„Zemplén Hollywood bölcsője” -Zukortól Foxig – innen indultak az álomgyárat megalapítani

Kerényi Laci barátom dokumentumfilmes szerkesztő már vagy két évtizede elültette a bogaramat a fülembe – elmagyarázta miért is nálunk található meg Hollywood bölcsője. Filmet is készített erről. Kiderült, hogy az amerikai álomgyár, a mozifilm gyártás alapjait két magyar zsidó tette le.

A mi régiónkból indultak el, hogy világot lássanak és egyben meg is hódítsák. Kevesen tudják, hogy a hazánk fiai közül már a múlt században többen megkapták az Oszkár díjat. Amikor ezekkel szembesültem, barátommal többeket megkerestünk, köztük Andy Vajna filmügyi biztost is, hogy állítsunk emléket nekik a megyénkben. L. Simon László államtitkár pecsétes levelében kérte, hogy itt helyben szedjük össze mindazt az ereklyét, amit fellelünk,  s foglaljuk össze az emléküket és egy állandó kiállítással adózzunk a tiszteletükre.

 

Bokor Pál: Vele beszéltem először a filmről, ő adta a „Zemplén Hollywood bölcsője” címet. A Zukor Fox filmhez az ő könyveiből írtam a szöveget. Sokat segített a film elkészítésében Raguczki Gábor, aki akkor a miskolci hitközség vallási vezetője volt. – írta Kerényi László

Közben magamban az is felvetődött, hogy minek is. Hiszen Amerikában máig is nagy tiszteletnek örvendenek, több emlékhelyük is van, s az óceánon túl mindkettőjüket magukénak tudják.  Vajon ha mi megteremtjük egy itteni múzeumot Hollywood bölcsője címmel, kik lennének a látogatók. Hadd soroljam, szerintem a világ minden részéből ide jönnének. Szerencsés hely a szülőfalujuk környéke. Kiváló borok hazája, nagy és csodás gasztronómiai túrákat lehet tenni a közelükben. S ami lényeges az ottani zsidó temetőkben számos csodarabbi nyugszik, s tiszteletükre ezrével zarándokolnak ide az őszi vallási ünnepek idején is. S, hogy máig sincs emlékhelyük, csak beszélünk, tervezgetünk és a turisztikai fejlesztésekből valahogyan mindig kirostálódnak az ezzel kapcsolatos projektek nem mi tehetünk. Szerencsére nem csak mi többen is megszállottan dolgoznak a kivitelezésen, de nagyobb eredményekről még nem hallottunk.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bokor_P%C3%A1l