



Csernobil szelleme máig is kísért mindannyiunkat. Mégis azt mondom, hogy tetszik nem tetszik az atomenergiánál tisztább és környezetvédelmi szempontból jobb energiaforrás nem létezik...
Egy frissen hatályba lépett jogszabály szerint az ötven főnél több munkatársat foglalkoztató francia cégeknek belső szabályzatban kell rögzíteniük, hogy dolgozóik mikor nem kötelesek...
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a város több pontján átfogó gallyazási, faápolási munkákat (ütemezett fasorgondozást) végez januárban és februárban. ...
Életének 76. évében elhunyt Szilágyi István Levente. Kezdő mérnökként lépett be a Miskolci Közlekedési Vállalat kapuján, több mint három és fél évtizedet töltött...
A hivatal tájékoztatása szerint uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként szigorodtak Magyarországon is egyes rendelkezések. A változások révén az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók...
A Miskolci Piknik záróeseménye az Avasi kilátó fölött látható drón show lesz vasárnap este. A fényműsor biztonságos elindításához azonban szélcsendes, esőmentes időjárás szükséges,...
Befejeződtek a felújítási munkák, ezért a hétvégén reggel kilenc és este hat óra között működik majd az egyelőre kordonnal körbevett látványosság. A szükséges...
Kollégám, tanítómesterem Aranytollas újságíró évente egyszer megírta, hogy ideje lenne már lebontani , eltüntetni a BÁÉV felvonulási barakkjait a Mester utcából. Elsők között...
A B.-A.-Z Megyei Kormányhivatal elkészítette „A „Sajó völgye” levegőminőségi zóna levegőminőségének javítására készült Intézkedési Programot, amely magába foglalja Miskolc Megyei Jogú Város intézkedési...
Miskolcnak csak a kötelező feladatok biztosításához szükséges energiaellátása 17,5 milliárd forintba kerül 2023-ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint...
Felsorolni is hosszú mi és mennyi lom vár gazdára. Csupa olyan hasznos háztartási gép és egyéb ki tudja mi minden ami nekem már...
Kiképzést elősegítő és a szolgálati tevékenységet támogató technikai és személyi felszereléseket adott használatba a borsodi rendőröknek Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
Ács Anna Mária 2025. 02. 07. 10:29 Jekesai NJIKIZANA / AFP Mostanra kiderült: a Budapesten meggyilkolt japán nő korábban többször is sikertelenül fordult...
Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Dr. Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a...
A magyar csapat tagjai: Kocsis László szövetségi kapitány, Walter Tamás másodkapitány, Ambrus Tibor, Csővári Tibor, Erdei Attila Csaba, Horváth Gyula Gábor, Papp József...
Sőt van benzines és villanymotoros csónakmotor is. Mint már egyszer elsütöttem egy ház eladásából a nyakamon maradt sok minden. Többek között német szekrények...

