Ez a 35. évforduló teljesen rendhagyó. Magunkban emlékezünk, magányosan fejet hajtunk az alapítók előtt, és ha egyszer vége a karanténos világnak újra együtt ünnepeljük a jubileumot. Egyébként is, ez nem igazából kerek évforduló. S, mi már az ötvenedikre gyúrunk.
Az meg egyáltalán ne zavarjon, szóra se érdemes, hogy a média újszereplői maguktól számítják a világ kezdetét. Mentségükre szóljon, nem tudhatják, Kecskés Sándor az első miskolci tévé igazgatója miként alapította ezt a vállalkozást. Mennyi bürokratikus akadályt kellett leküzdenie a kezdetek kezdetén, míg a kábelcsatornás rendszertől eljutottak a sugárzásig. S végül Karosi Imre igazgató menedzselésével elérték azt a szintet, amivel a vidéki városi televíziók közül a legjobbak lettek. Az ő érdeme a mostani tévés székház.
Gajdos Imre volt az első főszerkesztő, aki nemcsak az éppen regnáló önkormányzat koncepciója mentén állította össze a műsort. Az ő idejében már nem egyszerűen csak nézhető volt, hanem a képernyő elé szegezte a miskolciakat. Egy olyan időszakban, amikor végigtelefonáltuk az ismerőseinket, kapcsolj oda, mert ma adásban leszek. A szerkesztésben részt vett Bekes Dezső, Kiss László Monos Márta, Darab Gyula, Nagy István csupa nagy név a szakmában és Kertész Péter, akinek a hangjára máig is sokan emlékezünk. A kamerák mögött ott volt Ádám Gábor – aki megalkotta a hogyan készül az adásunk filmet – s Hegyi László valamint Fésűs László, s Kerényi László, kedves barátom Téged se hagyjalak ki. Kresák Iván operatőrrel, aki nagyon fiatalon, tragikus körülmények között hunyt el többször forgattunk még Bécsben is. Természetesen a memóriám se a régi, biztosan többeket ki felejtek, akik érdemesek lennének megemlítésre. S engedtessék meg, hogy a szokottnál is szubjektívabb legyek. Mindig is lámpalázas voltam, a kamera láttán a maradék bátorságom is elszállt, de hát egy kiadó igazgatója nem menekülhet el a kollégák kérdései elől. Nos, Gajdos Imre pszichiáteri tudományával már a beszélgetés előtt úgy meg tudott nyugtatni, el is felejtettük, hogy a jupiterlámpák kereszttűzében beszélünk. Egyébként ebben a stúdióban mindvégig sokkal többre érdemes, az országos televíziókban is helytálló kollégák tették a dolgukat.
Jut eszembe, hogy mint az Észak főszerkesztő helyettese magam is többször próbáltam megváltani a világot. Az osztrák tulajdonosok nem egykönnyen bólintottak rá, hogy megszervezzem a nyugdíjas találkozót. Végül kétszer is sikerült összehozni a nagy elődöket, Veres Mihályt, Bohus Jánost, Bekes Dezsőt, Laczó Józsefet és Fekete Bélát, szörnyű, hogy nem mindenki neve ugrik be. Azt is terveztem, hogy a kiadó valamennyi volt főszerkesztőjének a képét kitesszük a szépen meszelt fehér falakra. Hogy ha vendégeink jönnek hadd lássák, ez egy nagy múltú napilap, nagy elődökkel. S még egy miniszterelnök is található köztük. Természetesen lehurrogták. Mint ahogyan azt is felrótták, hogy a lapban csaknem egy fél oldalon emlékeztünk meg Rákóczi Ferencről.
Mintha ma lett volna, az kínosra sikeredett össznépi értekezlet, amelyen az éppen ügyeletes osztrák fő okos – elolvasni nem tudta – csak rábökött a képre, a csaknem kolumnás anyagra, s rákérdezett – ki ez a fontos ember. Jó darabig egymást néztük, majd tört angolsággal kimagyaráztuk. Magunkat, hiszen mit neki egy Rákóczi, ő még sosem hallott erről az emberről.
Ezek után merném javasolni, a miskolci televízióban is készíthetnének egy emléksarkot – a nagy elődök bemutatására. A karanténos világ zártával akár közösen is felavathatjuk.
