Egyetlen jegyre lesz szükség ahhoz, hogy bejárjuk a Pilis, a Duna és a Börzsöny kirándulóhelyeit, strandjait, várait. Ezzel az új jeggyel ugyanis felszállhatunk a MÁV vonataira, a Volán buszaira, a szentendrei HÉV-re és a MAHART hajóira egyaránt, a szolgáltatók összefogásának eredményeként.
Jószívvel ajánlom mindenkinek ezt az egyszerű és pénztárcabarát megoldást, amellyel megkímélhetjük magunkat a forgalmi dugók és a parkolóhely-vadászat okozta stressztől. Nem mellesleg a környezetet is kíméljük, ha nem autóval szeljük a Dunakanyar erdei útjait.A kormányszóvivő társaságában az államtitkárok
A Dunakanyart érintő közlekedési fejlesztésről: korábban is örömmel jelentettük be a hop on – hop off hajójáratok indulását.Nem először nyílt lehetőségünk – mondotta Rétvári Bence és Völner Pál .
Mindannyian tapasztaljuk, hogy az idei nyár más, mint amit megszoktunk. A koronavírus árnyékában érdemes a hazai, biztonságos utazást választani.
A Fidesz totális támadást indított a nagytakarítási törvénnyel a médiaszabadság ellen, több médium is ellehetetlenülhet Halász János törvényjavaslata miatt. Most a Parlament elé...
Melyik szexpózzal égeted el a legtöbb kalóriát? Vajon melyik hangzik jobban fogyás szempontjából – egy 40 perces kocogás, vagy egy hancúr az ágyban?...
Minden hétvégén sokan kerülnek kórházba túladagolás miatt, van, akinek az életét sajnos már nem tudják megmenteni… Hány fiatalnak kell még meghalnia, hogy a...
A grémium szerint megsértette a jogszabályokat a Metropolt kiadó Mediaworks a női lábakról közölt lesifotókkal, valamint a Rádió 1 Balázsék című műsora a...
A 29,19 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és...
Az első Fornetti szállítmány heteken belül indul Németországba – A vállalat külföldi és a hazai piacokon is erősíti pozícióját, amelynek révén idén is...
ujkelet.live Jichák Herzog elnök szerdán Ankarában találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Utoljára 14 évvel ezelőtt tett magas rangú izraeli tisztviselő hivatalos látogatást...
A pedagógus gyakran felőrlődik, befásul, alul motivált lesz. A leglelkesebb kolléga szeméből is eltűnik a csillogás, ha tartósan kudarcok érik. Nálam betelt a...
A 47 hektáros egykori pártüdülő 2007-ben került privatizálásra. A vevő Pro-Mot Kft-nek 37 ha közvetlen Balaton-parti terület került a magántulajdonába. A maradék 10...
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a dédestapolcsányi nővel szemben, aki volt párját akarta megleckéztetni egy erotikus társkereső internetes oldal felhasználásával. Személyes adattal...
A lényeg, Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök bejelentette, egyelőre nem lesz netadó. Hozzátette, nemzeti konzultációt kezdeményes a témában, s ennek levezetésére Deutsch Tamás európai...
Különös, s hasznos ajándékot kapott a megyei polgárőrség baleset megelőzési centruma a hét közepén. Vereczkei Csaba megyénk rendőrfőkapitánya adta át az Opel Astra...
Találkozás a mesterséges inteligenciával. Kifaggattam, mit tudunk egymásról. Kértem egy olyan versbe foglalja össze, amely hasonlíthat Az anyám tyúkjára. Megkaptam amit kértem. Meg...
A hétköznapi hősök közöttünk élnek. Ha jobban körülnézünk, akkor talán éppen a lábunknál vagy az udvaron „kallódnak”. Őket keresi most a Profession.hu segítségével...
Bemutatóval egybekötött, ingyenes, kötöttségek nélküli előadásra vár a Gyógyulj Velünk Egyesület minden érdeklődőt soron következő egyesületi napjára, ahol a botos gyaloglás, a nordic...
Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 77. évében elhunyt Prof. Dr. Kiss János István, nyugalmazott osztályvezető főorvos, Miskolc Miskolc Város Díszpolgára....