A Karmel tank a jövő harckocsija – kétszemélyes, robotpilótája is van – az amerikaiak is csak csettintettek
tank belőlről izra karmel

A Védelmi Minisztérium a Karmel-program részeként befejezte számos rendszer és koncepció első tesztelését, amelyeket hadsereg jelenlegi és jövőbeli páncélozott járműveibe tervez beépíteni.

 

Az izraeli védelmi minisztérium szóvivője szerint ezek némelyike rövid távon megvalósításra kerül.

 

A minisztérium három évvel ezelőtt indította el a Karmel harckocsi projektet, eredetileg egy új páncélozott harci jármű megalkotására az Izraeli Védelmi Erők számára. Ez a cél azonban az évek során módosult, inkább a katonaság páncélozott járműveiben használható új technológiai fejlesztések kidolgozására törekszik, fenntartva a lehetőségét egy teljesen új típusú tank megalkotásának.

 

A cél, hogy az izraeli tankok hatékonyabbak, innovatívabbak, kompaktabbak és könnyen irányíthatóak legyenek, viszonylag alacsonyan tartva a költségeket.

 

“A program célja a jövő harcteréhez szükséges technológia kifejlesztése volt, fenntartva az operatív fölényt a technológiai fölény révén,” nyilatkozta a minisztérium.

 

A program részeként a Védelmi Minisztérium megbízott három védelmi vállalkozót – Elbit, Rafael és az Israel Aerospace Industries (IAI) – egy tank megvalósíthatóságának tesztelésével, amelyet a jelenlegi négy fős személyzet helyett csak két katona működtet, és annyi automatikus és autonóm rendszert integrál, amennyit csak lehet.

 

A három vállalkozó prototípusait az elmúlt hetekben tesztelték. A tesztek lezárására vasárnap került sor egy demonstrációval egybe kötve, amelyen a Védelmi Minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők számos tisztviselője mellett az Egyesült Államok hadseregének néhány képviselője is részt vett. A vállalatok mindegyike kicsit eltérő módon teljesítette a kihívást.

 

Az Elbit modellje az Iron Vision sisakokkal, melyek a tank külső oldalán lévő kamerákkal és érzékelőkkel dolgoznak, 360 fokos látómezőt biztosítanak a katonáknak. A rendszer a cég F-35-ös vadászgéphez készített verziójának egy variánsa. Ezen felül számos más autonóm és mesterséges intelligencia rendszer is integrálásra került, hogy segítsék a katonákat a célpontok azonosításában és az általános döntéshozatalban.

 

A Rafael harckocsija átlátszó pilótafülke-dizájnt kapott, szintén 360 fokos látómezőt biztosítva a járműben ülő két katona számára. Kiterjesztett valóságot használó rendszerei lehetővé teszik a személyzet tagjai számára, hogy gyorsan képet kapjanak a célpontokról, a bajtársakról és a fontos helyszínekről.

 

A Védelmi Minisztérium szerint a Rafael önálló küldetés-támogató rendszerrel is rendelkezik, önálló küldetés-tervezéshez, vezetéshez és a jármű összes fegyverrendszerének egyidejű működtetéséhez, melyek mindegyike katonai mesterséges intelligencia képességeken alapul.

 

Az IAI modell a vállalat meglévő pilóta nélküli, autonóm drón-platformjain alapult.

 

Az Xbox videojáték konzollal irányított tank nagy panoráma kijelzőt kapott, segítve a legénység tagjait a célpontok azonosításában és a fegyverek kiválasztásában, és bizonyos terepeken önvezetésre is alkalmas.

 

https://ujkelet.live/wp-content/uploads/2019/08/IMG_7902.jpg

 

“Ma befejeztünk egy hosszú folyamatot, amelyben a páncélozott hadtesttel és a szárazföldi erőkkel együtt ábrázoltuk a jövőbeli csatatéren felmerülő igényeinket,” mondta Guy Hasson dandártábornok, a páncélos hadtest főparancsnoka.

Jut eszembe erről, hogy amikor az új Seat terepjárót teszteltük a Balaton felvidéken egy különös próbát tettünk. A kocsit teljesen letakartuk és a vezető csak egy nagy képernyőn láthatta a valóságot. Kurva rossz volt. Lehet, hogy egy videó játéknál ez beválik, nekem a gyomrom is felfordult. Bár tökéletesen kormányoztam, előre hátra és minden feladatot teljesítettem, de elsőre nem egyszerű egy monitoron át érzékelni a valóságot , s ennek alapján kormányozni.  Utólag gondolkodtam, mi is lehetett az oka, hogy a szervezetem szinkronhibát jelzett. Nos, míg bármilyen szimulációs játéknál fizikailag nem azonosulok a terep viszontagságaival nincs probléma. Ám ha ez mégis bekövetkezik, ráadásul tudatában vagyok a valós kockázatnak – koccanás, ütközés és gázolás – már is parázok. Talán azért is mert nem vagyok elég bizalommal a képernyőn át közvetített külvilág iránt. Gondolom ezeknél az intelligens harckocsiknál kiküszöbölik  mindezt. Különben ültem és vezettem már tankot  sőt periszkópon át is kukucskálva, de akkor ezek a fizikai problémákkal nem szembesültem.