Ime az idei Aranytollas kollégák névsora – az átadási ceremónia halasztódik – néhány eretnek gondolat a MUOSZ háza tájáról
Aranytoll

Rákérdeztem kiosztották e az ilyenkor szokásos  Aranyatollat.

Elosztották. A bíráló döntőbizottság megtette a kötelességét. Ám a krizishelyzetre való tekintettel az ünnepség később lesz, s nem marad el a szokásos átadási ceremónia. Tehát a kiváncsiabbak itt most megtudhatják kiket díjazott a szövetség.

Az idén Borsod megyéből, de még a régióból se akadt egyetlen kolléga a listán. Ne is keressék. A szövetség baloldali ellenzéki  szervezetként lett beskatulyázva vagy úgy is fogalmazhatok, évtizedek óta kötelességszerűen mint érdekvédelmi kamara a tagság érdekében lép fel minden regnáló kormánnyal szembe. Ezt a hatalmon lévők sosem díjazzák. Gyurcsány idejében se volt valami harmónikus a kapcsolatuk a kormánnyal. Most meg még inkább igaz ez. Jelenleg vidéken minden médium kormánypárti ellenőrzés alatt van. Az ott dolgozók nem kockáztatják, hogy belépjenek a szövetségbe, csupán néhányan vannak már akik nosztalgiából megtartották a tagsági viszonyukat.

A fővárosban pedig zömében a nyugdíjas zsurnaliszták ragaszkodnak még ehhez. Megszokásból, hiszen valamikor a szövetség igazolványa még jelentett valamit, s számos kedvezménnyel járt a tagság.  Volt orvosi szolgáltatás, soron kivüli autóvásárlás és két balatoni üdülő. Az utóbbi két ingatlan sikeresen elhazardirozta az elnökség.

Volt idő úgy fél évtizede, hogy megpályáztam az elnöki posztot. Látva az akkori vezető ügyeskedő teszetoszaságát, s szóvá tettem, tisztességtelen módon jutott az elnöki címhez. Komlossi Gábor a gyakornoki iskolájának a tanulóit beléptette a szövetségbe, majd a fiatalok szavazataival megszerezte a többséget.  A bíróság végül megsemmisitette a közgyűlés döntését.  Gondoltam ezek után érdemes lenne a társaságot kamaraként megújítani és konstruktív párbeszédet, folyamatos konzultációt teremteni a mindenkori kormánnyal. A fővárosi újságírók viszont már annyira rátelepedtek erre a pénzforrást jelentő sóhivatal szerű szervezetre, hogy ellentámadásba lendültek. Mi az, hogy egy vidéki firkász legyen az elnök – a maffia ellentámadás lendült. Igy egy gonddal máris szegényebb lettem. Sebaj.

Nem árt ha tudják, Miskolcon kevesek kaptak Aranytollat, ami nem más mint a szakmai életút megkoronázása.( Most ne tessenek asszociálni – a koronavírusra, az Aranytoll , amit én kaptam a címképen látható.) Aranytollasok, Fekete Béla, Gyarmati Béla, Bekes Dezső ,  Paulovits Ágoston, Priska Tibor és szerénységem. Most ennyi jutott eszembe, nyílván kapok majd a fejemre, mert kifelejtettem valakit. Szerencsére az online formában könnyen tudom korrigálni.

 

 

 

 

 

Március 15-e a magyar sajtó napja is – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) az ünnephez közeledve idén is kiosztotta szakmai díjait, köztük a tavalyi év legkiemelkedőbb újságírói teljesítményeit elismerő Magyar Sajtódíjat, illetve az Aranytoll életműdíjakat.

Magyar Sajtódíjat kapott N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője,

Magyari Péter, a 444.hu munkatársa, és Tódor János újságíró, a tavaly megjelent „Menekültek, csicskák, közmunkások” című riportkötet szerzője.

(A Magyar Sajtódíjat tavaly alapította a MÚOSZ, miután a korábban a legmagasabb presztízsű újságíródíjnál, a Táncsics díjnál a kormány ismétlődően nem vette figyelembe a szakmai szervezetek javaslatait.)

Az Aranytoll díjban idén Barát József és Bokor Pál külpolitikai újságíró, Báron György filmkritikus, Kő András sportújságíró, Horváth Gábor, a Népszava külpolitikai rovatvezetője, és – a határon túli magyar újságírók közül – Léphaft Pál karikaturista részesült.  ( megjegyzésem, keveslem, korábban évente tizet adtak. Lehet, hogy spórolnak. Már amikor én vettem át akkor a toll mérete is kisebb volt és csak egy pohár pezsgőre futotta. Azon az utolsó közgyűlésen pedig ahol még mint küldöttként szerepeltem az ellátás paprikás zsíros  és lekváros kenyér jelentette a szendvicset. Lehet, legközelebb már piknik alapon szervezik.)

 

Földes Anna Interjúdíjat Tóth Richárd, a HVG munkatársa kapta a Stumpf Istvánnal készült, „Orbán Viktor is megöregedett, fogytán az energiája” című beszélgetésért.

A Gazdasági Sajtódíjat Fabók Bálintnak, a G7 gazdasági portál újságírójának, a Virág F. Éva Díjat a szintén határon túli Parászka Borókának ítélte a MÚOSZ gazdasági illetve kulturális szakosztálya.

 

2018 óta Vastollal jutalmazza 90 év feletti tagjait a MÚOSZ. Az elismerést az idén az alábbi kollégák kapták – zárójelben a tagságuk kezdetének évszáma olvasható.

Csató Istvánné (1948)
dr. Karner Ágoston (1981)
Lakatos Ernőné (1950)  Nem tudom konkrétan, de ez a név ismerős. A közelmúltban hunyt el az APO az MSZM KB agitációs és propoganda bizottságának  főosztályvezetője, későbbi berlini nagykövet.  A hölgy bizonyára Lakatos úr párja.  Tehát tagja lehet a szövetségnek. Gratulálok mindannyiuknak.
Lakatos Gyuláné (1976)
dr. Lévai Zoltán (1984)
Mihály István (1990)
Scherer Norbert (1961)