Jártam-e a Kubikban, kérdezte minap Kerényi Laci
barátom. Bevallottam, előre
megfontolt, önző szándékból, jó ideig szurkoltam a
vasutasnak, különösen, amikor Temesvári Miklós angoltanár futott ki a pályára. Az
osztályból néhányan akár
kilencven percig is teli torokból biztattuk, hátha észrevesz minket. Gondoltuk, ez
a misszió akár egy jeggyel is
többet jelent majd feleléskor.
Bevált a trükk.
Igazán most sajnálhatom,
hogy 1973 őszén már hiányoztam a lelátóról. Laci
barátom is csupán hivatalból, fotózni látogatott ki oda.
Elmondása szerint szeptember végén egy nem mindennapi labdarúgó-mérkőzésről
kellett képeket készítenie a
lapnak. A nevezetes Simonyi
család a miskolci újságíró- és
színészválogatottal csatázott
a gyepen. Nem először, öt évvel korábban, fénykorukban
még a népkerti Munkás pályán rendezték meg ezt a viadalt.
Nagyítóval néztem át a
sárguló fotókat, s örömmel
fedeztem fel a két hajdani
kollégámat, akik ki mertek
állni a családi csapat ellen.
Az álló sorban jobb szélen
Nyitrai Péter, előtte pedig
Paulovics Ágoston guggol.
Hogy ne csigázzam az olvasók érdeklődését, jelzem,
a Simonyi család lemosta a
pályáról a művészeket és a
kollégáimat. Ki is panaszkodták magukat, hogy nem
maradt idejük a felkészülésre, munkaidő-kedvezményt
kértek, de sem a színház,
sem a lapkiadó vezetői nem
engedélyezték. Szóval így
jártunk.
Ki is volt az ellenfél, ezt
a korabeli tudósításból idézem. Sokáig egy fogalom volt
a fociban a Simonyi család.
Helyük van a sporttörténelemben, úgy álltak ki, hogy
a kapus kivételével mind egy
nagycsalád tagjai voltak.
Csak a nagyobbakat említsem – ifj. Simonyi Jenő, Simonyi VIII. Ferenc, Simonyi
V. Miklós, Simonyi IV. Gyula, Simonyi IX. László, ifj. Simonyi Gyula, Simonyi I. István, Attila Patrik Simonyi és
Simonyi II. András. A tiszta
Simonyiból álló csapatban
csupán csak a diósgyőri kapus, Károlyi József volt a kakukktojás. A többiek mind
hazai és külföldi csapatok leigazolt játékosai voltak még
annak idején.
Egyébként a nagy meccs
előtt a Miskolci ÁFÉSZ és
a Miskolci Pamutfonó női
csapata mérkőzött meg. A
krónika szerint az idő már
elszállt a híres miskolci család felett, annyi potenciáljuk
még volt, hogy a csepűrágók
és a firkászok ellen kiálljanak, de a jövőt borúsnak
látták, a sors kibánt velük,
a családban az utánpótlás
zöme lánygyerek. Így múlt el
a világ dicsősége.
