Idén nemzetközi együttműködéssel ismételten megszervezték a "Tőlünk
Nektek" nevű programot, aminek során a csapatként végzett
önkéntesmunkát az élménypedagógia eszközeként használják. A program
nevét az első csapat fiataljai találták ki, utalva arra az élményre,
amikor valódi igényekre válaszolva jobbítanak egy kicsit a világon.
Ez a folyamat egy fontos lépés afelé, hogy a fiatalok felfedezzék,
hogy bennük is van egy szupererő, hogy az ő tetteiknek és
gondolataiknak is hatása van a világra.
Négy csapat hátrányos helyzetből induló fiatal megkapta azt a
kihívást hogy:
Ha lenne 5 napod arra, hogy segíthess bárhol, akkor hol segítenél
és mit?
Az Élményakadémia trénereinek mentorálása mellett, teljes
felelősséget kaptak egy 5 napos önkéntes program megtervezésében és
megszervezésében.
A fiatalok együtt döntötték el és szervezét meg, hogy hol, mely
célcsoport részére és mit szeretnének megvalósítani.
Augusztus végén fog megvalósulni az 5 napos önkéntes program,
melynek helyszínéül Ózd városát választották. Ahol gyerekeknek és
fiataloknak tudnak segíteni a Van Helyed Alapítvány munkájába
becsatlakozva.
“Egy csapatként együtt dolgozva egy csomó fiatallal tudunk egy
olyan programot összehozni ami talán segítség lehet az embereknek."
Egy résztvevő
Ha támogatást kapnak saját értékeik felismerésére, képessé válnak
új alternatívák tudatosítására, saját életük és közösségük aktív
alakítására!
Kiadó: Élményakadémia Közhasznú Egyesület
(2017. május 30., Európa Rendezvényhajó) Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), amely ebből az alkalomból Nívódíjat és...
Ha még valaki nem tudná a Földes Gimnáziumban érettségiztem, s éppen a negyedik H. osztályba jártam, amelynek az osztályfőnöke Hevesi Attila volt. Ki...
Budapest, 2019. január 4., péntek (OS) – Életének 76. évében, 2018. december 31-én elhunyt dr. Bakos-Tóth Márta Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetettje,...
Elhunyt Dr. Katona Zoltán a kórház egykori főigazgató főorvosa A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Katona Zoltán,...
Az Intrum Iustitia feltérképezte a magyarok iskolakezdéssel kapcsolatos pénzügyi szokásait, aminek eredménye az alábbi sajtóközleményben található. Már csak két nap maradt a szünidőből,...
Mindketten ásványvízet kértünk, hiszen manapság csupasz, természetes csapi nedűt kérni bődületes égés lenne egy étteremben. A vendéglátás megcsúfolása vendéglőben csapvízet inni. Bizonyára kihoznák,...
Először 2016-ban Karcag város alpolgármestere, Kovács Szilvia ötletgazda javaslatára hirdették meg a „Magyarország legszebb konyhakertjei „országos programot. Felsőzsolca ismét az elsők között jelentkezett...
Idáig két új kormány beiktatásáról tudósíthattam. A bevonulástól a parlamenti eskütételig. Képriportban számoltunk be minden mozzanatáról. Emlékezetem szerint a legutóbbinál a miniszter és...
Nemcsak a tükörben találkozunk. Az időgépben is látom magam. Az Avas szálló fapadosában sörözünk a kollégákkal – 1970. őszén – amikor ajtócsapkodást hallunk....
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz...
Idáig már legalább hatszázezer ukrajnai menekültet fogadtunk be. Minden televíziós híradóban helye volt a megsegítésükre szervezett akcióknak. Megesett, hogy egy teljesen ismeretlen szervezet...
A magyar hagyományok mindig emberközpontúak, és mindig léteztek azok az emberek, akik előrevitték a rendszer kultúráját, ápolták hagyományait, fejlesztették jogrendszerét és a tudományágakat,...
Kedden este minden csatornán ezzel a becsapódással foglalkoztak. Talán annyi volt a különbség, hogy hol bombáról, hol pedig rakétáról szóltak a hírek. Józanésszel...
Köztudott, hogy világéletemben vonzódtam a híradástechnika rejtelmei iránt. Nem mintha bármit is konyítottam volna ehhez, de CB és amatőr rádiósként is foglalkoztatott a...