orvosok képzését, továbbképzését, tudományos érdeklődésük fejlesztését. Az általa vezetett osztály a szakmai elismerés, illetve minősítés alapján egyéni továbbképzésre kijelölt hely és a Cseh Egészségügyi Minisztérium által is kiválasztott továbbképzőhely, a rezidensképzéshez kiválasztott teljes akkreditációjú osztály. Oktató-nevelő munkájának megkoronázásaként 2004 szeptemberében a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán „Képalkotó diagnosztika” címen két évfolyamnak a főiskolai szintű oktatását kezdte el. A Miskolci Egyetem Képalkotó Diagnosztikai Tanszékének záróvizsga elnöki feladatait is ellátja, ahogy a gyermekradiológia szakterületen Záróvizsga Bizottsági Elnök is. Empatikus, segítőkész ember, a szakma és a munkatársai a betegek és hozzátartozók egyaránt elismerik.

 

Semmelweis Díj kitüntetésben részesül:

 

Dr. Szederkényi István, a Sebészeti Osztály főorvosa.

Főorvos Úr egyedülálló életútja, betegközpontú életpályája, kimagaslóan humánus személyisége, a szakma iránti mindenkori alázata Semmelweis Díj kitüntetést érdemel.

Főorvos Úr több mint fél évszázada végez értékes orvosi, sebész szakorvosi tevékenységet, szolgálva ezzel Borsod-Abaúj-Zemplén Megye és az Észak-magyarországi régió betegeit. Naprakész elméleti tudás és több évtizedes műtétes gyakorlat birtokában, beteg centrikus szemléletével, szakmai elhivatottságával, feddhetetlen etikai magatartásával példát mutat a kórház valamennyi dolgozójának és a sebész szakma képviselőinek egyaránt. Úgy szakmai munkájának ellátása, mint oktatói tevékenysége során türelmes, segítőkész, keze alatt fiatal sebész generációk nőttek fel, akiket szívesen oktatott és a mai napig is oktat az általa végzett precíz műtéti technikára.

Főorvos Úr emberi, erkölcsi kvalitásai példamutatóak, kollegiális kapcsolatai széleskörűek és barátiak. Munkabírása rendkívüli, magatartása betegközpontú, kollégáival szemben korrekt és etikus. A társosztályok munkatársaival jó kapcsolatot tart fenn. Évtizedeken keresztül a mindenkori osztályvezető helyettese volt, majd az osztályvezető szakmai tanácsadójaként dolgozott, majd önkéntes segítő, jelenleg közreműködő orvos minőségben dolgozik. Munkatársai bármikor fordulhatnak hozzá szakmai vagy magánéleti gondjaikkal, azokon – a lehetőségekhez mérten – igyekszik segíteni. A betegek maximális megbecsülését is kivívta kiemelkedő empatikus és követendően emberséges bánásmódjával.

Eddigi példamutató életútja, pályája során intézetünk egyik legelismertebb orvosává vált és 81 éves kora ellenére ma is aktív. Maradjon is ez így még nagyon sokáig…

 

 

Főigazgatói dicséretek:.

 

  1. Almási Andrea – főorvos – Akut és Sürgősségi Gyermek Osztály

Több, mint két évtizedes kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységéért, példamutató magatartásáért főigazgatói dicséretben részesül.

 

Dankó Istvánné – asszisztens – Semmelweis tagkórház Szemészeti Szakrendelő

A Szemészeti szakrendelő oszlopos tagjaként 32 esztendeje végzi körültekintően a szakmai munkáját végtelen empátiával, kifinomult érzékenységgel a csökkent látásképességgel, szemészeti betegségekkel küzdő páciensek iránt, mely dicséretes.

 

  1. Dienes József – főorvos – Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

Kiemelkedően magas szülész-nőgyógyász, humán genetikus és klinikai genetikus szakmai tudásáért, közel három évtizedes lelkiismeretes orvosi tevékenységéért főigazgatói dicséretet kap.

  1. Farkas József – főorvos – Sebészeti Osztály

A kórház és a Sebészeti Osztály iránti lojalitását, példamutató szakmai és emberi magatartását ezúton, főigazgatói dicsérettel köszönjük meg.

 

Furákné Nyitrai Erzsébet – vezető ápoló – Sebészeti Osztály

A Sebészeti Osztály szakdolgozói karának kifogástalan szakmai irányításáért, a pályakezdőkkel kapcsolatos kiemelkedő tevékenységéért, közel három évtizedes kitartó, lelkiismeretes munkájáért főigazgatói dicséretben részesül.

 

Galvács Imréné – ápoló – II. Belgyógyászati Osztály

Az intézmény és az osztály megbecsülése, elismerése jeléül a lojalitásáért, a közvetlen betegellátásban, az oktatásban és a közösségépítésben végzett munkájáért főigazgatói dicséretben részesül.

 

Gönczi Péterné – szülésznő – Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

Több mint negyed százados egészségügyben, a Szülészet – Nőgyógyászati Osztályon végzett tevékenységét, részlegvezetői munkáját, gyakorlati oktatói tevékenységéért főigazgatói dicsérettel jutalmazzuk.

 

Halász Gabriella – pszichiátriai szakápoló – Pszichiátriai Osztály

Közel 20 éves pszichiátriai területen végzett ápolási munkájáért, elhivatottságáért, az ápolói hivatás magas fokon történő műveléséért elismerésre érdemes.

 

Ipacs Antalné – intenzív terápiás szakápoló – I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály

Az I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztályon eltöltött 35 évért, a becsületes, igyekvő és beteg-orientált munkavégzéséért elismerésünket fejezzük ki.

 

Kocsis Pál – intenzív szakápoló, részlegvezető ápoló – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály

Kiemelkedő szakmai tudása, gyakorlati ismerete, határozottsága, az osztályon eltöltött 26 esztendős folyamatos jó teljesítménye elismerésre érdemes.

 

  1. Kovács Lajos – osztályvezető főorvos, orvosigazgató-helyettes – Mozgásszervi Rehabilitációs Központ Mezőkövesd, Reumatológiai Rehabilitációs Osztály „B”

A Mozgásszervi Rehabilitációs Központ meghatározó személyisége közel 30 esztendeje. Áldozatos munkájáért főigazgatói dicséretben részesül.

 

Kökény Péterné – részlegvezető ápoló – Koraszülött – Újszülött -pathológiai Osztály

A három évtizedes, a képzeletbeli ranglétra minden fokán végzett kiemelkedő teljesítményéért, a Perinatális Intenzív Centrumban folytatott áldozatkész és szakszerű tevékenységéért az intézmény főigazgatója dicséretben részesíti.

 

  1. Lukács Katalin – főorvos – Reumatológiai Osztály

Több, mint három évtizedes, a Reumatológiai Osztályon végzett áldozatos szakmai munkájáért és empatikus magatartásáért kitüntetésben részesül.

 

Német Pálné – adminisztrátor – Ortopéd – Sebészeti Osztály

A kolléganő az egészségügyben néha embert próbáló munkakörben, adminisztrátorként dolgozik csaknem 15 esztendeje. Segítőkészsége, precizitása elismerésre méltó.

 

Sebőné Kaja Lilla – okj ápoló – Mellkas – és Érsebészeti Osztály

Két évtizede a mellkas sebészeti ellátást igénylő betegek ápolását végzi elhivatottan, felelősségteljesen, amiért főigazgatói dicséret kitüntetést vehet át.

 

Szabó Erzsébet – részlegvezető asszisztens – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Kiemelkedő szaktudása, az évtizedek alatt megszerzett szakmai gyakorlata, jó szervezőkészsége, lényeglátása példamutató, a kórházunkban eltöltött több mint 30 éves munkavégzése főigazgatói dicséretet érdemel.

 

Szabó Marianna – műtős szakasszisztens – Mellkas és Érsebészeti Osztály

A kolléganő második otthona az Érsebészeti Műtő, ahová 34 esztendeje kitartóan, fáradhatatlanul, de töretlen lelkesedéssel jár dolgozni. Megbízhatóságáért, lojalitásáért és – ha a szükség úgy hozza – a vezetői feladatok ellátásáért köszönet illeti.

 

Szabó Zoltán – műtős szakasszisztens – Traumatológiai Osztály

Közel négy évtizedes elhivatott szakmai munkája miatt, műtős szakasszisztensként a kreatív és hasznos megoldásaiért, a műszer karbantartások koordinációjáért és a Traumatológiai Osztály AO Referencia Osztály oktatási feladataiban a közreműködéséért főigazgatói dicséretben részesül.

 

Szedlákné Nagy Gabriella – csoportvezető gyógytornász – Központi Fizioterápiás Szolgálat

A szikszói II. Rákóczi Ferenc Tagkórház csoportvezető gyógytornászaként a szakmai munkáját mindig professzionális szinten műveli, igazi temperamentumos munkatárs, jó csapatépítő. Munkáját ezúton köszönjük meg.

 

Szedlákné Tölczéki Ildikó – gyermek intenzív szakápoló – Gyermek Anesztheziológiai és Intenzív Terápiás Osztály )

Pontos, precíz munkavégzése mellett az osztály közösségi életének fő szervezője. 36 éves lelkiismeretes szakdolgozói munka erkölcsi elismeréseként főigazgatói dicséretben részesül.

 

Takács Kornélia – műtősnő – Idegsebészeti Osztály

Közel négy évtizedes, az Idegsebészeti Osztály műtőjében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismerésre méltó.

 

Tóth Judit – csecsemő és gyermekápoló – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály

  1. augusztus 1-jén lesz 40 esztendeje, hogy a Gyermeksebészeti Osztályon dolgozik. Nagy szakmai tapasztalattal, empátiával rendelkező, ízig-vérig nagybetűs GYERMEKÁPOLÓNŐ, melyért köszönettel tartozunk.

 

Turi Beáta – gyógypedagógus – Fül-Orr-Gége és Fej Nyak Sebészeti Osztály

A Gyermek Audiológia munkájának koordinálásáért, szervezéséért továbbá a hallássérült gyermekek szurdopedagógiai ellátásáét, a tartósan magas színvonalon végzett munkájáért főigazgatói dicséretben részesül.

 

  1. Varannai Lajos – főorvos, osztályvezető – helyettes – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály

Lelkiismeretes, becsületes, mindig az osztály érdekeit szem előtt tartó főorvosi szakmai munkája és osztályvezető főorvos-helyettesi tevékenysége kiemelkedő, dicséretes.

 

Vass Katalin – aneszteziológus szakasszisztens – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály

Az egészségügyben és a kórházunkban eltöltött 40 esztendő lelkiismeretes aneszteziológiai szakterületen végzett munkáját ezúton köszönjük meg.

 

Vizi Valéria Laura – vezető ápoló – Velkey László Gyermekegészségügyi Központ

Közel négy évtizede végzi a munkáját a méltán nagy múltú Velkey László Gyermek-egészségügyi Központban őszinte hittel, meggyőződéssel, szeretettel, amely elismerésre méltó.

 

 

 

Főigazgatói elismerések

 

Idén Semmelweis napon 5 munkatársunk részesül Főigazgatói Elismerésben, azaz jutalomüdülésben.

 

Boczki Józsefné – sürgősségi gyermek szakápoló – Akut és Sürgősségi Gyermek Osztály

Fáczán Csabáné – ápoló – Csecsemő és Gyermek Belgyógyászati Osztály

Horváth Tiborné – ápoló – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály VI.

Kisgergely Ferencné – segédápoló – Szemészeti Osztály

Orosz Józsefné – csoportvezető – Kórház Ellátási Csoport (Szikszó)

 

 

Kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetés:

 

Kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetésben a nem betegágy mellett dolgozó, ám a kórház működése szempontjából nélkülözhetetlen munkát végző munkatársak részesülhetnek.

 

Farkas Judit – szakács – Élelmezési Csoport Mezőkövesd

A kolléganő élete a konyha, kicsiben is és nagyban is. Négy évtizedes szakmai munkáját, a minőségi élelmezés fejlesztéséért végzett tevékenységét, a mindig finom ételeket, a mezőkövesdi kórházi konyha csapatának össze kovácsolását ezúton, kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetéssel ismerjük el.

 

Feketéné Domján Dóra – asszisztens – Bőrgyógyászati Osztály

Az osztály járóbeteg ellátásának zökkenőmentességében jelentős érdemei vannak a kolléganőnek. Nagy szakmai tapasztalata, rugalmassága, toleranciája, kedvessége és együttműködő képessége kivívta a vezetői és a munkatársai elismerését is.

 

Kiss Mihályné – adminisztrátor – Krónikus Belgyógyászati Osztály

Három évtizedes megbízható, precíz, naprakész munkáját és a minőségügyi dokumentumok kezelésében végzett kiemelkedő tevékenysége kitüntetést érdemel.

 

Makszimus Lászlóné – adminisztrátor – IV. Belgyógyászati Osztály

A Semmelweis Tagkórház IV. Belgyógyászati Osztályának adminisztrátori feladatainak teljes körű, precíz, felelősségteljes ellátásáért elismerést érdemel.

 

Tavaszy László – gépkocsivezető – Szállítási Csoport

Közel négy évtizedes tisztességes helytállásáért, becsületes munkájáért és közel 2 millió kilométer balesetmentes vezetésért Kiváló Kórházi Dolgozó kitüntetésben részesül.

 

Kiváló Munkacsoport kitüntetések átadása következik.

 

Kiváló Munkacsoport kitüntetésben idén is két kollektíva részesül:

 

– A Képalkotó Diagnosztikai Centrum Kollektívája

 

  1. Kostyál László centrumvezető főorvos és Motkóné Szabó Mariann vezető asszisztens veszi át a díjat…

 

A fiatal centrum kollektívája, a röntgendiagnosztikai vizsgálatokat ellátó munkatársak elismerést kapnak. Az első radiológiai osztály a kórház megalapításával egyidős. Jelenleg a centrum osztályai ellátják a képalkotó diagnosztikai ellátás valamennyi területéhez kapcsolódó feladatokat. Teszik mindezt a mai kor kívánalmainak megfelelő technikával és gépparkkal.

 

 

– A Traumatológiai Osztály Septikus Mátrix Részlegének dolgozói

 

  1. Ungvári Gábor osztályvezető főorvos és Juhászné Pázmán Éva részlegvezető veszi át a díjat…

 

Minden nap bizonyítják elhivatottságukat, magas színvonalú ápolói munkájukat, miközben a kórház traumatológiai, idegsebészeti, ortopédiai és fül-orr-gégészeti betegeit látják el empatikusan, fáradtságot nem mutatva. Munkájukat a betegek és a hozzátartozók nevében is az intézet vezetése ezúton köszöni meg. 

 

 

Kiváló Egészségügyi Szakdolgozó kitüntetés:

 

 

Duba Endre Lászlóné – gyógyszertári szakasszisztens – Intézeti Gyógyszertár

A közel négy évtizedes kimagasló asszisztensi, gyógyszerellátó szakasszisztensi, vezető asszisztensi és részlegvezető asszisztensi munkájáért, odaadásáért, az intézmény jó hírnevének megőrzéséért kitüntetésben részesül.

 

Érsókné Szabó Erika – szülésznő – Szülészet-Nőgyógyászati Osztály (Semmelweis tagkórház)

Precíz, lelkiismeretes szakmai munkája, 38 éves egészségügyi pályafutása, a betegekkel szemben tanúsított példamutató magatartása Kiváló Egészségügyi Szakdolgozó kitüntetést érdemel.

 

 

 

Katona Lászlóné – részlegvezető ápoló – Traumatológiai Osztály

32 éves áldozatos ápolói munkássága alatt a mottója mindig az volt, hogy „a beteg érdeke mindenek felett”. Példamutató magatartása, oktatói tevékenysége és az ápolói hivatás tekintélyének visszaállítása érdekében végzett munkája kitüntetést érdemel.

 

Marosvári Sarolta – főnővér helyettes, diplomás ápoló – Hospice Osztály

A Hospice Osztály ápolói közösségének meghatározó tagja, a minőségi betegellátás elkötelezettje. A szakmai életútja és a közösségi életben tanúsított aktív szerepvállalása miatt kitüntetést érdemel.

 

Skarupa Hajnalka – vezető ápoló – Tüdőgyógyászati Osztály

Több mint negyed százados, az egészségügyért, az ápolásszakmáért és a Tüdőgyógyászati Osztály működésének hatékonyságának javulásáért végzett tevékenységéért, példás vezetői munkájáért Kiváló Egészségügyi Szakdolgozói cím viselésére érdemes.

 

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Oklevele:

 

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában végzett áldozatos munkája elismeréseként Elismerő Oklevelet vesz át:

 

Berentés Sándorné – fizioterápiás asszisztens – Mozgásszervi Rehabilitációs Központ (Mezőkövesd)

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakulásától kezdve aktív tag, szívesen vett részt a programokon, munkájára mindig lehetett számítani. Nyugállományba vonulása alkalmából MESZK elismerő oklevél kitüntetésben részesül.

 

– Csizmarik Lászlóné – részlegvezető ápoló – Sebészeti Osztály

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában kamarai összekötő feladatokat lát el. Rendszeresen vesz részt ápolói záróvizsgákon vizsgabizottsági tagként a Kamara képviseletében.

 

– Lénárt Lászlóné – vezető ápoló – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály VI.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakulásától kezdve 4 éven át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Etikai Bizottság tagja volt.

 

– Szemánné Süveges Szilvia – ápoló, vezető ápoló-helyettes Rehabilitációs Osztály (Szikszó)

2004-től, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakulásától kezdve aktív tag, szabadidejét gyakran áldozza fel a kamarai ügyek intézésére, a kamarai programok szervezésére.

 

– Szűcsné Józsa Krisztina – gyakorlati oktatásvezető – Oktatási Csoport

Szintén 2004-től, MESZK tag, kezdetben küldöttgyűlési tagként képviselte a dolgozók érdekeit, 2015-től a miskolci helyi szervezet alelnökeként koordinálja és segíti kollégáit a szakmai és kamarai kérdésekben. Szakmai Versenyt szervez és zsűritagként is részt vesz. Szakmai vizsgabizottsági tag és Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában életmód tanácsadóként dolgozik.

 

 

Pedagógus nap alkalmából az Év Szakoktatója cím:

 

 

A kitüntetést kapja:

Csopják Judit – egészségügyi tanár – a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium munkatársa

Diplomás ápoló, egyetemi ápoló, egészségügyi tanár. 16 év fekvőbeteg ellátásban szerzett szakmai gyakorlatot követően 2005-től hivatásszerűen foglalkozik a szakdolgozói képzéssel, utánpótlás neveléssel. Kiemelkedő eredményeket érnek el a diákjai, osztályai kimagasló tanulmányi átlagokkal végeznek. Szakmai és oktató munkája példaértékű.

 

 

A Semmelweis napi ünnepségünk keretében – a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata kitüntetései:

 

 

Dr. Bobkó Éva – házi gyermekorvos

A Görömbölyi és a Hejőcsabai házi gyermekorvosi körzetben dolgozik, közmegelégedésre. Napi munkája mellett különös érzékenységet mutat a drogfüggő fiatalok rehabilitációja és a drog prevenció iránt. Tudományos érdeklődése a klinikai vizsgálatok felé is kiterjedt. Alapos, de ha kell szigorú, kedves és kiszámítható, igazi gyermekorvos.

 

Kozma Mária – védőnő

A 35 esztendeje végzett védőnői munkája – Megyaszóra, Bekecsre, a selyemréti gyermekrendelőbe, a védőnői tanácsadóba – szólította. Iskola védőnői feladatokat is ellátott és jelenleg is védőnői koordinátori tevékenységet is végez, összefogva 6 védőnő munkáját. Elsők között végezte el a babamasszázs oktatói tanfolyamot, amelyet a munkája során hasznosít. Család és gyermek centrikus, alázat és lelkiismeretesség jellemzi a munkáját.

 

Dr. Kőhalmi György – háziorvos (

A Görömbölyi háziorvosi rendelőben praktizál a betegei és a lakosság megelégedésére. Belgyógyász és háziorvostan szakvizsgákkal rendelkezik, ami a napi munkavégzése során segítséget nyújt a bonyolultabb kórképek felismerésében, a helyes kezelésében. Az MVHR Egyesülés igazgató tanácsának aktív tagja. Több évtizedes önzetlen közösségi munkája elismerést érdemel.

 

Dr. Lóczi Géza – fogorvos

1955-ben diplomázott a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. egy év ózdi kitérőt követően 1956 és 1989 között a Semmelweis Tagkórház fogászatán dolgozott – a fogászati szakma minden területén -, mellette magánrendelést is folytatott. Szakmaszeretetét igyekezett átadni a fiatalabb generációnak. A Magyar Orvosi Kamarának megalakulása óta tagja. 24 évig volt a munkaügyi döntőbizottság elnöke.

 

 

Főorvosi, adjunktusi előléptetések:

 

 

A Semmelweis Évforduló alkalmából főorvosi kinevezésben részesülnek, főorvosi címet kapnak:

 

  1. Joó Tünde – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály (főorvosi címet kap)
  2. Kardos Zsófia – Reumatológiai Osztály (megérdemelt szabadságát tölti)
  3. Koncz Júlia – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály
  4. Pauleczki Annamária – Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály
  5. Szabó Miklós – Tüdőgyógyászati Osztály (
  6. Szövördi Éva – Pathológiai Osztály
  7. Török András – Gyermek Belgyógyászati Osztály
  8. Vincze Balázs – Mellkas- és Érsebészeti Osztály
  9. Zsákai Zsolt – Ortopéd-Sebészeti Osztály

 

 

 

 

 

 

Adjunktusi kinevezésben részesülnek:

 

  1. Bodnár Éva – Traumatológiai Osztály
  2. Iszlai Zoltán – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály
  3. Koncz Roland – Tüdőgyógyászati Osztály
  4. Kun Csaba – Tüdőgyógyászati Osztály
  5. Miksi Ágnes – Reumatológiai Osztály
  6. Motkó Tamás – Stroke, Vasculáris és Általános Neurológiai és Toxikológiai Osztály
  7. Sántha Orsolya – Nukleáris Diagnosztikai és Terápiás Osztály

 

 

 

 

  • Tóth László – főorvos-igazgatói szaktanácsadó – Szent Erzsébet Díj