Érdemes a kukásokkal jóban lenni. Az én koromban már megesik, hogy elfelejtem kirakni a gyűjtőedényt, s akkor kapkodok, amikor meghallom a kukásautó zúgását. Szerencsére annyira idilli kapcsolatom van velük, hogy már nem csak karácsonykor és szilveszterkor köszönnek be. Mostanában már dudálnak is, ha hiányzik a kukánk a ház elől. Ilyenkor váltunk néhány baráti szót. Arra sosincs idő a nagy hajtásban, hogy elmeséljem, eldicsekedjek, mennyire bennfentes vagyok a szemétszállításban. Nem is olyan régen ugyanis, a nyolcvanas évek derekán én szerkesztettem, forgattam a miskolci kukások munkavédelmi filmjét.
Abban az időben súlyos gond volt, hogy a kocsik hátulján állók nehezen jegyzik meg a munkavédelem szabályait, és bukdácsolnak a kötelező felvételi vizsgán. Így megbízást kaptam, hogy készítsek egy olyan oktatófilmet, amelyben tételesen, szemléletesen prezentáljuk a szakmájukkal járó veszélyforrásokat. Ezt kötelező jelleggel megnézetik a munkásokkal.
Megéreztem a kihívást, s bár tudtam, hogy nem a cannes-i filmfesztiválra készülünk, a kéttagú stábunk szívét-lelkét belefeccölte az alkotásba. Jut eszembe erről néhány fontos momentum: a forgatókönyvben szerepelt, a szemetesek munkakezdés előtt leveszik a gyűrűjüket, nehogy ugrás közben beakadjon valamibe, és leszakítsa az ujjukat. S mivel egyikőjüknek se volt ilyen ékszere, a fővilágosító, Novák János, ötleteként a kiszemelt két sztárnak egy függönykarnis karikáit szedtük le az irodában. Innentől már biztos voltam benne, semmi nem akadályozhat meg a film legyártásában.
Tessék elképzelni, hogy Miskolcon legalább nyolc helyszínen – sok néző jelenlétében – játszottuk el, miként kell a kukáskocsi takarásából balra és jobbra óvatosan kilépni. Legalább hússzor kellett leforgatni a vészfékezéses imitációt. A személyautó sofőrjének úgy kellett satuznia, hogy centiméterek válasszák el az óvatlanul, körültekintés nélkül előbukkanó kukás embertől. A munkavédelmi film szinkronizálása a Miskolci Rádió stúdiójában készült. Külön rendeltük meg a nagy fékcsikorgást.
A megrendelő annyira elégedett volt a kész alkotással, hogy átadáskor úgy éreztem, hamarosan végigsétálhatok az Oscar-díj-átadó gála vörös szőnyegén. A vállalat elismerésben részesítette a lámpalázmentes szereplőket, megérdemelten, majd egy óriási boltot csináltak. A filmünket sokszorosították, és az ország összes hulladékszállító vállalatának eladták.
Éppen a múlt héten rákérdeztem az utcánkba járó kukásoktól, hogy mehetnék-e egy kört, ott hátul kapaszkodva. Gyerekkoromban is sokat álmodoztam erről. A locsolókocsi végében lévő kabrióülésben feszítő urat is nagyon irigyeltem. Ő volt, aki szórakozásból kánikulában ide-oda fröcskölt mindenkit a főutcán. Sajnos ilyen locsolóautó már nincsen. Kukáskocsi viszont van, sőt a hírek szerint még két újjal is gazdagodunk.
A bakancslistámon kipipálásra vár egy kör: a kukásautón való kapaszkodás. Nem árultam el, hogy betéve tudom az idevonatkozó szabályokat. Még nem tudom, sikerül-e a produkció. Ha igen, közben még szelfizek is.
