Avi/ujkelet.live
A háború 214. napja, északi front: Két katona elesett tegnap délután, amikor a Hezbollah terrorszervezet robbanóanyaggal megrakott drónnal támadta az izraeli hadsereg egyik posztját az észak-izraeli Metula közelében.
A 31 éves Dan Kamkagi főtörzsőrmester a tartalékosoknál Kfar Ha-Oranimból az 551. dandár 6551. zászlóaljában szolgált.
A 31 éves Nahman Natan Hertz főtörzsőrmester a tartalékosoknál Elazarból szintén az 551. dandár 6551. zászlóaljában szolgált.
A hadsereg szerint a robbanó drón elfogására tett kísérlet sikertelen volt, becsapódott, a két katona halálát okozva.
Egy katona könnyebben megsérült a támadásban.
A libanoni határon október 8 óta 13 katona esett el. Mellettük kilenc civilt öltek meg a Hezbollah támadásai.
Déli front: Három rakétát lőttek ki tegnap este a Gázai övezet északi részéből Szderotra, melyekből kettőt elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a harmadik pedig nyílt területen landolt.
Az elfogás következtében lehulló repeszek miatt kisebb kár keletkezett.
A támadásért a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet vállalta a felelősséget.
Rafah: Az izraeli hadsereg megerősítette a riportokat, hogy 401. páncélosdandár reggel elfoglalta a Rafah-átkelő gázai oldalát.
Az Egyiptommal közös átkelőhelyet leválasztották a kelet-rafahi Szalah a-Din útról, amelyet a Givati-dandár foglalt el az éjszakai offenzívában.
Az éjszakai hadműveletben mintegy 20 fegyveres terroristát megöltek, és a csapatok három jelentős alagútbejáratot lokalizáltak.
Szintén az offenzíva közepette egy robbanóanyaggal megrakott autó egy izraeli harckocsi felé tartott, célba vették és megsemmisítették, közölte a katonaság.
Az izraeli erők körében az éjszakai művelet során sérülés nem történt.
A csapatok jelenleg átkutatják a területet, és további küldetésekre készülnek.
Mindeközben a Déli Parancsnokság 50 Hamász-célpontot támadott Rafah térségében.
A Kerem Salom átkelő, melyen keresztül a humanitárius segélyek Gázába jutnak, akkor nyílik meg, amikor a biztonsági feltételek lehetővé teszik. Az átkelőt lezárták, miután a környékét vasárnap a Hamász terroristái Rafah területéről rakétázták, megölve négy izraeli katonát.
Stratégia: A Rafah-átkelő a humanitárius segélyek fő belépési pontja Gázába, és Izrael szerint Rafah keleti része a Hamász stratégiai erődje. A dél-gázai város több mint egymillió lakhelyüket elhagyni kényszerült palesztin nyújt menedéket.
Az izraeli médiában idézett forrás szerint Izrael úgy véli, hogy a Rafah-átkelő átvétele elveszi a Hamász legfőbb képességét, hogy megmutassa, továbbra is uralja Gázát.
A következő napokban és hetekben Izrael azt akarja, hogy palesztinok, akik nem állnak kapcsolatban a Hamásszal, részt vegyenek az Egyiptomból az övezetbe érkező segélyek ellenőrzésében és elosztásában.
Izraeli tisztviselők szerint az első izraeli tankok helyi idő szerint hétfő este indultak meg a határ izraeli oldaláról Rafah felé, nagyjából egy időben, amikor a Hamász közölte, hogy elfogadta az egyiptomi és katari közvetítők általi fogolycsere- és tűzszüneti megállapodást.
Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy a hadművelet első szakasza korlátozott hatókörű, és hozzátette, hogy a hadsereg légicsapásokat hajtott végre a Hamász meghatározott célpontjai ellen Rafah keleti negyedeiben.
Tárgyalások: Egy magas rangú izraeli tisztviselő, aki elolvasta a Hamász válaszát, azt mondta, hogy nagy és jelentős különbségek vannak a Hamász válasza és a korábban megvitatott javaslatok között.
,,Ennek ellenére egy izraeli delegáció azzal a vággyal és készséggel megy Kairóba, hogy megnézze, sikerül-e áthidalni a különbségeket. Mindenesetre nem engedjük, hogy a Hamász húzza az időt” – mondta az illetékes.
A nem sokkal ezután összeülő izraeli hadikabinet egyhangúlag úgy döntött, hogy Izrael folytatja katonai műveletét Rafahban, hogy ,,katonai nyomást gyakoroljon a Hamászra a túszok szabadon bocsátásának és a háború egyéb céljainak előmozdítása érdekében” – közölte a Miniszterelnöki Hivatal.
The post Stratégia: Izrael átvette a Rafah-átkelő irányítását a gázai oldalon first appeared on Új Kelet online.