Szabados Gyuri bácsi jóvoltából nemcsak olyan babás képeim maradtak, amelyeken anyaszült mezítelenül, hason fekve vagy egy tál lavórban ülve bámészkodom a világra. Ő volt az ötvenes évek legjobb miskolci fényképésze, neki köszönhető, hogy babakocsistól is meg vagyok örökítve. Később kollégák lettünk, ám erről az első, korai találkozásunkról sosem beszélgettem az Észak-Magyarország örökös fotóriporterével.
Sajnálom, örökké bánom, Mamámtól sem kérdezgettem, honnan volt nekem ilyen pompás gyerekkocsim. A képen egy mélyen süllyesztett, négykerekes, fehér paplanos borítású, rolós kocsiban ágaskodom, leszíjazva. Ez lehetett az első biztonsági öv az életemben. Érdekes, ezek az emlékeim akkor sem jöttek elő, amikor már kezdő slapajként jártam keresztül-kasul a Baross Gábor utcai Tüzérlaktanya üzemeit. Gyűjteni kellett a termelési híreket, meg kellett szólaltatni az arra felé létező kisebb-nagyobb üzemek, szövetkezetek igazgatóit, elnökeit. És a szocialista brigádok vezetőit.
Talán így estem be előzetes bejelentkezés nélkül a vasipari gyermekkocsigyártó vállalathoz, ahol megnézhettem a készülőfélben lévő babakocsikat, és a tervezett prototípusokat az Üteg utca hét szám alatti telephelyen. Akkor szembesültem, hogy az eltelt húsz esztendő során nem sokat változott ezeknek a szerkezete, kinézetre nagyon hajazott a korabeli enyémre. Még mindig hiányzott ezekből az ABS a vészfék és a világítás. Egyébként később még több ilyen lestrapált, nyúzott járművel találkozhattunk városszerte, a hajléktalanok ezekben tologatták a motyójukat.
A főnök büszkélkedett, a mostani széria már finomabb rugózatú, lemosható és fényvédő plexivel szerelték fel Tényleg ringatóztak.
Az íróasztalán számos nyugati szaklapból ollózott fekvő és ülős sportbabakocsi képe hevert. Ezeket koppintjuk majd, nem is titkolta a haladás útját. Hozzátette – akkor hallottam először – hogy eljött az ideje a magasított négykerekűeknek, hogy a kocsiban ülők kevesebb kipufogógázt lélegezzenek be.
Innentől cimborák lettünk, a telefonkönyvbe írtam a nevét, hogy havi rendszerességgel megírhassam, mennyi volt a termelés és hány országba jutottak el a miskolci babajárművek. A szokásos helyipari kiállításokon nem győztem gratulálni az elért sikereikhez, sorra nyerték el a különböző vásári díjakat. S, ha a környéken hármas ikrek láttak napvilágot, lefotóztuk, ahogyan ünnepélyesen ajándékba átadja a speciális szélességében vagy hosszában nyújtott babaszállítót.
Később azt is kiderítettem, Miskolcon korábban is nagy hagyománya volt ennek a speciális jármű gyártásának. Már a múlt század húszas éveiben létezett egy Félix nevű gyermekkocsi gyár, a hirdetésük szerint a Kazinczy utca 15. szám alatt gyári áron adták a portékájukat. Próbáltam kideríteni, hol és merre lehetett ez az ipari létesítmény, a régi térkép szerint valahol a zsinagóga és a Földes Gimnázium között, a Hősök terén, ahol valamikor földszintes házsorok húzódtak, a főpostával szemben.
A világégés után először a Selyemréten folytathatták az összeszerelést az államosításig, mert egy ötvenes évekbeli újságban megjelent hirdetésben szerepel, hogy a gyermekkocsi gyár igazgatósága itt árusít ebédlőbútorokat és állóórákat. Feltételezem, a lakótelepről száműzhették az üzemet a vasipari és gyermekkocsigyártó vállalatot a közeli tüzérlaktanya kiüresedett barakkjaiba, a volt istállókba.
Egyébként a húszas évekbeli, még Félix Béla tulajdonában álló üzem, a korabeli sajtóhírek szerint nem is akármilyen marketing fogással próbálta fellendíteni az üzletet. Állítólag egy vén fa lefűrészelt koronájára rakatott egy gólyafészket, majd az így gondosan előkészített madárszállásba belerakatta a „legújabb alkalmazottját. Sokan megcsodálták az utca fölé magasodó fészket, és a benne fészkelődő, gyermekáldással azonosítható szimbolikus szárnyast.
Egy dr. Domján Lajos nevű úr – igazi állatvédőként – úgy vélte, a gólya lábait odakötözték, hogy eleven reklámként mindig lássák. Az ügy odáig fajult, hogy kiszállt egy rendőr és létráról próbálta kiszabadítani a fogolynak gondolt gólyát. Ám balul sült el a mentőakció, a szárnyas belecsípett a hatósági közeg arcába, aki véres fejjel leesett a földre. A sajátos vérengzés miatt, mivel a cég alkalmazottja követte el a hatóság elleni támadást, az üzem tulajdonosát komoly pénzbírsággal sújtották.
Persze kiderült a valóság is, szabad volt a gólya, nem korlátozták a mozgásában, sőt helybe vitték neki az eleséget. Gondoskodtak a békafejadagjáról. Ez a színes hír még az országos sajtóban is sokáig körözött az üzem körül.
Hogy ennek hatására mennyivel több babakocsi fogyott, arról nem találtam semmilyen statisztikát.