SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Az Országos Polgárőr Szövetség határozottan cáfolja, hogy egy törvénytervezet szerint polgárőröket vezényelnének a déli határ védelmére
Az Országos Polgárőr Szövetség határozottan cáfolja, hogy egy törvénytervezet szerint polgárőröket vezényelnének a déli határ védelmére
Minden bizonnyal nem néztek pontosan utána az ügynek azok a
sajtóorgánumok, amelyek most azt állítják, hogy polgárőröket
vezényelne a kormány a déli határ védelmére.
A Polgárőrség egy 66 ezer önkéntes tagból álló civil szervezet,
amely kétségtelenül segíti a rendvédelmi szervek bűnmegelőző
munkáját, de miután nem hivatásos rendvédelmi dolgozók, éppen ezért
nem is vezényelhetőek, vagy küldhetőek semmilyen feladatra. A
polgárőrök kifejezetten önkéntesen vesznek részt szolgálataikban,
így például a határvédelemben is.
A megjelent hírekből mindössze annyi igaz, hogy az OPSZ
kezdeményezésére a Parlament előtt van a Polgárőrségről szóló,
2011-ben elfogadott törvény módosítása, mert több ponton
aktualizálni kell. Ebben a módosításban, szintén a Polgárőrség
kérésére szerepel az is, hogy a polgárőrök alapfeladatai közé legyen
felvéve a határvédelem is, hiszen nagyon sok – elsősorban a déli
határ mellett élő – polgárőr teljesít a mélységi területeken naponta
járőr-és figyelőszolgálatot, segítve ezzel a rendvédelmi szervek
munkáját. Remélhetőleg, törvényileg is szabályozva lesz, hogy sok
minden más mellett, végezzük ezt a feladatot is.
Ezt összemosni kötelező, vezényelhető és egyéb kifejezésekkel nem
csak túlzás, hanem kártékony is a Polgárőrség megítélését és
működését illetően.
Kiadó: Országos Polgárőr Szövetség
Az adventi idő egyik sajátságos zsoltárának tekinthető a 130.: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád”. Bűnbánati zsoltárról van szó, amelyet a Jeruzsálemi zarándoklat alkalmával...
Talán nehezen érthető és zavaros, kényszeredett és nyögve-nyelős a cím. Olyan, amiért főszerkesztő koromban eltörtem volna a gyakornok mind a tíz ujját. A...
Időnként úgy érzem magam mint ez az öreg páncélszekrény. Rengeteg régi, rozsdás titkot őrzők, amit ideje lesz kibeszélnem. Megírnom. A héten arról a...
A választások előtt elmondtam, és ehhez most is tartom magam: mindenkivel hajlandó vagyok együttműködni, aki tenni akar Miskolcért. Ez a csütörtöki egyeztetés egy...
Szegfű Gyurit, gyermekkori barátomat messzire sodorta az élet. Legalább kétezer kilométerrel távolabb él a Földközi tenger partján 1967 óta. Amikor eltűnt napra pontosan...
A halászlé amolyan ünnepi étel. Igaz, mostanában már kockából és bolti sűrítményből is kedvünkre valót kotyvaszthatunk. Ám az igazi unikum a bográcsos, vagy...
A közbiztonság mindig is az egyik legfontosabb kérdés egy város életében. Éppen ezért tartottam fontosnak a mai találkozót a megye közelmúltban kinevezett rendőrfőkapitányával,...
Ma amolyan bombariadós nap volt. Ráadásul nemzetközi szinten , mint olvasom Szlovákiában és Csehországban is hasonló fenyegetést kaptak az iskolák. Csak kishazánkban majdnem...
A busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is...
Munkatársakat keresünk: VILLANYSZERELŐ/MŰSZERÉSZ munkakörbe Munkavégzés helye: Tiszaújváros A Fortrex Zrt 1997-ben alakult 100% -ban magyar tulajdonú vállalkozás, amely megalapítása óta folyamatosan fejlődik. Ha...
Elmúlt négy parlamenti esztendöjét összegezte péntek reggel Varga László az MSZP Corvin utcai Politikai Centrumában. A személyes ciklusértékelőn az ellenzéki közös jelölt a...
Gyászol a civilizált világ. Minden józan gondolkodású ember elítéli a barbár terrortámadást. Nemcsak a franciák gyászolnak, a hírek szerint 15 nemzet fia estek...
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben 11.18-án szombaton. Somogyi László az MRCC elnökhelyettese bemutatta a Club mellett...
Ha hó , hamarosan bemutatjuk Szabó család Ausztriai panzióját. Karintia legszebb helyén várja a tóparti üdülésre vágyókat. Hogy mi mennyibe kerül és hogyan...
A már most is csúcsra járatott koronavírustesztelési rendszer kormányzati akarattal még bővíthető, ehhez azonban a jelenlegi protokollt is felül kellene írni. Az elmúlt...