SZABÁLYTALANUL ELŐZÖTT, BALESETET OKOZOTT

Az Edelényi Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága gyorsított eljárás keretében pénzbirsággal súlytotta és eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.

Egy szendrői férfi 2022. október 6-án 5 óra 25 perc körül a 27-es számú főúton haladt autójával Szendrőlád irányából az otthona felé. A sofőr egy előtte haladó buszt szándékozott megelőzni úgy, hogy azt már egy másik autó is megkezdte. Mivel a busz mögött haladó kocsi a manővert már nem tudta volna befejezni – egy szemből szabályosan érkező autó miatt – ezért a járművezető visszasorolt a tömegközlekedési eszköz mögé. A szabálytalan sofőr viszont, ezt a körülményt későn észlelte és a karambol elkerülése végett jobbra húzódott, így nekiütközött a busznak, majd az autónak is. A baleset következtében mindhárom járműben jelentős anyagi kár keletkezett, és mindkét személyautót vezető sofőr könnyebben megsérült.

Az Edelényi Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága gyorsított eljárás keretén belül a szabálytalan gépjárművezetőt a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése miatt 100.000 forint pénzbírsággal súlytotta és 10 hónap időtartamra eltiltotta a vezetéstől.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály  felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében a közlekedés minden résztvevőjének be kell tartania a közlekedési szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!