Skip to content

Számit e a felekezeti hová tartozás – akik azt szeretnék, hogy a lúd legyen kövér is – benéztem a Mazsihisz archivumába

Számit e a felekezeti hová tartozás  – akik azt szeretnék, hogy a lúd legyen kövér is – benéztem a Mazsihisz archivumába

Miután több médiumban Szájer József vallási mivoltát feszegették, mintha ennek bármi köze is lett volt a sajnálatos történethez, kiváncsi voltam a Mazsihisz archivumában van e valamilyen korábbi hozzá fűzödő esemény . Egyébként nem árt hangsúlyozni, hogy a gázoló traktoros és a a tetten ért bolti tolvasok esetében is teljesen közömbös, hogy milyen felekezethez tartozik. Nos, mindössze ennyit találtam.

„Emléknap lesz Hitler és Sztálin paktumának évfordulója?

A vitában Szájer József, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője kiemelte: el kell ítélni minden, „manapság divatos ízléstelen méricskélést, hogy melyik embertelen diktatúra ölt meg, alázott meg több embert”. … „Senki nem kívánja relativizálni vagy mentegetni a sztálinizmus és a kommunizmus bűneit. Aki egyenlőséget tesz a Shoa áldozatai, a II. világháborúban a náci Németország által szervezett tudatos népirtás és a kommunizmus bűnei közé, az sérti a meggyilkolt zsidó áldozatok emlékét, és ez nem nevezhető másnak, mint burkolt antiszemitizmusnak” – mondta az MSZP EP delegáció vezetője. Szájer József a napirendtől eltérve a vitát egyoldalúan a kommunizmus elítélésének irányába vitte el, eltorzítva ezzel az Európai Parlament valós törekvéseit.

2009. április 19. / 20:13

„meg kell tanulni búcsúzni”

A rendezvényen részt vett többi között Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Deutsch Tamás, Fónagy János, Rogán Antal, Schmitt Pál, Szájer József fideszes és Pettkó András MDF-es politikus.

2009. április 26. / 20:32

Megemlékezés áldozatokról és hősökről

A Terror Háza megemlékezésén megjelent Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Schmitt Pál a Fidesz európai parlamenti képviselője és listavezetője, Szájer József európai parlamenti képviselő, Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere, Fónagy János, Balog Zoltán és Deutsch Tamás országgyűlési képviselők, Pettkó András MDF-s honatya, a Fidesz számos országos és helyi politikusa.”



Szántó István


Related article

Egyetlen dózis, ami évekkel fiatalíthat – tudósok rábukkantak az öregedés ellenszerére?

Ahogy az évek múlásával testünk és elménk is egyre több kihívással néz szembe, sokan keresik a módját annak, hogyan lehetne megőrizni a fizikai erőnlétet, a szellemi frissességet és a mozgékonyságot minél tovább. Egy nemzetközi kutatócsoport most egy olyan fehérjét vizsgált, amely áttörést jelenthet az egészséges öregedés terén. A kutatás vezetője, Miguel Chillón professzor (Barcelona Autonóm Egyetem, Idegtudományi Intézet) csapatával együtt egy Klotho nevű természetes fehérje titkosított formáját, az s-KL–t vette górcső alá. Eredményeik szerint ennek a fehérjének az emelt szintje egyetlen kezeléssel is javíthatja az izomerőt, a csontok állapotát és az agyi működést, miközben meghosszabbítja az élettartamot. Mi is az a Klotho? A Klotho fehérjét először az 1990-es évek végén említették tudományos publikációkban, amikor kiderült, hogy a hiánya korai öregedést és leépülést okoz egereknél. Az s-KL a Klotho egy olyan változata, amely képes befolyásolni a sejtszintű gyulladást és az öregedési folyamatokat. „Már régóta vizsgáljuk a Klotho fehérjét, mivel komoly potenciált látunk benne a neurodegeneratív betegségek kezelésében. Ezúttal azt szerettük volna megtudni, hogy egészséges egyedeknél is támogathatja-e az aktív öregedést” – magyarázta Chillón professzor. Nemek szerinti eltérő hatások Az egereken végzett kísérletek érdekes különbségeket mutattak a hím és nőstény egyedek reakciói között. Míg a hímeknél inkább az izomerő és az élettartam növekedett látványosan, a nőstényeknél a csontok szerkezetének megőrzése mutatott erősebb javulást – különösen, ha fiatalabb korban kapták a kezelést. A kutatók szerint ebben hormonális tényezők és a génterápiás eljárás nemi különbségei is szerepet játszhatnak. Az öregedés jeleinek enyhítése Az s-KL fehérjével kezelt egerek izomszövete egészségesebb maradt, és jobban teljesítettek az állóképességet és koordinációt mérő teszteken. A csontritkulás megelőzésére utaló eredmények is biztatóak: a csont belső szerkezete jobban megőrződött, csökkentve ezzel a törések kockázatát. Mikor a leghatékonyabb a kezelés? Érdekesség, hogy a középkorú, 12 hónapos egerek nagyobb javulást mutattak, mint a fiatalabb, 6 hónapos társaik. Ez arra utal, hogy talán a középkorú embereknél lehet a leghatékonyabb az ilyen beavatkozás, amikor már megindulnak az öregedési folyamatok, de még megelőzhetőek a súlyosabb károsodások. Az agy védelme is lehetséges? A kutatók a memóriáért és a tanulásért felelős hippokampuszban is pozitív jeleket tapasztaltak. Az s-KL fokozta az új idegsejtek képződését (neurogenezis) és segítette az immunsejtek kiegyensúlyozott működését az agyban, csökkentve ezzel a gyulladást és a sejtpusztulást. Egy forradalmi kezelés kapujában? Bár egyelőre csak egereken végeztek kísérleteket, az eredmények felvetik a lehetőséget, hogy emberek számára is kidolgozható legyen egy olyan terápia, amely nem csupán egy-egy problémát (például csontritkulást vagy memóriazavart) céloz, hanem átfogóan támogatja a szervezet öngyógyító folyamatait. A kutatók jelenleg azt vizsgálják, hogy közvetlen fehérjeadagolás vagy génterápiás megoldás lenne-e a legjobb út az emberi alkalmazás felé. ...

0 Comment

Ezt már olvasta?