A Hamasz irányításával iszlamista szervezetek robbanószerkezeteket telepítenek az utakra Ciszjordániában – jelentették az izraeli biztonságiak kedd reggel.
A Jediot Ahronot című újság hírportáljának, a Ynetnek nyilatkozó biztonsági forrás szerint a Hamasz vezette terrorszervezetek robbanószerkezeteket helyeznek el az utak és a polgári infrastruktúra alá Ciszjordánia palesztin városaiban.
“Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy feltárjuk és hatástalanítsuk a haderőinket és cselekvési szabadságunkat veszélyeztető szerkezeteket. Emellett a polgári infrastruktúra használatáról van szó, amely szó szerint minden nap több ezer embert, köztük gyermekeket veszélyeztet” – hangsúlyozta a biztonsági szakember.
“Ahol felmerül a pokolgép gyanúja – a dzsenini menekülttáborban, Nur as-Samszban vagy más helyeken – ott a központi parancsnokság alatt álló mérnöki erők gondoskodnak a hatástalanításáról” – tette hozzá.
Palesztin jelentések szerint az izraeli hadsereg razziáján hétfő este Ramallah közelében letartóztatták az Iszlám Dzsihád egyik magas rangú vezetőjét, Dzsuma Abdullah al-Taijját.
Taijja korábban azért ült izraeli börtönben, mert terrorista sejtet hozott létre Ramallah térségében, amely több tucat fegyveres támadást hajtott végre izraeliek ellen.
Az izraeli hadsereg kora reggel rajtaütést hajtott végre a terrorista infrastruktúra felszámolására Nur as-Samsz menekülttáborban és Tulkarem körzetében. A katonai szóvivők jelentése szerint a hadművelet során tűzharc tört ki, melyben drónnal légi támadást hajtottak végre a terroristák ellen, s legkevesebb egy palesztin fegyveres életét vesztette. Összecsapás alakult ki a Hebron melletti Szair faluban is, ahol a katonák megöltek egy palesztint, aki rájuk lőtt.
Címlapkép: Összecsapás a palesztinok és az IDF erői között a Nablus melletti Deir Sharaf faluban tegnap – Fotó: Raneen Sawafta / Reuters
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója