ujkeletlive

Politika  – többfrontos háború a koalícióban

Két nappal ezelőtt Árje Deri [Sász] a kritikák ellenére tovább erőltette az úgynevezett rabbinikus törvény megkerülésére, Binjámin Netanjahu miniszterelnök jóváhagyásával a Kneszet napirendjére tűzött újabb jogszabály érvényesítését. Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] nemzetbiztonsági miniszter a törvény megszavazását azonban a szűkkörű hadikabinetbe történő felvételéhez kötötte, ami veszélyeztetve a koalíció fennmaradását a felek közötti parázs vitát eredményezett.

A miniszterelnök végül kénytelen volt nemcsak az ominózus jogszabályt jegelni, de az elmúlt időszakban az összes  tervezett törvény megszavazását is halasztották. 

Két nap hallgatás után a Sász és az Otzma Jehudit külön – külön bejelentették, hogy visszatérnek a koalícióval való szavazáshoz. A két frakció visszatérése, mivel álláspontjaikon lényegében nem változtattak, a problémát nem oldotta meg legfeljebb elodázta.

„A Sász felelősséget mutat, és nem fogr olyan válságot okozni, amely árthat a nemzeti erőfeszítéseknek a túszok  kiszabadítása érdekében, és ezért együtt fog szavazni a koalícióval,” – áll a párt közleményében, miközben az Otzma is bejelentette, hogy a koalíciós fegyelmet betartva „nem engedjük, hogy az ellenzék nyerjen és törvényeket hozzon.”

Ben-Gvir pártja azonban hangsúlyozta, hogy bár a kormány mellett kiállva megakadályozza az ellenzék által javasolt törvényjavaslatokat, „továbbra is zavarni fogja a koalíció munkáját,” vagyis az ellenzék együttműködése nélkül nem tudnak törvényeket elfogadni.

Emellett, a pártok médiának eljuttatott üzeneteiben tovább folytatták a személyeskedést. A Sász szerint a bevezetésre készen álló rabbitörvény egy olyan fontos társadalmi lépés, ami nagyon széleskörű jóváhagyást tudhat magáénak, ugyanakkor „megdöbbentő módon Ben-Gvir miniszter úgy döntött, hogy politikai megfontolások miatt felborítja a törvényt, és szükségtelen szakadást okoz a jobboldalon.”

Az Otzma Jehudit válaszában ismételten  ugyanazt erőltette, mint korábban, miszerint nem hagyta figyelmen kívül az ominózus törvény elfogadását, de  „ragaszkodunk ahhoz, hogy csak akkor fogadják el, ha a nemzetbiztonsági miniszter is bekerül a hadikabinetbe, és ha ez nem történik meg – ellenezni fogjuk a javaslatot. Épp tegnap este bizonyosodott be, hogy az északi biztonsági törvénytelenségben mennyire szükséges Ben-Gvir miniszter jelenléte a hadvezetési fórumban. Amíg ez nem történik meg, az Otzma Jehudit továbbra is zavarni fogja a koalíció munkáját.”

A két frakció közötti szóváltás nyomán kialakult koalíciós feszültség további fokozása várható a Jahadut HaTora askenázi szövetség fenyegetése miatt, akik szintén a kormányból való kilépéssel fenyegetnek az egyre nagyobb viharokat kavaró ultraortodox sorozási behívók küldése miatt.

Joáv Gallant védelmi miniszter szerdán közölte, hogy a következő hetekben sorozási értesítőket fognak kézbesíteni az ultraortodox jesiva tanulóknak, akiket a korábbi Netanjahu-kormányok ígérete szerint rendre mentesítettek a hadiszolgálat alól.

A bejelentést követően Dov Lando rabbi, a Bnei Braki Szlabodka jesiva és a litvániai háredi mozgalom vezetője élesen bírálta a védelmi miniszter döntését. Az egyik ultraortodox újságban megjelenő cikkében Lando azt írja: „az itteni izraeli kormányzás évei alatt volt egy megállapodás a katonai hatóságokkal, hogy a jesivák tagjait nem fogják besorozni, és most az a helyzet, hogy a bíróságok hadat üzentek a Tóra világának, ők azok, akik frontot nyitottak, és jöttek, hogy megváltoztassák az évek óta fennálló megállapodást – utasítva a hadsereget, hogy kezdje meg a jesivák tényleges sorozási folyamatát.”

Rav Lando egyúttal a jesiva diákokat is tanácsokkal látta el, miszerint számukra „az a parancs, hogy egyáltalán ne jelenjenek meg a toborzóirodákban, és ne válaszoljanak semmilyen idézésre.”

Hasonlóan a litvániai háredi mozgalom vezetőjéhez, a többi központi ultraortodox közösség vezetősége is azt fontolgatja,  hogy a következő napokban közzétesznek egy levelet, amelyben megtiltják a jesiva diákoknak a hadsereggel való bármilyen együttműködést, beleértve azt is, hogy megjelenjenek a toborzóirodában, hogy az első rendfokozatra jelentkezzenke, vagy felmentést kapjanak a szolgálat alól.

Gallant szerdán bejelentett sorozási közleménye összehangban van a védelmi miniszter azon álláspontjával, miszerint ellenzi a kormány által támogatott háredi törvénytervezetet, ami a Beni Gantz által az előző kormányban javasolt jogszabály felmelegítése lenne, és ami a bíróság és a védelmi rendszer egybehangzó álláspontja szerint nem tükrözi az azóta megváltozott háborús helyzet valós  igényeit.

Gallant döntése hátterében a hadsereg munkaerő hiánya illetve a Legfelsőbb Bíróság azon júniusi ítélete áll, amely kimondja, hogy a védelmi minisztériumnak meg kell szüntetnie az ultraortodox zsidókra vonatkozó mentességet.

„Nem vagyunk érdekeltek a konfliktusokban, a vitákban és a megosztottságban. Ez az első alkalom, hogy sorozási parancsot küldtek az ultraortodox lakosságnak. Becsléseim szerint rövidesen több ezer parancsot fogunk kiküldeni. A helyzetre adott reakciók fényében szakaszosan fogjuk végrehajtani, és az első időszakban, becslésem szerint július-augusztusban körülbelül 3000 parancsot fogunk kiadni azzal a szándékkal, hogy a maximumot fogjuk elérni. Sikeres utat akarunk, nem a dacos akciókhoz, hanem a sikerhez vezető  folyamatban,” – közölte tegnap Gallant, a bejelentés indoklásában.

A védelmi miniszter rendíthetetlen álláspontja a háredi sorozás mellett, a Hamász által fogvatartott túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítések, illetve a gázai háború koordinálását illetően, számos esetben ütközött a kormány, és nemkülönben Binjámin Netanjahu miniszterelnök elképzeléseit illetően. Pártján belüli egyre fokozódó támadások miatt a Likud-tag Gallant pozíciója is veszélybe került, igaz nem első alkalommal.

A 12-es csatorna tegnap esti riportja, névtelen Likud-forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a miniszterelnök munkatársai a védelmi közeljövőbeli leváltásának lehetőségét fontolgatják, a miniszterelnökkel való ellentétek eszkalálódásának megelőzéseként.

Netanjahu belső köre Gallantot renegátnak tartja a koalíción belül olyan kijelentései miatt, amelyek gyakran ellentétbe hozták őt a Netanjahuval, többek között a háredi sorozással, a Hamász elleni gázai háborúval, illetve az amerikai kormánnyal való nézeteltérések kezelésével kapcsolatban. A riport szerint a védelmi miniszter menesztésére a Kneszet nyári szünetében kerülhet sor, abban a reményben, hogy ebben az időszakban kirúgására reagáló kaotikus tüntetések nem valószínű, hogy a kormány összeomlásához és új választások kiírásához vezetnének.

A 12-es csatornának nyilatkozó Netanjahuhoz közeli források természetesen cáfolták a riportot, elutasítva a Gallant és a miniszterelnök közötti nézeteltérésekről szóló híreket.

Az előbbi belső vádak mellett, a védelmi miniszter azzal is maga ellen fordította a miniszterelnököt, és a hozzá közeli likudnyikokat, hogy számtalanszor megvédte a biztonsági tisztviselőket, miközben bírálta Netanjahut, amiért nem fékezte meg minisztereit. Következésképpen, pénteken négy Likud képviselő levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben Gallant és a hadsereg több tisztjének leváltását sürgetik, mondván, hogy a lépés elengedhetetlen Izrael ellenségeinek legyőzéséhez.

Gallant nem először került hasonló szorongatott helyzetbe, a Hamász október 7-i támadása által kirobbantott háború előtt a jobboldali harag célpontja volt, többek között a miniszterelnök Likud pártján belül is. Ilymódon, a miniszterelnök tavaly márciusában azért rúgta ki, mert felszólította a kormányt, hogy szüneteltesse az igazságügyi reform vitatott törvényjavaslatát, de egy hónappal később a széleskörű közfelháborodás és a tüntetések miatt  visszahelyezte pozíciójába.

The post Többfrontos háború a koalícióban – feszültség a Sász és Ben-Gvir között, askenázi bojkott a sorozás ellen és veszélyben Gallant széke first appeared on Új Kelet Live.