.A szlovák nacionalizmus ezen vadhajtása súlyosan megterheli a szlovák-magyar közeledést. Esztergom nem Szlovákia Kétszáz éve iktatták be az esztergomi érseki székbe Rudnay Sándort.Ebből az alkalomból Szlovákia egy 10 eurós érmet bocsátott ki. Ennek akár örvendhetnénk is: Rudnay bíboros szlovák anyanyelve,családjának magyar nemessége és erőteljes hungarus öntudata,valamint egész életműve alapján szlovákok és magyarok közötti erős összekötő kapocs. Életpályája cáfolja „az ezeréves magyar elnyomás”Szlovákiában még mindig közvélekedésnek számító hamis mítoszát. A megbékélés híveiként megdöbbenéssel, sajnálattal és felháborodással fogadjuk, hogy az érem nem építi, hanem gátolja a szlovák-magyar közeledést. A hátoldalon ugyanis, az esztergomi bazilika képe alatt a SLOVENSKO (Szlovákia) felirat olvasható. Ez elképesztő tudatlanság vagy még rosszabb: burkolt területi igény a szuverén Magyarország egyik városára, ami a jó kormányközi kapcsolatokra is tekintettel, érthetetlen. Várjuk, sőt elvárjuk a szlovák nacionalizmus ezen vadhajtása ellen a jóérzésű szlovákemberek tiltakozását, hiszen ez a kisajátítás Szlovákia szégyene.Rudnay bíboros szlovákok és magyarok által közösen szeretett és tisztelt jelkép. Kár volt ezt a jelképet lerombolni és ezzel a szlovák nacionalizmus túlzásait támogatni. Kiadta a Charta XXI Egyesület, Surján László elnök.(info@chartaxxi.eu)
Kiadó: Charta XXI. Egyesület