Ki nem hagytam volna a
közvetítéseket a moszkvai
katonai parádékról. Az első
színes televíziónkat fél áron
vásároltam az ideiglenesen
már hosszú ideje nálunk állomásozó szovjet tisztektől, a
mezőkeresztesi laktanya kapujában. Az ottani katonai
repülőtérre menetrendszerűen áramlottak a behemót súlyú, olcsó színes tévék. Óriás
képernyője teljes szinkronban
volt a parádén masírozókkal,
és a félelmetes hosszúságú, lassan gördülő, interkontinentális ballisztikus rakétákkal. A
soha véget érni nem akaró hidegháborúban a fél világ leste
a legmodernebb szovjet katonai arzenál felhozatalát.
Kezdetben valahol mi is ott
voltunk valamicskét a parádékon. Itt helyben sokan tudták,
hogy az ott látható harckocsicsordához mi is hozzátettünk valamit. Garai István, a
Diósgyőri Gépgyár fejlesztési
osztályán kezdte pályafutását, így jól ismeri a DIGÉP-es
haditechnika- választékot. A
Brezsnyev-éra kezdetén még
könnyen felfedezhettük azokat a Bulgáriában összeszerelt
tankokat, amelyeknek a lövegtornyait és ágyúcsöveit Pisztráng fedőnéven Diósgyőrben
készítették. István végül a papírgyár kereskedelmi igazgatójaként vonult nyugdíjba, de
bevallása szerint mindig is
nyomon követte első munkahelye fejlődését.
Nem titok, hogy a KGST
haditechnikai megállapodásának keretében több ezer
lövegtoronnyal gazdagítottuk a világot. Míg az oroszok
elő nem rukkoltak a modern
T72-esekkel, mi uraltuk ezzel
a haditechnikai piacot. Most
úgy tetszik, ez a széria nem
pusztult ki, annyira időtálló,
hogy egyre többet látni belőle
az ukrajnai háborúban.
Emlékezetem szerint valamikor az avasi haditechnikai parkban is sokáig volt egy
ilyen. Jómagam Ukrajnában
járva láthattam, lépten-nyomon ezekkel a kimustrált, betontalapzatra rögzített járgányokkal állítottak nem éppen
örök emléket a második világháborús honvédő háború elesetteinek.
A diósgyőri gyár másik keresett terméke az SZ60-as
vontatható ágyú volt. Ezt is
megcsodálhattuk az avasi
parkban. Szerintem az Estharmat kóddal gyártott aknavetők voltak a legkedveltebbek a keleti tömb és a
folyamatos fejlődésben lévő,
állandóan háborúzó országokban. Mindezeket a hegyoldalban megbúvó üzemek
feletti Mexikóvölgyhöz közeli
gyakorlópályán lőtték be.
A nyolcvanas években vendégünk volt Rudolf Schuszter,
a kassai pártbizottság első titkára, aki annyira érdeklődött
a haditechnikai gyártmányaink iránt, hogy nem csak az
aknavető üzembe látogatott
el. Elkísérhettük a szigorúan
titkos tesztpályára is. Hangtompító fülessel a fejünkön
véget érni nem akaró díszlövések sorozatának lehettünk a
tanúi. Az üzem igazgatója sajátosan büszkélkedett, ebből a
gyárból egyetlen hibás termék
sem mehet ki, nem sülhetünk
fel, csak el. Később már tudtam, hogy a tapolcai éjszakában villódzó fények azt jelzik,
hogy egy nagyobb mennyiségű ágyúszállítmányt lőnek
be. Ilyenkor alaposan lezárták
a Lófőtisztás egy részét, ahová
a töltények záporoztak.
Majd a rendszerváltást követően, a hidegháború lezárultával eluralkodott a hurráoptimizmus. Vártuk a béke
kitörését. Akkoriban jártam
egy kohászati hulladéktelepen, ahol katonásan sorakoztak a kibelezett katyusarakéták, a honvédségi Csepel
műhelykocsi tövében pedig
felfedeztem egy kétüléses, körbeforgó, kétcsöves légvédelmi
ágyút. Annyira rácsodálkoztam, hogy nekem ajándékozták hulladékvas áron. Hogy
mégsem lett a kertünk dísze,
nem rajtam múlott, a családom ellenezte a házi militarizálódást.
Bánatomra a néhai
Gyurcsók József, az országosan ismert természetgyógyász,
távgyógyító azonnal megvette, és kitette a tokaji szállodája előtti játszótérre. Speciális
ringlispilként.
Egyébként a diósgyőri
H-üzem nyugdíjasai máig úgy
gondolják, ha békét akarsz,
készülj a háborúra. S ők már
csak tudják.
SZÁNTÓ ISTVÁN
