Volt egyszer egy vonat amelyre nem kellett jegyet váltani. Ez volt a kormány hivatalos szerelvénye, leánykori nevén Kádár vasútja. Amikor először megláttam a pesti közlekedési parkban és bejártam a szerelvény minden zegét zúgát elhatároztam megkeresem az üzemeltetőit és a még élő utasait. Túl vagyok a felfedező munkán, lassan kész az erről szól könyvem. Sok benne az igazság és a legenda. Ha kapható majd a boltokban ajánlom az Olvasóim figyelmébe.
Szántó István
Related article
TÁNCOLÓ FEKETE LAKKCIPŐK TÁLLYÁN – KOMÁR LÁSZLÓ EMLÉK HÉTVÉGE – Szeptember 26. péntek
Komár László a hazai popzene történetének legendás énekese, akit életében „Magyar Elvisnek” nevezett el a zenész szakma és a közönség, akinek sajátos magyar...
Budapest – így látja a várost egy barcelonai fotós
A 26 éves Gauvin hivatásos fotós, jelenleg Barcelonában él. Igazi utazó, több európai nagyvárosban is dolgozott már, szenvedélye többek között az építészet és...
Mit mondanak Takatáék -nem beszédes a menedzsment – milyen zsák van a kocsinkban – jó előre tudni mire számíthatunk vészhelyzetben – a mobilszolgáltatókat elhajtották
Kíváncsi lettem, hogy jó e a légzsák a kocsimban. Mióta mást se hallok, hogy világszerte mennyi millió Takatás gyártmányt hívtak vissza , szeretném...
Hol készült a kép Miskolcon – nem dudáltak, nem volt mivel
Ha miskolci vagy ránézésre megmondod hol készült a kép. Nekem sikerült a teszt, átmentem. Szemere utca 26. a MÁV igazgatóság előtt örökítették meg...
Jó páros – ahol az idő számít ott fontos az egészség megőrzése – elemcsere gyógynövénnyel
Van egy cuki kis bolt a miskolci sétálóutcán ahová bemész egy óráért vagy elemcseréért majd egy szatyorra való gyógyteával gazdagodsz. A Széchenyi út...
A közösségi létezés az egymásért való létezést jelenti” – 193. évadát kezdi idén a Miskolci Nemzeti Színház
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. A 193. évadban 16, műfajilag sokszínű bemutató – amelyeknek közös nevezője a magas minőség –...
Mint a Káma szutrában – küzdöttünk az Olvasók kegyeiért – a főnök és a megcsalt férj tud meg minden utoljára
Volt a miskolci sajtóban egy úgynevezett konszolidált időszak a rendszerváltás után. Az önkormányzatnak még csak televíziója volt és ez teljes harmóniában, szinte szinkronban...
Ha pácba kerülünk – mire jó egy okos óra – az ellophatatlan bicaj – mindig tudjuk merre jár
Szép ajándék egy nyomkövető óra. Kell bele egy SIM kártya és a viselője jelezheti ha pácban van. Ugyanakkor egy SMS küldéssel még a...
Kipöcköltek – ég és föld között csak a tornyot lestem – lassú felmenetel, gyors lejövetel
Elődeim már többször is megírták a saját riporternaplójukat. Ideje, hogy magam is summázzam, hogy az elmúlt ötéves firkálásom során hol és merre járhattam....
A fideszes kormány fizesse ki az előző, fideszes városvezetés tartozását – Miskolcnak szüksége van a kormány által elvett milliárdos forrásokra”
Miskolc város elfogadásra váró költségvetésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város Frakciószövetség vezetője és Varga László, az...
Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a Magyar Kupa selejtezőjében a DVTK FUX női röplabda csapata
DVTK FUX – Palota RSC 3:0 Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a Magyar Kupa selejtezőjében a DVTK FUX női röplabda csapata. A továbbjutás...
Elhagyott a családom – Edison csóválja a farkát – manuálisan számolnak a Ryanairnél – hogy lehet egy utassal több a kelleténél
Elhagyott a családom. Reggel még békésen együtt reggeliztünk ám Ede, kutyusunk, a Sajóörösi Edison megérezte nem egy szokványos napnak nézünk elébe. Ő már...
Itt nem várnak a Godotra – egy cuki , kuckós kávézó a belvárosban – milyen az igazi, jó koffeinmentes
Tessék mondani nekem Miskolcon egy olyan kis kávézót ahol a fekete levesből olyan nagy, s igényes választék van mint a Rákóczi utcai Godotban....
Napi Schwezoff – ki mozgatja a szálakat – január közepén választmányi ülés – ami nem lesz megtartva
Miért gondolták, hogy a mai napot megússzák Schwezoff nélkül. Hiú ábránd. Ez a drága ember egyre fontosabb, témát ad és telistele meglepetésekkel. Minden...
Nem ismerjük a bűncselekmény minden részletét – össztűz a Csenge gyilkosságot tárgyaló bírónőre
Minden együttérzésem a brutálisan meggyilkolt Csenge édesanyjáé. Megértem a fájdalmát, csalódottságát. A gyilkos fiatalember lényegesen súlyosabb büntetést érdemelne. Ösztönös igazságérzetünk jogosan háborog, enyhének...
Mit jelent az, hogy egy vírusteszt 95 százalékosan megbízható – orrból vagy újbegyből
Megy a vita melyik teszt a jó. Nos, mint bizonyos helyekes szokás itt is mindenki a sajátjára esküszik. Nagy biznisz lett a tesztelés....
Fontos, hogy eggyel többen legyünk mint voltunk – mi van ha kicsi a választék – miért sírhatott a matróna
Tessék menni szavazni vasárnap. Ha fáj a lába még most is kérhet mozgó urnát. Két valamikori szovjet pártfőtitkár is a kórházban adta le...
Online változatban is megrendelhető, postafordultával küldöm – 20 2192391 vagy info@szantograf.hu – az utolsó példány is elkelt
Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legsikeresebb művem. Él még a Kádár kultusz, sőt a mai fiatalok is egyre élénkebben érdeklődnek,...