ujkelet.live

A katari külügyminisztérium szóvivője csütörtök délután bejelentette, a tűzszünet Izrael és a Hamász terrorszervezet között péntek reggel 7 órakor kezdődik és együtt fognak működni a Vöröskereszttel. 13 túszt – gyerekeket és nőket – 16 órakor engednek szabadon Gázában. A tűzszünet négy napig fog tartani, mely során 50 túszt engednek szabadon és humanitárius segélyek mennek be Gázába. Izrael mindegy egyes túszért három palesztin terroristát enged ki a börtönből.

Katar szerint a Moszad megkapta a túszok listáját. Ezt később a Miniszterelnöki Hivatal is megerősítette, mondván ,,a listát ellenőrzik, a családok értesítése folyamatban van”. Katar nem hajlandó elárulni, hogyan fog zajlani a túszok szabadon engedése.

Riportok szerint a tárgyalások megakadásának egyik oka az volt, hogy Izrael azt akarta, hogy a túszokat először a Vöröskeresztnek adják át, majd szállítsák át Izraelnek, míg a Hamász egyenesen Egyiptomnak akarta átadni őket. Izrael követelte, hogy a Vöröskereszt találkozhasson a Gázában maradó túszokkal, amihez a Hamász állítólag nem járul hozzá.

Az első körben a Hamász összesen 50 életben lévő izraeli túszt míg Izrael 150 palesztin foglyot fog elengedni.

  • Izrael minden este elkészíti a palesztin foglyok listáját, akiket másnap szabadon enged. Izrael és a Hamász a listájukat átadják a Vöröskeresztnek, és csütörtöktől legalább négy napon át minden reggel 10 órától megkezdődik a túszok Rafah-határátkelőhöz szállításának folyamata.
  • Miután a Vöröskereszt leszállítja a túszokat a Rafah átkelőhöz, és az izraeli tisztviselők azonosítják őket, a palesztin foglyok első csoportját kiengedik az izraeli börtönökből.
  • Izrael leállítja a drónokat Gáza déli része felett, és csak az enklávé északi részén veti be őket de 10 és 16 óra között ott is szüneteltetve.

Izraeli tisztviselők azt mondták, hogy szerintük a Hamász készen áll a megállapodás 2. szakaszának végrehajtására és további túszok szabadon bocsátására, hogy kiterjessze a tüzszünetet. A megállapodás lehetővé teszi a szünet további öt nappal való meghosszabbítását – minden további 10 szabadon engedett túsz után egy nap jár.

,,Tudjuk, hogy a Hamász legalább 70-80 nőt és gyereket tart fogva, és mindegyiküket hazahozhatjuk” – mondták a tisztviselők.

  • Izraeli becslések szerint 40 19 év alatti gyermeket és 13 anyát tartanak túszként. 
  • Izraeli tisztviselők azt mondták, hogy szerintük nincs a Hamász birtokában az összes gyerek, de hangsúlyozták, készek ösztönzőket adni a Hamásznak, hogy mindegyiküket megtalálják.
  • Ezen kívül több tucat nőt tartanak túszként – többségük civil. Izraeli tisztviselők szerint a Hamász kezdetben minden 54 év alatti nőt katonaként tartott számon.

Az izraeli kormány lehetővé tette akár 300 terrorista elengedését. Egyikük sem gyilkosság miatt ül. Néhányat gyilkossági kísérletért és súlyos testi sértésért ítéltek el. Másokat kisebb bűncselekményekért, például betiltott szervezettel való érintkezésért, robbanóeszköz élesítéséért, kődobálásért és gyújtogatásért ítéltek el. Többségében férfiak, Júdea és Szamária valamint Kelet-jeruzsálem lakosai. A listán 14 nő szerepel. 123 tizennyolc év alatti kiskorú. Közülük öten 14 évesek.

The post Katar: A tűzszünet péntek reggel 7-kor lép életbe first appeared on Új Kelet online.