Avi/ujkelet.live

A háború 238. napja, déli front: A kevesebb, mint három hete indított hadművelet véget ért, a 98. hadosztály erői elhagyták az észak-gázai Dzsabaliját, méghozzá két jelentős eredménnyel: Lebontották a Hamász infrastruktúráját és hazahozták Ron Benjamin, Jichák Gelerenter, Amit Buszkila, Sani Louk, Orión Hernández Radoux, Hanan Jablonka és Michel Niszenbaum maradványait. Mindegyiküket a Hamász terroristái gyilkolták meg október 7-én, holttestüket pedig Gázába hurcolták és alagutakban rejtették el.

A harcokat vezető 98. hadosztály szerint a rajtaütés kezdetén egy földalatti útvonal elérésén dolgoztak, onnan pedig egy föld feletti útvonalon folytatták tovább. A Dzsabaliába való behatolás azután történt, hogy túszok maradványainak helyéről szóló hírszerzési információk érkeztek, és a terület átvizsgálása után megkezdték a keresést.

Az első héten 341 hadműveleti incidenst rögzítettek, főként páncéltörő rakétaindításokat és robbanóanyagok élesítését az izraeli erők ellen, valamint terroristákkal vívott szemtől-szembeni harcokat. Összehasonlításképpen, a déli Khan Juneszben zajlott harcok első hetében 100 műveleti esemény volt. A dzsabalijai terroristák mintegy 120 páncéltörő rakétát lőttek a katonákra, valamint további tucatnyi robbanószerkezetet élesítettek, mesterlövésztűzzel és bombákat dobó drónokkal támadtak.

A 98. hadosztály szerint más gázai menekülttáborokkal ellentétben a dzsabalijait magas és zsúfolt épületek jellemzik, köztük föld feletti és alatti harci árkokkal, és nyílásokkal a házakban és átjárókkal a házak között egyik helyről a másikra.

Az Izraeli Védelmi Erők hangsúlyozta, hogy a Hamász a polgári teret megerősített harci komplexummá alakította, menedékhelyekről és iskolákból lőtt az erőkre, és földalatti infrastruktúrát épített ki civil épületekben.

Alagút bejárat az iskolában:

A menekülttábor házaiban sok robbanóanyagot helyeztek el, főként vezetékes élesítéssel, hogy a terroristák távolról élesíthessék a robbanóanyagot, amikor azonosítják az izraeli erőket.

A föld felett, a hadosztály 7., 460. és Ejtőernyős dandárok több száz fegyveres terroristát öltek meg „intenzív csatákban”, és több tucat terrorcsoporthoz tartozó helyszínt semmisítettek meg. A hadsereg becslése szerint mintegy 500-600 terroristát öltek meg a hadművelet során. Eddig mindössze 350-et erősítettek meg csaták és légicsapások nyomán. Összesen tíz izraeli katona esett el a hadműveletben.

A légierő több mint 200 légicsapást hajtott végre a szárazföldi erők közelében, fegyveresek halálát okozva, köztük a Hamász terep parancsnokaiét. A csapatok több száz fegyvert, valamint számos fegyvergyártó telephelyet és több rakétavetőt találtak és semmisítettek meg.

A föld alatt mintegy 12 kilométernyi Hamász alagutat romboltak le a harci mérnökök, miután a csapatok rajtaütöttek a földalatti hálózatokon.

A 98. hadosztály most megpihen majd folytatja a kiképzést a jövőbeli gázai műveletekhez.

Rafah: A 162-es hadosztály erői továbbra is célzott és hírszerzésen alapuló műveleteket hajtanak végre a dél-gázai Rafah térségében.

Az izraeli hadsereg reggel erősítette meg először, hogy a Kommandós és a Givati dandárok Rafah központjában végeznek műveleteket, ahol rakétavetőket, alagútbejáratokat és a Hamász által használt fegyverraktárakat találtak.

A Givati, Biszlamach, 401. és Nahal dandárok harci csapatai katonai felszereléseket, nagy hatótávolságú rakétákat és számos hadviselési eszközt, köztük fegyvereket, RPG-ket, robbanóeszközöket, mellényeket és lőszereket találtak.

A légierő és a 215. tüzérezred vezetésével drónnal likvidálta a Hamász Nukba erőinek egyik terroristáját.

A 99. hadosztály alá tartozó 679. dandár harcosai továbbra is a Gázai övezet középső részén vannak bevetve. A harcosok légicsapást irányítottak számos, az erők közelében tevékenykedő terroristára.

Az elmúlt nap folyamán a légierő számos terrorista célpontot támadott a Gázai övezetben, köztük fegyverraktárakat és fegyveres terrorsejteket, valamint terrorista infrastruktúrákat és katonai épületeket.

Északi front: Két, Libanonból indított, robbanóanyaggal megrakott drón csapódott be a Golán-fennsík északi részén Zaurah térségében. Sérülés nem történt, a támadás aktiválta a szirénákat két közösségben. A hadsereg vizsgálja, miért nem sikerült elfogni a két drónt.

Szintén ma rakétát lőttek ki Libanonból Metulára. Sérülés vagy kár nem történt. A hadsereg válaszul ágyúzta a tűz forrását.

The post Dzsabalijából ki – Rafahba be, és robbanó drónok a Golánon first appeared on Új Kelet online.