A sajtószakma reprezentatív ágazati szervezetei a leghatározottabban tiltakoznak és példás büntetést várnak el a tegnapi demonstráción az újságírókat ért atrocitások miatt. A szakma felháborítónak és jogsértőnek tartja azt támadást,amelynek ismét újságírók voltak az áldozatai. Az utóbbi években egyre több inzultus éri az újságírókat, akik különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen sokszor már a felületes szemlélő is látja rajtuk, hogy újságírók, így ők válnak leggyakrabban célponttá. Elfogadhatatlan, hogy 2020. Magyarországán felheccelt és magukból kivetkőzött „provokátorok” a munkájukat végző sajtótudósítókat garázda módon megtámadják, testi épségüket veszélyeztetik. Állampolgári jog a gyülekezési jog, ennek a jognak a gyakorlása azonban nem hatalmazza fel semmilyen gyűlés résztvevőit garázda cselekedetre, mások testi épségének veszélyeztetésére, vagy vagyontárgyainak a rongálására. Az elmúlt időszakban egyre több példát látunk arra, hogy a sajtó képviselőit munkájukban akadályozzák. Nyilvános eseményekről zárják ki őket, kérdéseiket állami intézmények bojkottálják. Ez mind elfogadhatatlan, hiszen mindannyiunknak rosszabb lesz attól, ha a sajtó nem végezheti a feladatát szabadon és félelemmentesen.
Az erőszak ugyanakkor az egyénen és az újságírószakmán keresztül a
széles körű, hiteles tájékoztatás és tájékozódás lehetőségét
veszélyezteti, a társadalom működését támadja.
A gyűléseket biztosító rendőrök kötelessége megvédeni mind a
résztvevők, mind a sajtótudósítok, mind járókelők biztonságát.
Ezúton is felszólítjuk az illetékeseket, hogy tegyenek eleget a
gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény által előírt
kötelezettségeiknek, biztosítsák a törvény által előírtakat,
egyebek között azt a rendelkezést, miszerint a „gyűlés vezetője
felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért”.
Aláírók, a
Főszerkesztők Fóruma
a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a
Magyar Újságírók Országos Szövetsége