A pártelnökök megállapodtak abban, hogy „az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.”
Most múlhat a kétharmad
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú egyéni választókerületében azután kell időközi országgyűlési választás tartani, hogy a térség országgyűlési képviselője, a fideszes Koncz Ferenc július 10-én elhunyt egy közúti balesetben.
A Nemzeti Választási Bizottság október 11-ére tűzte ki a referendumot a Tiszaújváros központú választókerületben.
Az ellenzéki jelölt, Bíró László 2018-ban is indult a parlamenti mandátumért, akkor a Jobbik a színeiben a második helyen végzett Koncz Ferenc mögött. Két évvel ezelőtt minden jelentősebb és kamu párt is indított jelöltet, nagyban segítve a kormánypárti győzelmet.
- Koncz Ferenc 49,3 százalék, 25.662 szavazat;
- Bíró László 31,64 százalék, 16.469 szavazat;
- Pap Zsolt (MSZP-Párbeszéd) 14,9 százalék, 7.757 szavazat;
- Tarnai Gábor (LMP) 2,27 százalék, 1.182 szavazat.
Egyébként a választásra jogosultak 66,81 százaléka, több mint 50 ezer választópolgár járult az urnákhoz 2018 áprilisában.
Beszámoltunk arról is, hogy a Fidesz-KDNP Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja az időközin. A 30 éves politikus arról híresült el, hogy 2015-ben a Fidelitas országos alelnökeként egy provokátorfigyelőnek elnevezett besúgóhálózatot igyekezett megszervezni, de a botrány miatt végül nem lett semmi Koncz Zsófia azon ötletéből, hogy az ellenzéki aktivisták, tüntetők nevét és fényképét az interneten közreadják.
A fidelitasos Koncz Zsófia ugyanakkor megúszta a listázásos sztorit, és ahogy mondani szokás, felfele bukott. A külügyminisztérium az Egyesült Államokba küldte, a washingtoni nagykövetségen kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként. Azóta is ott él.
Jellemző módon, a Fidesz továbbra is rejtegeti az ifjú politikust, hiába a hivatalos bejelentés, még nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Illetve beszédes az is, hogy már megjelentek a Fidesszel szembeni egy az egy elleni indulást megzavaró politikai kalandorok.