A levegőbe repített Székelykert – ezt is én írtam
székelykert miskolc robbantás

 

Ez az egyetlen fotó számolatlanul ontja az ihletet. A Kossuth
utcai iskolában jártam hét évig, így kitörölhetetlenül
emlékszem erre a városrészre. A Pátria ház helyén évszázadokig
állt a Béke étteremnek átkeresztelt Székelykert
az egyemeletes ódon ház földszintjén. Hazafelé ballagva
beláthattam a széles üvegablakokon át a szerény vidéki
vendéglőre hajazó sörözőbe. Estefelé pedig már korán
kihallatszott a cigányzenészek hangolása. Ez az inkább
vendéglő, mint étterem szerves része volt a városrész
búfelejtő mulató negyedének. Ez volt a legpuritánabb, hűs
boltíves kistermeivel a leghangulatosabb szórakozóhely
Miskolcon.
Pontosan 1970-ig. Fejből nosztalgiázom, így engedtessék
meg, hogy egy kicsit tévedjek. Akkoriban merült fel először,
hogy egy mega lakó- és
üzletház épüljön a helyére.
A régi képen merengve
igazuk lehetett azoknak, akik
eldöntötték, ezt a házat csak
robbantással lehet eltakarítani.
Ám, hogy kinek és miért
állt az útjába a szemközti Rákóczi
házhoz hasonló épület,
az számomra máig is rejtély.
Csekély vigasz s szerencse,
hogy ez a városromboló lendület
végül a Kossuth szálló
előtt megtorpant.
Talán 1970 egyik őszi vasárnapjára
tűzték ki a robbantást.
Mivel az idő tájt nem egy szokványos mutatvány volt
egy ilyen bontás, egymást érték a szénbányászati tröszt
előzetes tájékoztatói. Jómagam kíváncsiságból – volt még
erre energiám – alaposan bejártam a végítélet előtt a teljes
házat. A padláson találtam egy komplett régi fényképezőmasinát,
olyat, amilyet a múlt század elején használhattak.
Igazi vásári masina volt foszló fekete lepellel, ami mögé
bújhatott a fotográfus. Megmentettem, de hogy végül
hová lett a szerzeményem, már nem tudom. Kiderítettem,
hogy az udvarban a századelőn egy képíró mester szalonja
lehetett.


A ház robbantását a szomszédos Kossuth utcai épület
erkélyéről követtem nyomon. Mint a szerkesztőség
gyakornoka – a legkönnyebben pótolható munkaerő s egy
külsős fotós hölggyel néztük a porfelhőben omladozó
ház haláltusáját. Nehezen adta meg magát, bőven maradt
munkájuk a dózerolóknak. A lényeg, hogy rekordgyorsasággal
körbekerítették a grundot. Majd a város szégyeneként
ez a deszkapalánk több mint egy évtizedig csúfította
a belvárost.
A Pátria ház, magas épület 1982-ben készült el. Lift
nélkül. Hogy miért spórolták ki belőle, az legyen egy másik
történet.