Budapest, 2024. június 7., péntek (OS) -
Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója
1991 óta az ügyészség ünnepnapja. Az Ügyészség Napja alkalmából az
Igazságügyi Palota Dísztermében tartott ünnepségen – díszvendégként – Dr. Tuzson Bence
igazságügyi miniszter volt jelen. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész e jeles napon
elismeréseket és pályadíjakat adott át.
A rendezvény díszvendége, Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter
volt. Beszédében kitért azokra a célokra és feladatokra, amelyekkel
az igazságszolgáltatás hatékonyabbá, a joggyakorlat egységessé
válhat. Az igazságügyi miniszter a mesterséges intelligencia
jogalkalmazást érintő szerepéről is szólt.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész ünnepi beszédében a magyar ügyészség
nemzetközi elismertségét hangsúlyozta. Kiemelte a magyar ügyészség
aktív szerepét az Eurojust-ban, valamint az EPPO-val folytatott
kiváló együttműködést, továbbá az – általa elnökölt – Európai Uniós
Legfőbb Ügyészek Hálózatának fontosságát.
A legfőbb ügyész az ünnepségen az ügyészi szervezet legmagasabb
szakmai elismerését, Kozma Sándor-díjat adományozott két ügyészségi
alkalmazottnak kimagasló szakmai színvonalú, kiemelkedő
hivatástudattal végzett lelkiismeretes munkájuk elismeréséül.
Vargha Ferenc-díjat három - a munkáját kimagasló színvonalon végző -
ügyészségi dolgozó kapott.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész öt ügyészségi kollégát részesített a
kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai
munkájáért Magyar István-díjban.
Székely Ferenc-díjat kiemelkedő szakmai színvonalon, példamutató
szorgalommal végzett munkájáért egy ügyészségi fogalmazó kapott.
Kiváló munkavégzésére figyelemmel, a legfőbb ügyész egy ügyészségi
alkalmazottnak "főtanácsos", két ügyészségi alkalmazottnak
"tanácsos" címet adományozott.
A legfőbb ügyész által Kozma Sándor emlékére meghirdetett
tudományos pályázatra benyújtott pályamunkájáért 15 pályázó
részesült díjazásban. Az Ügyészek Országos Egyesületének Elnöke a
pályázatra egy főnek pénzjutalommal járó különdíjat adott át.
Budapest, 2024. június 7.
Legfőbb Ügyészség
Kommunikációs és Sajtófőosztály
Kiadó: Legfőbb Ügyészség
Van egy jó hírem. Pardon kettő. Gyorsan elfogyott Szántó Rita, Sára könyve. Sikerült elintézni az újranyomást, s már hétfőtől kapható is a Géniuszban....
A Nonstop Rádió nagysikerű rendezvény sorozata a szokásos karácsony előtti parti az ITC székházban. Felkonferálta Balázsi Tibor majd következett a ne húzd meg...
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2012. júliusában barátsági és gazdasági együttműködési megállapodást kötött a kínai Shandong tartománnyal. Ennek keretében, kedden dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén...
Na ez az a pillanat ami minden férfi életében bármikor bekövetkezhet. A mi szakmánkban valamikor régen kötelező volt az egészségügyi szűrővizsgálat. Egy alapos...
Hej Miskolcon van számos utca és minden utcában jó néhány erkély. Tulajdonképpen valamennyi régi épülethez tartozik egy utcára nyíló terasz. Nekünk is volt...
Ismerős kép. Miskolcon a hetvenes évekig alig volt kicsi tehertaxi. Majd lett néhány Robur amelyek a Régi posta utcában vártak fuvarra. Mögöttük meg...
Emlékszem egy amerikai idős hölgy megázott macskáját a mikrohullámú sűtőben akarta megszárítani. A cica szegény nem élte túl a biologiai kisérletet. A nő...
Érdemes időnként rendet vágni a fejekben. Augusztus 20. nemzeti ünnepünket már sokszor próbálták kisajátítani. Főleg az átkosban. A monarchia idejében még csak beszélni...
Mintha ma lett volna. Egy hétköznap, egy villámlátogatás idejére megleptük a pesti rokonokat. Drága Édesanyám a konyhában adta át a vidéki finomságokat, készen...
Tizenegy év után távozik Kovács András, az Origo egyik legismertebb, korábban rágalmazásért elítélt, állami díjas munkatársa. Információink szerint sokan hagyták el vagy kényszerültek...
Tavalyhoz képest egy helyet rontott Magyarország a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szakmai jogvédő szervezet médiaszabadságot vizsgáló listáján, így 180 ország között...
A kép pontosan 1993 decemberében készült. Váratlanul szerkesztőségünkbe látogatott Lezsák Sándor az MDF elnökségének tagja. A kormánypárt képviseletében tájékozódni jött a vidéki sajtó...