Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében teljes egészében benépesült az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület. Az oroszlánok után különféle afrikai madárfajok és sivatagi hiúz költözött az új 200 négyzetméteres komplexumba. A Széchenyi 2020 program keretében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint kedvezményezett a TOP-6.1.4-15 azonosítószámú „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című projekt részeként valósította meg a Miskolci Állatkert történetének egyik legnagyobb beruházását
Miskolc önkormányzata 2020 elején kezdte meg a Miskolci Állatkert pályázati forrásból történő fejlesztését, melynek kiemelt eleme az úgynevezett Száhel-bemutatóház lett a hozzá tartozó kifutókkal és madárházzal, ahol afrikai fajokat reprezentáló állatokat láthatnak az érdeklődők. Az oroszlánok után újabb lakók érkeztek az állatkert legújabb attrakciójába.
A madárröpdében Afrikában őshonos harlekin fürjek valamint rózsásfejű törpepapagájok kaptak helyet, környezeti nevelési szempontból kiemelve a Száhel-övezetnek azt a fontos szerepét, hogy a hazánkból télire Afrikába vándorló madarak számára ez a terület nyújt fontos pihenő- és táplálkozóhelyet. Csehországból megérkezett az afrikai térség egy újabb tipikus ragadozófaja a sivatagi hiúz, így most már az afrikai terület teljesebb életközösségét ismerhetik meg az állatkertbe látogató vendégek. Június 17-én Száhel Napot tartottak a Miskolci Állatkertben az Aszály és Elsivatagosodás Világnapja alkalmából, aminek célja az volt, hogy bemutassák az afrikai kultúrát és felhívják a látogatók figyelmét a térség problémáira.
Mindezt azonban igazi vidám, zenés afrikai hangulattal fűszerezték, és először tartottak látványetetést a Nyíregyházáról érkező oroszlánoknak. Szintén a projekt részeként egy teljesen megújult Fogadóközpont várja a látogatókat, ajándékbolttal, jegypénztárral, mosdóval, illetve itt találhatóak az új irodahelyiségek. Megközelítésük két új főlépcsőn, illetve a mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül lehetséges, valamint a környezettudatos energiaellátásról, pedig a tetőszerkezet déli oldalán telepített napelemes rendszer gondoskodik.
A miskolci polgárok véleményének hatására a vadaspark eredeti kapuja bontás helyett felújításra került, megőrizve megszokott formáját. A látogatói útvonalak infrastrukturális fejlesztése is megtörtént, így az Afrika-házhoz akadálymentes, A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében teljes egészében benépesült az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület. Az oroszlánok után különféle afrikai madárfajok és sivatagi hiúz költözött az új 200 négyzetméteres komplexumba. A Széchenyi 2020 program keretében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint kedvezményezett a TOP-6.1.4-15 azonosítószámú „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című projekt részeként valósította meg a Miskolci Állatkert történetének egyik legnagyobb beruházását. térkővel kirakott sétányon jutunk el. A beruházás keretében a Tigris-ház belső padlóját és a látogatói terét is felújították.
A „Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése” című projekt 100%-os mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 419.865.553,- Ft